Köztes állapot
Kerekes Gábor: Levicity – A lebegő város

Sirbik Attila

Az embert saját bolygójának elhagyása felruházhatja egy újfajta entitással? Feltölthetjük az emberi tudatot egy frekvenciára, hogy aztán kiküljdük lebegni, vagy csak újraképezhetjük valószínűtlen természetes közegünket egy másik térben, amely épp felettünk van? Mi ​történik, ha a Földön​ ​elfogy az élhető tér és ​a bolygóközi kolonizálás még mindig csupán modernista illúzió​? Elképzelhetőnek tarthatjuk-e, hogy lesznek a jövőben lebegő városok​, amelyek ​földrajzi és történelmi ​jelentőségük​ ​​folytán ​az atmoszférában terjeszkednek tovább?

 

Kerekes Gábor precízen összeállított, magazinokból és kartondobozokból újrahasznosított térbeli kollázsa az urbánus együttélés utópiáin spekulál. A lebegő városok vajon csak előjátékai annak, amikor minden belezuhan majd a naprendszert újranépesítő reményeink közepébe? Az újrahasznosítási technikával készült installációk a futurisztikus lét modelljei. A térbeli papír- és fotókollázsok pillanatképek egy elképzelt jövőből, ahol az élhető városi területek folyamatos csökkenésével az embereknek már lebegő városok biztosítják az életteret.

„A futurisztikus high-tech városokat modellező műalkotások promóciós szemétből épülnek fel. A reklámipar által uralt vizuális kultúránk emblematikus motívumainak egy-egy műben való koncentrált összefogása pedig elemi erővel mutat rá az utópiáknak a valóságból táplálkozó, mégis fiktív karakterére. Míg a recycling alkotói módszer a tömegtermelés logikájának ellentmondva a fenntarthatóságon alapul, addig maguk az újrahasznosított motívumok a posztmodern építészet technikai csúcsteljesítményeit ábrázolják” – vallja Kerekes Gábor az alkotás folyamatáról.

A lebegő város esetében fontos mozzanat az, hogy éppen reklámújságokból remixelt kollázsokból épülnek fel?

Kerekes Gábor: Alapjáraton kollázsokat készítek, ezek alapanyagát „használt” magazinok képezik (bármilyen szóbajöhet, csak az a fontos, jó minőségű legyen a papír). A Levicity című munkám esetében kidobott dobozokat használtam alapul, ezekre kollázsoltam, festettem. A Levicity egy térbe kilépő, papírinstalláció – egy térben lebegő sorozat darabja.

Ha közelebbről megvizsgáljuk a Föld elhagyásának, a világűr meghódításának vágyát és sorra vesszük a technikai, technológiai kérdések sorát, rá kell jönnünk arra, hogy a világűrt valójában nem emberek, nem individuumok hóditják meg, hanem bizonyos értelemben egyfajta „üzenet” veszi birtokába?

K. G.: A lebegő város-sorozatom még egy elhagyás előtti köztes állapotot vizsgál, azt az időszakot mielőtt elhagynánk Gaiat. A túlnépesedésre próbál – legalábbis igyekszik – választ keresni, mégpedig: az élhető területek eltűnését és a városok területének, a levegő irányába való kiterjesztés lehetőségét vizsgálva, még a sztratoszférán belül.

Minden műhold, amely jelenleg a Föld körül kering fenntartása hiányában lezuhanna, sok közülük a tenger mélyén végezné. Mi garantálja egy lebegő város fennmaradását? Egyfajta belső irányítás?

K. G.: Ahhoz, hogy minél jobban le tudjam képezni azokat a valós képként elképzelt pillanatokat, amelyekre adott esetben, az alkotás folyamán koncentrálok, kollázsaimat fotórealisztikus módon kell elkészítenem, ehhez szükségem van arra is, hogy lerajzoljam ezeknek az installációknak a mechanikai műkődését, például ebben az esetben, hogy a lebegő várost gőz, tűz, gáz hajtja-e, honnan jut vízhez stb. Azt gondolom, rengeteg lehetőségünk van még a földön, új dolgok felfedezése vár az emberiségre. A jővő még csak most jön, az hogy szupravezető mágnesek vagy psyenergia segítsége által fogunk lebegő városokban élni mind elképzelhető.

A lebegő város egyfajta utópia vagy realizálható futurisztikus valóság?

K. G.: Utópiaként és futurisztikus valóságként is elképzelhető. Jelenünkben a levegőben való mozgástér egyre növekszik, nemcsak a légiforgalomra, repülőgépek által szállítot utasokra gondolok, hanem a drone-ok által fejlődő ágazatra, a csomagszállításra, a drone-ok mezőgazdaságban betöltött szerepére, az MG-1S egy nagy teljesítményű drone, amely átfogó megoldásokat kínál a mezőgazdaság számára vegyszerezés során, hogy csak egyetlen példát említsünk, és ne feledjük a hadiipart sem. Vagy automata személyszállító-lebegő drone-autók vannak tesztfázisban, sorolhatnánk… Visszatérve a Levicityhez, műfajilag a steam punk világhoz áll legközelebb.

Amerika mint a kortárs fogyasztás fellegvára kevésbé él a tákolás, újrafogalmazás, újjáépítés lehetőségével, merthát ezzel nem támogatja magát a fogyasztást. Kelet-Közép-Európa pedig mint „nemjóléti” társadalom, kénytelen barkácsolással megoldani mindennapjait? Globalizált világunkban ezek a határok persze mindinkább elmosódnak, mivel a fogyasztás mint olyan térségünkben is előrehaladott, emiatt foglalkoznak itt is most már inkább a brendek fizikai újrahasznosításával, mintsem a barkácsolással mint egyfajta (szellemi) önbeteljesüléssel?

K. G.: A keleti blokk vívmányai között nevelkedtem, egyfajta barkács-, buheraország virágkorában, ahol mindenki mindent igyekezett valamilyen módon hasznosítani, “jó lesz ez valamire” alapon mozogtak a tárgyak – rengeteg ízlés nélküli kreatív energiát szabadítva fel. A művészetben mindegy, hogy amerikai poptársadalom vagy keleti balkán flash, anyaghasználat terén bárhol és bármikor el lehet jutni az újrahasznosításig. A kérdés inkább az, hogy művészként ki akarok-e vele fejezni valamit, vagy csak egy elem marad az alkotási folyamat során. Számomra kifejezetten fontos, hogy az újrahasznosítás aktusával is elgondolkodtassam a nézőket, befogadókat.

A jövő az újrahasznosításon múlik?

K. G.: Ez egyértelmű.

 

Lollypop Factory Budapest

2018. 12. 20. – 2019. 02. 05.

Print Friendly, PDF & Email
2019-01-19T13:20:37+00:00 január 19, 2019|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!