Színjátszó emlékek
Robitz Anikó kiállítása

Muladi Brigitta

 

Az emlékezés folyamata a megjegyzés (bevésés), a raktározás (megtartás), illetve a felidézés műveletei segítségével kapcsolatot teremt a múlt és a jelen tapasztalatai között. Az emlékezet alapvetően függ a figyelem működésétől, de nélküle pszichés folyamataink az érzékelés, észlelés, figyelem, gondolkodás, tanulás, képzelet sem valósulhatna meg. Az emlékek felidézését gyakran az ismerősség érzése váltja ki, ami lehet spontán (reproduktív emlékezet), vagy tudatos (retrospektív emlékezet), a gondolkodási folyamat része. Kant szerint az emlékezésbe vegyülnek fantáziaelemek is, amelyek nem ritkán teljesen átfordítják a valódi történet előjelét. Az emlékek egyfajta kódolás visszafejtése során idéződnek fel, nem létezik „tiszta” emlék. Mivel a kész emlék magával az emlékezéssel keletkezik, így paradox módon idővel nem is az eseményre emlékezünk vissza, hanem az arról alkotott, később újra és újra felidézett emlékre.

Vannak személyek, akik már nincsenek köztünk és csak egy-két fotóról „emlékszünk” rájuk. Ahogy Robitz Anikó mesélte a nagybátyja esetében, akit nem ismert, hiszen ötéves volt, amikor meghalt. A kiállításon olyan fix emlékképeket látunk, amelyek fényképezés által kerültek rögzítésre, és így nem másíthatóak meg. Viszont a köréjük szőtt történet, amit Anikó számomra röviden leírt, igen.

Minden érintettnek mást-mást jelent egy emlék, a kép felismerhető elemei nem ugyanazt a sztorit hívják elő. A személyes emlékezet Jung óta bővült, és a kollektív emlékezet is bekerült a szótárunkba. Azonban itt úgy tűnik, hogy személyes emlékezetről van szó, családi fotókról, amelyek előkerülvén vágyat ébresztettek a művészben, hogy tovább éltesse őket. Anikó eddig egészen más alapokon alkotott – semmi személyes elem nem zavarta meg a modernizmus univerzális, szabályszerű, tiszta érzelemmentes világát. Most azonban három olyan műcsoportot látunk tőle, amely belső világáról mesél.

Felmagasztalt családi emlékek: Milagro 1-2-3

Az első műcsoportban Anikó nagybátyjának, Robitz Lajosnak 1983-ban Ecuadorban készített fotóit láthatjuk, melyeket felnagyítatott, falemezre kasíroztatott, és Mexikóból származó milagrókkal (ex-voto) szegelt tele. A Milagro 1. című képen az unokanővére, a Milagro 3.-on az unokabátyja látható, akik közben felnőttek. Az ex-votók, milagrók egy vallási rituálé részei, amelyeket Dél-Amerikában és Spanyolországban temlomokban függesztettek ki, vagy ékszerként használták őket: ónból készült apró figurák, emberek, állatok és a legkülönfélébb testrészek. Hálaként függesztették ki ezeket egy súlyos betegségből, balesetből való kigyógyulás után, de például a lábak egy utazás beteljesülésére is utalhatnak. Személyes tárgyként védő, szerencsehozó talizmánként használták. A szív lehet általános jelentésű, mint a szervre utaló jelkép, de lehet a szeretet, szerelem szimbóluma is.

Megsemmisített emlékek, kisöpört képek

A 3D-nyomtatással készült dobozokba fotókat gyűrt bele a művész, és a nem használt “fájlokat” nem virtuálisan, hanem valóságosan dobta ki. Annak leírására, hogy ezek milyen típusú fotók, Anikót idézem: „Mindenféle képek barátokról, családtagokról, utazások képei és kiállításra sosem került fotók vegyesen.” A kidobás azonban mintha egy „trashartos” tisztogató tevékenység is lenne egyben, amelynek a procedúrája során a művész egy modernista fotográfusi gesztussal él, hogy a kontraszt meglegyen: a fehérbe világos tónusú összegyűrt fotók (emlékgalacsinok) kerülnek, míg a feketébe sötét tónusúak.

Holographic Memory 1-2-3

A képeket egy speciális színjátszó (holografikus) anyagot felhasználva készítette a művész. Az emlékezés fogalmát, folyamatát és tartalmát mintegy elsuhanó szín-fény árnyékot ragadja meg, a művek az emlékezet változó jellegét fejezik ki a kép elmozdulásának emlékeként. A kép így teljesen egyedi, nem reprodukálható, a színjátszó felület meggyűrésével keletkezett, és aztán megsemmisült. A kiállításban ez az a pont, ahol a művész visszatért „önmagához”, feldolgozva a feltörő emlékeket, és újra az absztrakt fotográfia egyik módját prezentálja. Korábbi munkáiban ugyanis épületek soha nem érzékelt falsíkjait, nem észrevett részleteit fotózta és nagyította fel, műveivel új műfajt teremtve. Mostani kiállítása a középgenerációs alkotó pályájának derekán zajló különös belső utazás, amelyből kreatív, tartalmas, vizuálisan erős, új művek keletkeztek, és amelyek láthatóan megerősítették abban, hogy eddig jó úton járt.

Holographic Memories

TOBE Galéria, 2019. április 13-ig

 

 

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email
2019-04-11T11:09:55+00:00 április 10, 2019|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!