HATLÉPÉS
Különleges irodalmi szalon Szentendrén

Karinthy Frigyes Láncszemek című novellájából tudjuk, hogy legfeljebb hat lépéssel bárki elérhető a Földön. A Ferenczy Múzeum legújabb programsorozata a szépirodalom barátainak szól, ám azzal a szándékkal, hogy a résztvevők – néhány lépés megtételével – a képzőművészethez is eljuthassanak. A Hatlépés című irodalmi szalon házigazdája Juhász Anna. A különböző alkalmakkor egy-egy aktuális kiállításhoz kapcsolódóan a művészet kevéssé ismert, de annál érdekesebb privát arca mutatkozik meg versek, levelek, naplók, kéziratban maradt töredékek megidézésével. Hús-vér emberek személyes történeteibe nyerhetünk betekintést – avatott szakértők és kitűnő színészek közreműködésével. A sorozat estjein feltárul Szentendre mindeddig kevéssé ismert, ám annál izgalmasabb legendáriuma a szépirodalom révén.

 

Január 26-án Vajda Lajos életműtárlatához kapcsolódóan 33 év – 33 pillanat címmel várják Szentendrén az irodalom és a képzőművészet barátait. Február 17-én a Szerelem című est témája a modern magyar képzőművészet meghatározó mestere mellett felesége, a szintén jelentős életművel rendelkező Vajda Júlia alakja és a két művész közötti megrendítően szép kapcsolat lesz. Március 23-án a magánéletét és a művészetét is rendre izgalmasan alakító Czóbel Béla lesz a Rejtély című este főszereplője. Április 13-án a nemrég új állandó kiállítást kapott Kmetty János nem mindennapi egyéniségét Úton címmel mutatja be az irodalmi szalon. Az Art Capital idején is lesz Hatlépés Szentendrén – az Álom című estre június elsején várják a közönséget.

A részvétel a korlátozott helyek miatt valamennyi esetben előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezés: regisztracio@muzeumicentrum.hu

Print Friendly, PDF & Email
2019-01-14T11:52:46+00:00 január 14, 2019|Szélesvászon|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!