Minél absztraktabb, annál mesélhetőbb
Gondolatok Gesztelyi Nagy Zsuzsanna festményeiről

Kéri Rita

Lépjünk ki a balkonra. Ismerős tér, barátságos, belakható. A szőnyegszerű csempeminta meleget, biztonságot ígér, a korlát védelmez, a kilátás, a változó fények és évszakok felerősítik ezeket az érzéseket, és távlatokat nyitnak. Talán van a képek között olyan, ahol épp ez az otthonos élmény köszön vissza. Talán több ilyen is van. És talán van ezek között egy utolsó. Ahol a korlát kitartott, hosszú vízszintesét nem támasztja látható konzol. Készültségben, várakozva lebeg. A kövezet mintája valószínűtlen párhuzamos szivárványba rendeződött, derűsen rímel a lombok pinkjére és a korlátot súrolva áradó napfényre. A táj kissé elrugaszkodott, de még éppen hihető. A háttérben növényzetre utalnak a zöldek és ibolyák, ferde ütközésüket megnyugtatóan fegyelmezi a magabiztos geometria.

A fizikai tárgyak rendeltetésük szerint határolják a főszereplő tereket. De érzéki jellegük lassan átfordul valami másba. Anyagszerűségük kimosódik. Geometriai formákká redukálódnak, és ezek a geometriák átveszik a főszerepet. Ami köztes volt, kifordul, átfordul önmagán, és saját belső terei nyílnak. Ahol eddig elzárt, ott felhasad, és a határolt terekkel együtt új univerzumokat fogad be vagy teremt magából. Önkényesebb színekkel, melyekre pontos szavaink még nem voltak.

Gesztelyi Nagy Zsuzsa: Belső balkon, Megtört erők 2.

A nyitással egyidőben a tárgyi elemek rendje megcsúszik, viszonyaik átrendeződnek. A permutációk sora bontja, lazítja a táj szerkezetét, miközben követi, őrzi a geometriai rend vonalait: mintha ez a szigor vagy szabályosság jelentene valamiféle biztonságot, kapaszkodót a megbillent térben. A leginkább tárgyszerű nyom, ami megmarad, a geometrikus csempeminta. A fonódó mintázat, az elszabadult festék mértani vonalakhoz igazodik. A határokat mozgató algoritmus a folyamat korlátja, gátja, kapaszkodója, támasza. Felszabadító, energikus, szívderítő látványok a nézőnek. Munka, feszítő kényszer valaminek a megmutatására, ahogy művész átéli. Egyre mondatszerűbb képi forma keresése, amely közelebb visz valamiféle igazsághoz. A történet bonyolódik, kinyílik, megtorpan, fennakad, elszabadul, megnyugszik.

Gesztelyi Nagy Zsuzsa: Belső balkon 29.

A tér párhuzamosok mentén hasad, a színek szabálytalanul szakadoznak. Az első, mechanikus próbálkozás az újrarendezésre: egymásba szövődnek a kiszakított tér-szalagok. Síkba kényszerülnek, amit aláhúz saját festett árnyékuk, vagy épp ellenkezőleg, új tér-dimenziót nyit nekik. Aztán, az eredeti perspektívák ferdeségeit kölcsönvéve, a párhuzamosság és az egymáshoz illeszthetőség meginog, átmozog, felszámolódik. A szalagszerű darabok újra tér-elemekké válnak, lebegő terasz-csempe és korlát, bejárható, de szürreális táj. Festékcsorgás horgonyoz a láthatatlan talajhoz. Az elforgatott épületrészek felületei hajtogatott papír-harmonikák.

Máskor a balkon tere stabil, és a körülvevő táj változik nagyszabású, drámai élménydíszletté. Ismerős fények, tükröződések, emlék és jelen keveredik. De mindez a balkon lehatárolt biztonságán kívül zajlik, bizonyos távolságban, korláttal, majd valamivel merészebben, korlát nélkül. A belső esemény objektív, külső valóságként tornyosul elénk.

Gesztelyi Nagy Zsuzsa: Belső balkon, 1984

A képek az utat járhatónak, a tereket tágasnak, áteresztőnek mutatják, de a képi fogalmazás könnyűségét sokkal konkrétabb érzelmi eseményekre utaló címadások ellenpontozzák. A nagy narratíva szellemi és lelki szinten párhuzamosan fut. A jelentésekhez közelebb lépve, fizikai, időbeli kontextusba képzelve, emberi léptékükkel mérve sejtjük meg az események szubjektív, személyes súlyát.

A festői megjelenítésben kibontakozó, organikusabb jelentésekkel és ikonikusabb, direkt jelekkel fogalmazódik a megküzdés története. Akinek volt már dolga rítuselemzéssel, tudja, hogy az ilyen, sokrétegű szimbólumokkal és metaforákkal kikövezett átmenet (gyógyulás, tisztulás, státuszváltás) attól működik, hogy a metaforák, épp a sokértelműség miatt, megengedik a következetlenséget, a váratlan jelentés-ugrásokat és önkényes olvasatokat is. A logika és a szigorú analógiák fellazulásával, elengedésével történik a szabadulás. A balkon-szalagok talajként megmaradnak, de szédítő terekbe kerülnek. Elveszítik röghöz kötött értelmüket, geometriájuk önmaga jelentésévé válik, a korlátból és talajból lehet kapu, út, átjáró.

A személyes történetek egyszeriek, de az utak és terek, melyek az absztrakcióban megnyíltak, most már mindenki számára bejárhatók. A művész és a néző is újfajta tudással és újfajta szabadsággal közlekedhet ebben az átmozgatott térben. Az értelem, tengelyként használva a geometriát, körbefordult, hol hozzáadva, hol gondosan elvéve, tologatva, felnyitva, összezengetve. Kiszerkesztette ennek a valóságnak a lényegét, megmérte a gravitáció helyi értékét, a dolgok és önmaga súlyát, mint a tornász, aki körbefordult a korláton, és érti, mit jelent tartani, megtartani. Vagy elengedni, és lendülni tovább.

 

 

Ari Kupsus Galéria

2019. március 13. – április 5.

Print Friendly, PDF & Email
2019-03-31T21:06:27+00:00 március 31, 2019|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!