Otthon lenni – T. Horváth Éva kiállítása

Abafáy-Deák Csillag: Kincstár, fekete fényben

Otthon lenni sok helyen lehet. T. Horváth Éva Otthon lenni című kiállítására úgy indultam, mintha haza mennék, ismerem munkássága jelentős részét, igényes művészeti albumát is gyakran forgattam. Azt is tudtam, illetve reméltem, hogy a FUGA termeiben rendezett kiállításon meglepetés vár. A nagyteremben sorakozó munkák között mint ismerős labirintusban bolyongtam, ahol nem tévedek el a változatos művek között, amelyek gyakran páros alkotások, mint párhuzamos utak, de mégis különbözőek. Ezek nem mindig állnak egymás mellett, más művek szakítják meg a sort, hogy amikor a kép párjához érünk, villanjon be: mintha már láttunk volna valami hasonlót, de csak mintha. Két hatalmas, színeiben is kiemelkedő mű távolból néz szembe egymással, kapkodjuk a fejünket, visszamegyünk a bejáratnál elhelyezetthez, és onnan nézünk párjára, a lyukas, tépázott anyagra: Írottas I. (1999). Az őszre utaló színek, a tátongó lyuk mint folytonossági hiány 56 emlékét is felidézi, a szabadságvágyat. A kép stilizált motívum és jelrendszere az ókori világot is elénk tárja mint hagyományt, de kromoszómákat is felfedezni vélek, melyek az öröklődésre utalhatnak, és ez által a mában, a modernitásban nyerik el értelmüket. A hagyomány és a közelmúlt a jelennel szervesen fonódik egybe.

T. Horváth Éva: Rétegek, 2013

Az Esti sétáló (2014) és a Város este (2014) foltjai, a sötét tónusok és formák ellenére is az otthonosság érzetét kelthetik a nézőben. A művész magáénak érzi a várost, annak labirintusait, mélységeit és árnyait, a városi ember szorongását és magányát is felidézve. Melankóliát sugallnak a képek, de nem szomorúságot. A városi séta egyben a város felfedezése és megismerése is, a városi éjszaka titokzatos világ, sok rejtéllyel és homállyal, mintha magunk is Kosztolányi Esti Kornéljává válnánk.

Az Áthallások (2002–2008) hatrészes mű a formák metamorfózisa, akár szárítókötélre aggatott ruhafoszlányok is lehetnének, vízszintes, néha szaggatott vonal köti össze ezeket, létrejön a fent és a lent világa. Torz tükörképet látunk, a lent és a fent nem válik el teljesen egymástól, összetartoznak. Ugyanez az áthallás, átnövés jelenik meg a Város este című képen is. T. Horváth Éva műveinek egyik sajátossága, hogy a kép elemeinek olyan szervességét jeleníti meg, amely révén a képmezők közötti feszültség nem szűnik meg, hanem létre jön a kép harmóniája.

A Gésa (2002) és a Gésák az Osanban (2007) is szín és formajáték, az első vertikálisan építkezik, míg a második horizontálisan, egy számunkra idegen, keleti világot hoz be otthonunkba, a gésák kultúráját, a nőt mint kultúrlényt állítva a középpontba. T. Horváth Éva tudatosan használ kidobott, elhasznált anyagokat, új funkciót teremtve számukra a képmezőben, és ezáltal megújítja, újrateremti ezeket, az elhagyottságukat, a kivetettségüket szűnteti meg, otthonra lelnek. Játszik az elemekkel, újra és újra felfedez valamit, mintha egy nagy utazó lenne. Egy Marco Polo vagy Amundsen. Fáradtságot nem ismer. Keresi, felfedezi, ami összeillik, ami összeilleszthető. Illik vagy nem illik. Nem illemtanórán vagyunk, az alkotói fantázia és szabadság számít. T. Horváth Éva guberál, szortíroz, megmutatja, hogy mi minden lehet egy alkotás tárgya. Egy száradt, vöröslő falevél, egy piros lufi, egy fehér-aranyfejű miltonkapocs (jancsiszeg), karton- és csomagolópapír, csipkés bugyi, farmerruha. A milton kapoccsal akaratlanul is Miltont idézi meg, az Elveszett paradicsomot. A múlt és jelen átváltozását látjuk, az értékőrzést és az érték teremtését. Itt nincs szó birtoklásról, hiszen a talált tárgyakat visszaadja a nézőknek.

T. Horváth Éva: Gésák az Osanban, 2007

Mikor már azt hinnénk, hogy megvolt a meglepetés, és teszünk még egy kört a bejárt úton, akkor derül ki, van még egy szomszédos terem T. Horváth Éva munkáival, a Trezor nevű. Nem páncélszekrény, hanem érték megőrzésre szolgáló hely, vagyis kincstár. Feketére festett falakon tündökölnek a művek, igen, tündökölnek, kiemelkednek, fénnyel telítettek. Nemrégiben egy csoportos kiállításon Kháron Ladikján csónakáztam a pokoli úton többek között T. Horváth Éva triptichonjával és most, ebben a sötét teremben nem arra gondoltam, hogy talán meg is érkeztem az alvilágba, éppen ellenkezőleg. Szétrobbantották a sötét teret a képek. Szikrázó fény, levegős ablak mindegyik mű, a nélkül, hogy erős színeket látnánk, csak jelzésszerű egy-egy piros folt, motívum. A művész úgy ütközteti a legkülönbözőbb anyagokat, formákat, hogy egymásba olvadásukkal összhang jön létre. T. Horváth képei reliefek is, domborművek, kiléptek a síkból, felhasítják és kitüremkednek abból. Az anyagszerűség számtalan formáját mutatják, néha kollázsok, de már azon is túl van némely műve. T. Horváth feszegeti a műfajok határát, a köztes tereket keresi, az átmeneteket az egyik formából a másikba, az egyik műfajból egy másik műfajba.

A Rabul ejtve (2010) képbe applikált piros lufi akár pecsétet is jelezhet, ami már nem fog felszállni, de valamit hitelesít, hogy ünnep volt és emléke megmaradt. Fejben újralélegeztetjük a lufit, és közben nézzük a domborulatokat, a kép harcol mindennemű laposság ellen, réteg, réteg hátán, mert magában semmi sincs, minden csak összefüggésében, egymásra hatásában értelmezhető. Ez már palimpszeszt. És kincstár.

 

T. Horváth Éva: Áthallások, 2008

 

Kölüs Lajos: Drapériák ünnepe

Mondják, hogy a drapéria a függöny koronája, mely az ablak körül a falrészt díszíti. T. Horváth Éva kiállításán nincsenek függönyök, ha úgy is látszik, hogy mégis vannak. A látszat csal. Ablakok annál inkább. Csukott és nyitott ablakok, párkánnyal és párkány nélkül. A látványt tekintve belül és kívül is vagyunk, lehetünk. Ablakban, ablak alatt, mögött, ablak fölött. Az idő sejtelmes sötétségében és vonzásában. Időben előre lépve, és olykor megtorpanva, hol is vagyunk (Lények az ablakban, 2014; Falon kívül és belül, 2014)?

Dekoratív takarások és felfedések, gyűrődések és tört felületek, díszítések és használt ruhák, anyagok, őszi levelek és ceruzarajzolatok váltják egymást. A kép felszíne akár egy földrajzi térkép, egymástól elütő színekkel ellátva. Hová lehet eljutni T. Horváth Éva különleges formájú térképei alapján? Milyen világra tekinthetünk ablakain keresztül? A képek matériája fontos, T. Horváth az enyészettel száll szembe, miközben épp az enyészet erejét, formáját használja fel, hogy megidézze, megmintázza a múltat, milyen nyomokat is hagy maga után az idő. A történelem. A személyes emlékezés. Az anyag hiánya jelzi, a rész és egész viszonya mindig sajátos, valami mindig véglegesen elvész, elérhetetlenné válik (Írottas I., 1999). Akár a tovatűnt álom. Amit T. Horváth Éva képei láttán olykor érzünk, az nem más, mint a mellkas tájt érzett szúró, szorongó, ismeretlen, homályos érzés, nem tudni az okát, mert több is van neki. Fájdalom és melankólia kapcsolódik egymáshoz, miközben képről képre járva tudatosodik a nézőben, hogy amit lát (Rétegek, 2013), azt szakértelem hozta létre, pontos méretekkel és precizitással, megfelelő kellékkel, régi és legújabb technikát alkalmazva, hogy engedve a kreativitás szellemének és akaratának, a művész elképzelései a legszebb formában jelenjenek meg, kapják meg végső alakjukat (Tisztelet Paizs Lászlónak I., 2010).

 

T. Horváth Éva: Egymáshoz rendelve, 2010

Számomra a legegyszerűbb formák a legizgalmasabb alkotások, mert bonyolultak. Csak minekünk, nézőknek tűnhet úgy, hogy nem azok. Ilyet bárki létrehozhat.  Nem hozhat, csak a művészet ereje és hatalma. T. Horváth Éva az anyagra és önmagára hangolódik. Kiszakítja magát az idő és az anyag fogságából, tehetsége van rá meg szorgalma. És vágya, hogy megmutassa másoknak is, hogy mit tud. Csak ő tudja, és senki más. Ez már felelősség kérdése is, hogy amit tud és érez, azt miként materializálja, hogyan és mikor munkálja készre, szüli meg. Miként vesz el belőle és miként ad hozzá valamit, akár egy szobrász.

Az anyagok hajléktalanságát szünteti meg. Hajlékot teremt számukra. Mindig ott a veszély, meddig bírnak együtt maradni a különböző anyagok, meddig tartják rendjüket, formájukat, meddig bírják az újabb torzításokat, hajlításokat. Segít a ragasztó, a gézanyag, a gipsz. T. Horváth Éva nem üzemeltet hulladékfeldolgozó-üzemet, csak műveivel jelzi, a világ megváltozott, roncsokból is lehet építkezni, világot teremteni, angyalt ábrázolni (Őrangyal, 2013). A hasznosság fogalmát írja felül. Számára semmi sem haszontalan. Ettől nem válik művészi világa giccsessé, nem keltik alkotásai azt az érzést bennünk, amit egy vitrin kelthet, ha tele van nippekkel, mütyürkékkel, más díszekkel. Tiszteli az anyagot, akkor is, ha az törött, hiányos. Zenéjüket hallja. Fájdalmukat enyhíti azzal, hogy újra életre hívja őket. Lelket lehel beléjük, azzal a hittel, hogy az anyag örök, nem vész el. Az anyag tudatalattiját keresi és találja meg, miként is kötődik az emberhez, egy kézhez, egy testhez, egy gondolathoz vagy érzéshez, egy múlthoz, magához az időhöz.

 

T. Horváth Éva: Lények az ablakban, 2014

Hit, szeretet és szexuális érzés, vágy ötvöződik egybe a művekben (Rabul ejtve, 2010). Semmi és senki nincs szerencsétlenségre kárhoztatva. A szegénység kudarcát, a kudarc szegénységét írja át. Általuk emlékezünk a nagymamánk idejére, titkos fiókjaira, a gyűjteményekre, képekre, fényképekre, mosolyokra és könnyekre. Tandori Dezső Egy talált tárgy megtisztítása című verskötetében is érinti a múlt és hagyomány, az élet és halál problematikáját. A kötet egyik versében (Egy találkozás megbeszélése) filozofikus éllel tárja elénk gondolatatát: Ott leszek / hol nélkül, / te is, / mikor nélkül. / Kettőnk közül / majdnem szemközt ülök le. T. Horváth tárgyai is ott vannak, hol nélkül, mikor nélkül. Szemközt ülünk le velük. Önmagunkkal, T. Horváth Évával. Ragaszkodva az élethez, de nem tagadva az elmúlás melankóliáját sem. Az időt: Város este (2014).

Az ablakokon nincsen zár, nyitottak. Semmi sem szürreális, semmi sem elidegenedett, hanem emberi gesztusokat őriznek. Hullámzó drapériáiban tűz lobog, amely felidézi az enyészetet. A hamut. A halált. A redőket enyhe mozgás járja át. Elenyésznek a formák. Marad a csend. A fehér csend. A fény Csendélet (2011).

 

 

2017. 11. 15. – 2017. 12. 10.

FUGA (Budapesti Építészeti Központ)

 

 

Print Friendly, PDF & Email
2017-12-05T22:17:05+00:00 december 5, 2017|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!