Vizuális maradványok
Korinek Gergely kiállításáról

Fadri Enikő

Bár Korineknek ez az első kiállítása, azonban nem kezdő. A Pécsi Tudományegyetem festő szakát végezte Pinczehelyi Sándor és Keserü Ilona növendékeként. Az egyetem után nagyrészt a digitális design területén kereste kenyerét, majd a webfejlesztés felé fordult. Pár éve ismét a festészet lett a legfontosabb.

Korinek Gergely: Cím nélkül (ebola), 2018, papír, gouache, 50×70 cm

Kulcsszó munkásságában az erőszak, amely azonban a témákban nem jelenik meg egyértelműen. Egyetlen erős gesztussal akarja megoldani a festészeti problémákat, nem apró kidolgozott részletek harmóniájával. Ugyanakkor, láthatóan lubickol a festői felületek, az anyag nyújtotta lehetőségekben. Ígéretes együttállás, kíméletlen brutalitás és a legkifinomultabb festészet, kiegészülve a rendkívül magabiztos rajztudással.

Korinek Gergely: Cím nélkül (barátnők teáznak), 2018, papír, gouache, 50×70 cm

Nincs előre meghatározott koncepció. Festményein a portré, a tájkép, a csendélet és az absztrakció egyszerre vannak jelen, ezek között a kapcsolat szintén az erőszak – a reláció, saját viszonya a témákhoz és a témák közös mondandója. Minden képet igyekszik önállóan létezőnek megfesteni, azaz a többitől függetlennek. Az erőszak egy határozott hozzáállást jelent: a leghatározottabb döntést egy szín, egy folt, a méret mellett, látszólagos ellentmondásban a „mintával”. Nem fontos, hogy ki hogyan látja. Kérdéseket teszünk fel, és nem tartunk a válaszoktól.

Korinek Gergely: Cím nélkül (napozó nő), 2018, papír, gouache, 50×70 cm

Feltűnő a ragaszkodása a klasszikus festészethez. A kompozíciók egyszerűek, központosak, a témákban sincs semmi kirívó. Viszonyulás ez a meglévőhöz, hiszen sokat merített korábbi mesterei munkáiból. Párbeszéd, csevegés, kérdezősködés, de mellette határozott véleménynyilvánítás is. És nemcsak a korábbi festmények, hanem a festészettől távoli vizuális kultúra is a forrása. Találunk a képei között parafrázist éppúgy, mint a modern életre rafináltan reflektáló tárgyakat: úszómedencét a kertben, vagy egy barkácsgép „portréját”, de akár stockfotókat is megfestve. Számára a konkrét megformálás nem érdekes többé, egy alak felismerhetősége nem kritérium, sokkal inkább érdekli a szétzúzás, a mögé nézés, a torzítás vagy a „dolog” vizuális maradványai. Nincsenek címei, mert számára a címadás is romantikus mozzanat, és ezt mindenképp kerülni akarja. Az alakok viszonyában is inkább objektivitás mutatkozik, mint részvét, vonzalom vagy bármely érzelem. Táptalaja a banalitás, az emberitől nagyon messzi beállítások divatfotókról vagy az érdektelennek tűnő témaválasztás, éppen azért, hogy ne a „szép szerelmet” lássuk megfestve, a festmény inkább új anyagként öltsön testet.

 

Szabad Művelődés Háza, Székesfehérvár

  1. április 28-ig
Print Friendly, PDF & Email
2019-04-11T11:02:01+00:00 április 11, 2019|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!