Átszőtt testek, tárgyiasított torzók
Tarr Hajnalka: Tárgykapcsolat

Balajthy Boglárka

Tarr Hajnalka a képzőművészeti szcénában beöltött biztos és határozott pozíciója ellenére utoljára három éve jelent meg önálló kiállítással. Így legfrissebb munkáiból rendezett, Tárgykapcsolat címet viselő kiállítása a sokunkban régóta növekedő kíváncsiságot csillapító táplálékként szolgálhat. Tárgykapcsolat. Erre a szokatlanul, kissé idegenül hangzó kifejezésre a pszichológiában jártas személy azonnal felkapja a fülét, ugyanis egy egész irányzat lapul meg mögötte: a neoanalitikus, tehát Freud munkásságból kiinduló iskola egyik máig ható alapfogalma ez. A tárgykapcsolat az egyén másokkal, őt körülvevő jelentőségteljes emberekkel (kezdetben a szülőkkel) való viszonyát jelenti, a tárgykapcsolat-elméletek a másik személyekhez való kötődésünket tanulmányozzák. Ebben az értelemben tehát a „tárgy” címke használata szimbolikus, a tárgy mindig az individuum számára fontos személyt jelöli. Tarr munkái tehát az én (de ha már a pszichológia tájaira tévedtünk, használjuk nyugodtan a szelf kifejezést) és a külvilág közötti folyamatos kölcsönhatásokat boncolgatják.

Tárgykapcsolat 22, 2018, giclée-print, szövés, 56×73 cm

Az én nemcsak képletesen jelenti az ént, hanem valójában is, ugyanis Tarr Hajnalka saját testét használja projektív felületként, a fotószövés technikájával azon hajt végre érdekes transzformációkat. Annak ellenére, hogy önmagát tematizálja, saját testéből készít torzókat (egy helyen kivételesen arcát is megmutatva), és az akt meztelenségének határokat elsöprő erejét használja, mégsem a személyesség, bensőségesség jelzőivel írnám le a fotókat. Az akt az egyik legelemibb módja az önmegtapasztalásnak, önreprezentációnak, azaz egyszerre lehet eszköze az én saját legbensőbb részéhez, valamint a kívülálló másokhoz való közelítésnek, én mégis azt érzem, hogy a képek nagymértékű distancia megtartását követelik tőlem. És mintha ez a távolságtartás, a test elidegenítésének gesztusa nemcsak nekem szólna, hanem az alkotó saját maga felé is így viszonyul. Nagyfokú, de valahol mégis hűvös kitárulkozás, tárgyilagos szenzualitás jellemzi a képeket. A meztelen torzók kimértsége, a perszonálistól való függetlenedés azonban egyáltalán nem céltalanul történik, ellenkezőleg: így válik elemezhetővé, feldolgozhatóvá, majd átdolgozhatóvá mindaz, ami az én és a külvilág közötti mezsgyén történik. Mert Tarr Hajnalka valamiféle határállapot megragadására és rögzítésére, a tanulmányozhatóság érdekében annak kimerevítésére törekszik: hogyan alakul az én integritása más létezők függvényében? A fotószövés segítségével megbontja testének és a magához ölelt tárgyaknak eredeti kontúrjait, valamint a bőrének homogenitását. A testet borító szövet és a növények, vaskos szótárak, síkok körvonalai feldarabolódnak, és mintha egybe akarnának olvadni, egymás részeivé akarnának válni. A fúzió viszont messze nem tökéletes összemosódottságot jelent, sőt minden szándékoltan töredezetté és darabossá válik. Lehetetlen elkülönülten szemlélni a testet az azt takaró objektumoktól, s ez fordítva nézve, a tárgyakra, növényekre is igaz: megszűnnek „csak” önmaguk lenni, áttörté válnak, átüt alóluk a nyers testfelület, szisztematikus szaggatottság ural mindent. Test és tárgy egyszerre ellentmondásos viszonyba kerülnek egymással: egyidejűleg el-és felfedik egymást. Az ellentétes minőségű elemek egymásnak feszülése azonban korántsem zavaros vagy kaotikus, az egészet nyugodt, kimért strukturáltság jellemzi. Tehát ennek a gesztusnak, valamint a síklapok, növények és szótárak rendszerbe szervezett váltakozásának, illetve a saját test objektív, tanulmányozható felületként való használatának köszönhetően Tarr Hajnalka egyfajta megismerői, értelmezői pozícióba helyezi magát.  Finom célzás és utalás erre a beállítódásra, hogy az akt ölében nem más, mint a Magyar Értelmező Kéziszótár példányai hevernek.

Tárgykapcsolat 1, 2018, giclée-print, szövés, 56×73 cm

Ugyanez a szótár jelenik meg Torzó I című munkájában négyzetekre darabolva és különböző irányokba elforgatva, mintegy beleépítve a kar és láb nélküli testbe, ezzel megtörve annak természetes formáját. Ezt a fotót szemlélve azonban már nem az értelmezés, hanem a dekonstrukció szándéka válik nyilvánvalóvá, különösképpen a feminitásra vonatkozóan. A női testhez, nőiességhez kapcsolódó ismeretek és képzetek eredetének felfejtéséhez, azok megkérdőjelezéséhez és lerombolásához, a teljes elbizonytalanításhoz járul hozzá képletesen az értelmező szótár szétszabdalása, a részek elforgatása és újra elhelyezése. Mintha a fragmentált test a valójában meglehetősen töredékes tudásunk lenyomata lenne. Talán az sem véletlen, hogy Tarr Hajnalka a torzó típusával egészen az antik görög szobrászat hagyományaihoz nyúl vissza, amikor is a testet ábrázoló szobrok készítésekor a minél tökéletesebb, minél ideálisabb forma elérésének érdekében a női és a férfi alak jellegzetességei gyakran összemosódtak. És pont hogy ez a kifejezetten szoborszerűvé formált, meztelen test lesz a dekonstrukció mellett a kritikai szemléletmód egy másik vonulatának legerősebb példája. Mert a fedetlen, szoborszerű női test bármikor tárgyiasított testté válhat.

 

ACB Attachment

2019. február 1-ig

Print Friendly, PDF & Email
2019-01-21T11:42:10+00:00 január 21, 2019|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!