Tales of my life
Bereczki Kata kiállítása

Garami Gréta

 

Mindnyájunknak vannak történetei. Talán a legtöbb gyerekkorunkból. Fotókon fennmaradt, régi emlékfoszlányok, amik furcsa érzéseket, soha fel nem tett kéréseket hordoznak. A nagymamáról, aki akkor is biciklivel ment a közértbe, amikor már csak tolni tudta azt. A szemüveges szomszéd nénikről, akik vasárnaponként összegyűltek a művelődési házban. A falusi asszonyokról, akik szemrebbenés nélkül figyelték a böllért, hogy a fejükben egyúttal a teljes éves háztartási költségvetést is összeállítsák. Az unokatestvérekről, akik közben befogott füllel guggoltak a kertsarokban. Vagy arról a furcsa bohócról az óvodában, akit a fotózáshoz ölbe kellett venni, pedig valójában mindenkit kirázott tőle a hideg. És az első plüssállatról, amit ’89-ben hozott egy rokon Bécsből. Ostoba kis emlékek, amik nem is voltak fontosak, feledésbe is merültek, hogy aztán mostanában, újra előbukdácsolva a múltból, amikor már mi mesélünk a gyerekeinknek, hírt hozzanak valamiről. Mindnyájunk, bármelyikünk történetéről… most Bereczki Kata festészetében tolmácsolva.

 

Bereczki Kata 2011-ben végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész szakán, mestere Radák Eszter volt. Elnyerte az óbudai Amadeus-ház több évre szóló ösztöndíját, majd az EON Hungária és az Unicredit fiataloknak szóló alkotói díjait. A Fashion Street és az Arthungry Tales/Art/Fashion című közös projektjének pályázatán győztes munkái olyan egyéni hangot és mégis mindenkit megérintő üzenetet fogalmaznak meg, mellyel méltán kapta meg a pályázatban meghirdetett kiállítás lehetőségét.

 

Képeinek kedves, leegyszerűsített, intenzív színekkel kitöltött, sziluetté redukált alakjai a retromesekönyvek világát formálják át táblaképfestészetté. Mintha egy könyvből véletlenszerűen kiragadott illusztrációkat látnánk, úgy sorakoznak a képek egymás mellett, és lassan befogadva azokat, kirajzolódik egy összefüggő eseménysor, akár egy élet története, a születéstől a halálig. Nem feltétlenül Bereczki Kata élete, hanem bármelyikünké. Mint a játszóterek, állatkertek figurákat ábrázoló tábláinál, ahol hiányoznak az arcok, és bárki beállhat és lefotózhatja magát. A mindnyájunk emlékezetében megbúvó, talán Marék Veronika-hatású, síkban tartott, plaszticitás nélküli formák ugyanakkor a családi fotóalbum amatőr felvételeinek jellemzőivel párosulnak. A levágott fejű maci képe a falon, a képből kilógó tortacsúcs vagy az ágy motívum nélküli, üresen maradt jobb oldala mind régi fotóink véletlenszerű kivágásait és bugyután elkomponált elrendezéseit idézik meg.

 

Bereczki Kata munkáinak azonban van egy másik értelmezési szintje is. Kata témái mindig egy számára fontos dolognak a hiánya köré szerveződtek. Strandos képein a legintimebb állapotában megmutatott ruhátlan test tömegében épp az intimitás hiánya nyilvánult meg. A kiállításlátogatókat ábrázoló sorozatában pedig épp a művészet valódi átélésének a hiánya látszott. Most látható munkáin szintén érzékelhető egyfajta űr és rejtélyesség. Bármennyire is ismerősek, vidámak, nosztalgikusak, mindnyájunk számára átélhetők és behelyettesíthetők a képei, mégis valamiféle álomszerű bizonytalanság árad belőlük. Az emlék, amit valahonnan nagyon mélyről idéz meg a festmény, nem egyértelmű, és a történetek végkifejlete igazából nyitva marad. A képek nélkülöznek mindenfajta dinamikát, és kimerevített pillanatokként állnak előttünk. A sziluettszerű, körvonalak nélküli alakok egymásra helyezése eltorzítja a formákat. A tompa tónusú háttér színeiben, a perspektíva teljes elhagyásában, a háttér ürességében és absztrahálásában is egy furcsa fásultság és tértelen időtlenség érezhető. S miközben a bohóc − ami akár a művész önarcképeként is értelmezhető − mosolyog, életszerű, szuggesztíven kinéz ránk a képből, a szereplők arc nélkül, személytelen-élettelen árnyképekként jelennek meg. Míg a játékbabák arca boldog, a gyerekek arckifejezéséről és érzéseiről mit sem tudunk.

Bereczki Kata nem árulja el, hogy a nénik traccspartira gyűltek-e össze, vagy az özveggyé vált szomszédasszonyt jöttek-e meglátogatni. Hogy a kopott pöttyös vakolat előtt a kétéves Kati a tortán kívül kapott-e ajándékot is, hogy a dédszülők szerelemből tartottak-e ki egymás mellett az örökkévalóságon át, hogy az az éhes fiú látott-e végül ebédet, és hogy a gyerekeket szerették-e eléggé, miért szorítják olyan erősen a kedvenc játékaikat… És persze azt sem tudjuk meg, hogy mégis miféle balladai esemény történt a malacoktól balra, amit minden szereplő meredten figyel, csak pont mi, a nézők nem láthatjuk.

Bereczki Kata festészete a megélt élményből táplálkozó művészet, ahol a tapasztalatok kifeszített láncszemeit az emlékezés köteléke fűzi össze. Munkáit egy rejtett szociális érzékenységen keresztül, szeretetteljes társadalomkritikával fogalmazza meg a redukált formanyelv és a figuralitás határán.

 

Deák Palota,

2019. március 10-ig

 

Print Friendly, PDF & Email
2019-03-07T11:58:57+00:00 március 7, 2019|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!