A műépítész
Milo Sakač Awaken dreaming című kiállítása

Nagy Zsófia Nóra

Milo Sakač: Gloria, akril, vászon

Egy műépítész találkozik a képzőművésszel, és egy képzőművész találkozik a műépítésszel, mindez egy személyben, magában az alkotóéban. Milo Sakač horvát festőművész az absztrakciót fokozatosan sajátította el. Az 1980-as évek óta több mint kétszáz megvalósult építészeti projektben vett részt, miközben párhuzamosan festett és állított ki festőművészként is. Awaken dreaming című kiállítása, az ötödik bemutatkozása, ezúttal Budapesten.

Sakač első önálló festészeti kiállítása 1988-ban Csáktornyán valósult meg, melynek címeként az Építészet és portrét választotta. Azon a tárlaton elsősorban ceruzarajzok, szénrajzok kerültek a nézők elé. Az azóta eltelt 31 év rengeteg változást hozott az alkotó életében. Az építészpályát már csak hobbiból, baráti körben űző művész az elmúlt 7-8 évben teljesen áttért a festészetre. Azóta új technikákkal ismerkedett meg, előbb az akvarell, majd az akrillal, melyekkel nagyon gyorsan és intenzíven tud monumentális felületeket létrehozni. Az architektonikus formák azonban megmaradtak és képzőművészetét is végigkísérik.

Hogy honnan ismerhetünk rá egy építész kézjegyére a festményein? Milo Sakač első önálló magyarországi tárlatán, a Bodó Galéria és Aukciósházban választ kaphatunk a kérdésre. Például onnan, hogy képmező gyakran olyan, mint egy felülnézeti látkép, ahol az oldott formák hátterében valamilyen építészeti elem vagy raszter érzékelhető az absztrakt színek, vonalak és textúrák alatt. Egyes művein és ciklusaiban a vonalak tereket érzékeltetnek, a négyzetek ajtókat vagy ablakokat. Máskor pedig az oválisok akár a homlokzatrajzokon található íveket fedik fel vagy mutatják meg számunkra a háttérben elbújni látszó fákat.

Milo Sakač motívumai az évek során fokozatosan redukálódtak, az eddig felismerhető elemek már csak sejthetővé váltak a vastag színanyag alatt. Színpalettája leszűkült, és művein elsősorban a fekete, a szürke és a fehér uralkodik, csak néhol fedezni fel az okkersárgát, a kéket és pirosat, amelyek, keveredve a mélyebb tónusokkal, dinamikát és hangsúlyt adnak az egyes struktúráknak. Festményein egyszerre jelenik meg a plasztikusság, a strukturáltságot az ismétlődő motívumok és markáns felületek adják. A könnyed álomszerű légiesség pedig az elmosódott motívumoknak és a csurgatásos szabadelvű festészeti technikának köszönhető. Milo művészetében megjelenik a gesztusfestészet, melyet olyan művészek példáin keresztül ismert meg, mint Willem de Kooning vagy Edo Murtič.

Milo Sakač: Blue haven, akril, vászon

Az Awaken dreaming (Ébren álmodom) a művész elmondása szerint kifejezi az ő tudatos és tudatalatti álmait, melyek a festés folyamán szabadulnak fel benne. A Bodó Galéria kiállítása a művész első bemutatkozása Budapesten és egyben a Mind hunter kiállítási ciklus második állomása a bécsi kiállítást követően. Hétvégén a Műtárgyak Éjszakája programsorozat keretein belül a nézők találkozhatnak a művésszel egy egyedi tárlatvezetésen és egy úgynevezett Live painting bemutatón.

 

Bodó Galéria és Aukciósház

2019. május 30. – június 15.

www.bodogaleria.hu

 

 

Print Friendly, PDF & Email
2019-06-01T09:29:34+00:00 június 1, 2019|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!