Csukott szemmel – Czene Márta kiállítása

Szegedy-Maszák Zsuzsanna

Czene Márta Csukott szemmel című kiállításán első pillanattól fogva érzékelhető, hogy rendkívül személyes alkotások bemutatásának vagyunk tanúi. Már maga a cím is, Csukott szemmel, a befelé nézésre, a belső látásra utal. Korábbi alkotásaitól nemcsak az különbözteti meg ezeket a festményeket, hogy a sötét hátteret felváltotta egy kifehéredett, majdnem beégett fényképre hasonlító háttér, hanem hogy itt nem külső körülmények idő- és térsíkjai csúsznak egymásba. A most kiállított alkotásokon a művész saját ideje, saját tere, saját életének legszűkebb köréből származó alakok: önmaga mellett édesanyja, férje jelennek meg.

Czene Márta: Egy időre, 2015, 110×155 cm, akril, farost

Kevés példa hozható a művészet történetéből csukott szemes önarcképre. Nőművész számára azonban az, hogy nem lehet vagy kell igazodni történeti előképekhez, tulajdonképpen felszabadító. A csukott szemmel nézés Czene Márta művészetének egyfajta szimbóluma is lehet, hiszen ugyanazt a viszonyítási pontoktól való elszakadást, egyfajta szabadságot testesíti meg, mint festményein a szubjektív idő- és térmegjelenítések. Ezzel persze a többek között Deborah Cameron által meghatározott női írás jellegzetességével, a kevésbé lineáris idő- és térfelfogással operál. Nyitott szemmel csak saját terét, csukott szemmel viszont az ajtón túli szobába késő este megérkező, kulcsát lerakó férjet is látja az alkotó. Összekeveredik a „tudni” és a „látni” tere.

Czene Márta: Anya, 2018, 64×116 cm, akril, farost

A korábbi storyboard felépítésű alkotásaival szemben itt nem egy elképzelhető filmből kiragadott pillanatok, hanem a kiszolgáltatott nő világának a hangulatnarratívája jelenik meg: a berlini galéria napos belső terének, a hódmezővásárhelyi bezárt textilgyár ködös, de mégis fénnyel telt udvarának, a festmények tárolására is használt szobának hangulatai csúsznak egymásba. E hangulatokat a kép szélének vertikális és horizontális csíkozatai keretezik, a gyárudvar csövei pedig összekötik.

Jelen kiállításon bemutatott alkotásokkal kapcsolatban Kozma Zsolt a korábbi „formai szigorúság” feloldódását említi kurátori szövegében. A másfél évig festett Önarckép csukott szemmel című kép farost felületén négy elhatárolt részt láthatunk: ezek a részek azonban meghazudtolják és kilépnek négyszögletes határaikon: kimozdul a kopasz fák gesztusos ecsetkezelése, kifolyik – sőt lefolyik – a kültéri pocsolya, a jobb fölső sarok csőszerű galériatér fehér hátfala egybeesik a kép fehér alapjával és az önarckép büszt felületének alapozóval való fátyolos átkenése révén – mintha a Photoshopban egyesítenénk a rétegeket – egyesül a kép többi síkjával.

 

Czene Márta: Homályosan, 2018, 70×210 cm, akril, farost

A csukott szemes önábrázoláshoz azonban szükséges külső segítség, kell egy kamera, egy férfitekintet, egy olyan pillanat amikor az ábrázolt önként feladja kontrollját az adott helyzetben. Ahelyett hogy a festőművész néz, engedi, hogy őt nézzék. S azt a látványt festi meg, amit – ha véletlenül is – de más látott először, más készített elő. A csukott szemmel nézés hiába ad szabadságot, felmentést a viszonyítási pontoktól, egyben kiszolgáltatottságot is eredményez, és a figyelem elterelő vizuális behatásoktól való mentesség révén elkerülhetetlenné teszi, hogy önmagával foglalkozzon.

Az önmagával való foglalkozás kényszerűsége részben az anyasággal járó szükségesség. Az anya reggeli táplálkozása az újszülött érdekében egészséges és változatos. A Másnap reggel című hangulatcsendéleteken tojás, eper, cseresznye, paradicsom vanitas szimbólumokkal felérő maradványait látjuk. Egyszerre van jelen a folyamatosság, a szakaszosság, az újrakezdés – formailag is: tetra pelenka terítőn elhelyezett tányérról azonos szögből készült fényképeken minden reggel más-más tápértékű élelmiszer maradékai figyelhetők meg. Újdonsült anyaként a művész saját anyjához, mint témához fordul. A fiktív, de lehetséges tér itt is megjelenik, s a tükör segítségével mindkét oldalú profil arcvonásai precízen, élesen visszaadhatók.

Czene Márta: Másnap reggel (szombat), 2016, fotó, 30×45 cm

A földön elhelyezett dobozban látható videón – korábbi közhelyes mondásokat idéző munkáihoz hasonlóan A remény hal meg utoljára címmel – egy talált tárgy, ami azonban nem tárgy, hanem élőlény, látható. Egy karácsonyi vacsorához vásárolt, már rég halottnak kimondott ponty szívének reflexszerűen még mindig összehúzódó izomzatai mozognak. Ugyanúgy egy kidobásra szánt ételmaradék, mint a fotósorozat cseresznyemagjai és eperszárai. És ugyanilyen véletlenül talált téma a gyár belső udvara, a pocsolya, a véletlenül pislogás közben készült portréfotó. A felfedezéseket viszont már keresések és kidolgozások követik.

 

Inda Galéria, június 29-ig

Print Friendly, PDF & Email
2018-06-11T17:54:01+00:00 június 11, 2018|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!