Tobreluts: Mitológia újratöltve

Gyürky Katalin

Olga Tobreluts 1970-ben született az akkor épp Leningrádra keresztelt Szentpéterváron. Születési dátuma is mutatja, hogy a képzőművész a Szovjetunió széthullásának idején végzi az egyetemi tanulmányait, 1989-től az Állami Építészeti Egyetem hallgatója. Ám az elsajátítandó szakmája, az építészet ellenére Tobreluts már 1989-ben festőként vesz részt az úgynevezett Új Művészek csoport egyik, a leningrádi Palota-hídon megtartott kiállításán, s ezzel demonstrálja első alkotói korszakának fő célkitűzését: absztrakt festmények létrehozását.

Az idők azonban változnak, s a politikai fordulattal, a társadalom megnövekedett szabadságigényével párhuzamosan a művészetek terén is az újra való nyitottság figyelhető meg: a ’90-es évek elején a hagyományostól eltérő kifejezőeszközök keresése és ezek minél szélesebb körű használatának lehetősége vonzza az alkotókat. Ezért nem véletlen, hogy Tobreluts 1992-ben pár évre Berlinbe teszi át a székhelyét, ahol az ART+COM Komputergrafikai és Animációs Tanszékén tanul, vagyis itt ismerkedik meg a képzőművészetben is alkalmazható új technológiákkal, s szülővárosába hazatérve 1994-ben csatlakozik az 1989-ben Timur Novikov létrehozta Szépművészetek Új Akadémiája mozgalomhoz, és – legalábbis ekkor úgy tűnt, hogy végleg – az absztrakt festészetről áttér a fotóval és 3D-modellezéssel kiegészített számítógépes grafikára. Ezzel a váltással veszi kezdetét második alkotói korszaka.

Kiállítási enteriőr
Fotó: Czeglédi Zsolt, MODEM-archívum

Tobreluts azzal a törekvésével, hogy az emberi testet 3D-vel ábrázolja, az Új Akadémizmus irányzatán belül vezető szerepet vív ki magának, olyannyira, hogy alkotótársai – konkrétan Bruce Sterling – csak úgy emlegetik, mint „trójai Heléna videokamerával és számítógéppel”. Tobrelutsnak ez a ragadványneve ars poeticája szempontjából is árulkodó. A jelzős szerkezet már önmagában is utal arra, hogy művészetének ebben a szakaszában előszeretettel fordul a mitológiai alakokhoz, s a ma embere számára is befogadhatóvá, elérhetővé teszi őket. Az itt kiállított alkotások közül ebből a szempontból Héraklésznak vagy az Eurüsztheusz és Héra által rámért próbáit ábrázoló képekre hívnám fel a figyelmet. A 10+2 próba végrehajtásának a magasztosságát tükrözi például a Herkules és a krétai bika című alkotás vagy, egy másik mitológiai történetet is bevonva az értelmezői horizontba, az Almalopás a Heszperidák kertjéből című kép. Az antik fenséges mai világhoz való közelítésének és megértetésének vágya ugyanakkor Tobreluts egy másik fontos  törekvésével áll összefüggésben. A Szépről szóló elképzelése történelmi léptékben való fixálásának jogát vindikálja magának szimbolikusan akkor, amikor a ’90-es években készített Modellek című sorozatában antik szobrokat kelt életre. Mégpedig azáltal, hogy valósághű testet ad nekik, és különböző divatmárkák ruháiba öltözteti őket. A sorozat, amely elnyerte a németországi GRIFFELKUNST legjobb európai számítógépes grafikáért járó első díját, 1999-ben a Szent alakokkal folytatódik, amelyet a művész a londoni Tate Egek című kiállításán mutat be, s amelyben régi portrékat új arcokkal ruház fel. A régi szép testek és arcok ilyesfajta reaktiválása  a mai szépségideál megértéséhez szükséges Tobreluts számára. A művész arra keresi a választ, hogy akár az antik világban, akár a mai tömegkultúrában miért és hogyan vonzódnak az emberek egy-egy kidolgozott testhez, megnyerőnek talált archoz, s hogy manapság miért bálványozzák a top-modelleket, énekeseket, közéleti szereplőket, s hogy ennek milyen antik hagyományai vannak.

Kiállítási enteriőr
Fotó: Czeglédi Zsolt, MODEM-archívum

Nem hagyhatom ki azt a szegmenst sem, amely irodalmár létem miatt engem talán a leginkább érdekel, s amely szintén részét képezi a mostani tárlatnak. Ez pedig a történelmi események újraértelmezése, mégpedig az adott eseményt feldolgozó szépirodalmi mű vagy művek értelmezői horizontba való bevonásával. Olga Tobreluts a 2000-es évek elején kezdett hozzá Henrik Ibsen egyik kevéssé ismert, ám annál monumentálisabb történelmi drámája, a tízfelvonásos A császár és Galileus ötvennégy képben történő feldolgozásához. A dráma Julianus császár korába vezeti vissza az olvasót, s azt a folyamatot mutatja be, ahogyan a Constantinus császár által már elfogadott keresztény vallás szerint nevelkedett Julianus a trónra lépve megtagadja Krisztust és a kereszténységet, s visszatér a görög–római hitvilág alapját képező pogány valláshoz és többistenhithez. A dráma Julianus „pálfordulását”, valamint a Julianus és a kereszténységhez már intézményesült formában – templomokkal, imádságokkal, megválasztott püspökökkel – ragaszkodó „galileusok” közötti világnézeti különbséget több drámai csomóponton keresztül tárja elénk. Tobrelutsnak az ebből a sorozatából itt is látható alkotásai – például az Íjász Apollón, az Igazság és szépség vagy a Julianus című – a szereplők között feszülő világnézeti különbségekből fakadó drámaiságot, a hitében meghasonlott ember tragédiáját hangsúlyozza.

Hiába azonban az elért számtalan szakmai siker, megkapott díj és elismerés: a fent említett GRIFFELKUNST mellett a szentpétervári Harmadik realitásfesztivál Videovision-díja vagy a tajvani nemzetközi médiaintézet versenyén elért előkelő helyezés, Olga Tobreluts 2005-től felhagy a fotózás és a videotechnika nyújtotta művészi lehetőségekkel, s visszatér – eddigi pályafutása harmadik nagy szakaszát megkezdve – a festészethez. Az újbóli váltását egy nemrégiben vele készített mélyinterjúban Katja Karcevának a következőképpen indokolja:

„Nyilván egyetért velem abban, hogy egy nyomtatott kép, egy print mindig behozhatatlanul alulmarad a festővászonnal szemben, s nemcsak a vizualitást illetően, hanem a tartósság és időtállóság szempontjából is. Ezért 2005-ben visszatértem a festészethez. Lemondtam az összes, előre eltervezett és igen sűrű kiállításprogramomat, és mindent elölről kezdtem. Visszavonultam a dolgozószobámba, és csak rajzokkal és festményekkel foglalkoztam. Az engem ebben támogató Triumf Galéria jóvoltából mindent fel tudtam eleveníteni, amit egykoron tudtam, s volt alkalmam tanulmányozni is mindazt, amit ezzel a területtel kapcsolatban tudni szerettem volna. Amikor visszatértem a festészethez, elsősorban a mágikus festészeti alkotások létrehozása érdekelt. Igyekszem érdekes eredményekre jutni e téren, és a kísérletezést is folytatom.”

Kiállítási enteriőr
Fotó: Czeglédi Zsolt, MODEM-archívum

Ennek a 2005-től „újratöltött” festészetnek és ennek a kísérletezésnek a tanulmányozásához a megújulást tükröző Feltámadás című képsorozatot ajánlom a figyelmükbe, illetve azt a sorozatot, amely A kaukázusi fogoly címet viseli. Itt utalni szeretnék arra a párhuzamra, amit egy szépirodalmi mű, Lev Tolsztoj azonos című elbeszélése és e képzőművészeti sorozat között fel lehet fedezni. A fogolylét megpróbáltatásai, a novellában szereplő szerelmi szál képekben történő felelevenítése és újraértelmezése mellett a novellahős Zsilin, és az általa a fogságban készített bábu/bábuk azonosíthatóságának, felcserélhetőségének lehetősége is felvillanhat az arra érzékeny befogadóban.

Tobrelutsot 2016. május 24-én az Orosz Művészeti Akadémia tiszteletbeli akadémikusai közé választotta, 2017-ben pedig felkerült az ötven év alatti legkiemelkedőbb kortárs képzőművészek listájára. Azonban Tobreluts nem az az alkotó, aki bizonyos időközönként ne keresne magának új formákat és utakat. A Katja Karcevának adott, kendőzetlenül őszinte interjújában arról is beszél, hogy manapság mi foglalkoztatja. A művész készül, s egyben készen áll egy újabb, negyedik alkotói korszakra is. Amelyben, ahogyan ő fogalmaz: „A természetben megfigyelhető mozgás érdekel. Ahogy a szél fújni kezd, s körülötte minden mozgásba lendül. A világ feléled. Lélegzik. Hogyan lehet vajon ezt a mozgást a festészeten keresztül átadni? A hóvihart, a forgószelet, a tájfunt, s az összes, különböző dinamikával bíró szelet? A forradalmak, a különböző hatalmi rendek változásai, a háborúk mindig a pangást váltják fel. Hogyan támad fel ez a szél? Hogyan lehet fixálni, amikor egy lendkerék feltartóztathatatlanul forogni kezd? Dosztojevszkij tökéletesen megérezte epilepsziás rohama kezdetét, és zseniálisan ültette át ennek a viharnak a közeledtét prózába. A vihar előtti csend egyenlő azzal, hogy az emberiség történelmében a nagy forradalmak előtt mindig van egy piciny stagnálás. Ez az élet természetes lélegzése.”

 

MODEM

2017. november 26. – 2018. február 25.

kurátor: Kónya Ábel

kurátor asszisztens: F. Horváth Ágnes

Print Friendly, PDF & Email
2018-02-13T15:09:31+00:00 február 13, 2018|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!