Esszencia
Kopek Rita festményei

Kozák Csaba

Az Esszencia című tárlat első termébe lépve meglepődtem, hogy milyen sok itt a kék, és annak hányféle árnyalatával fest Kopek Rita 2011-től datált munkáin. A főfalon a tárlat plakátjára-meghívójára is felkerült Szerényen című csendélet fogad, ami se nem szerényen, se nem halkszavúan ábrázol egy két-három tojásból készült, elfolyt tükörtojást. Esszenciálisan: a lila abroszon fekvő áttetsző kék üvegtányér szemet provokáló kontrapunkja a tojás sárgája. Az étel és a tálalás meghökkentő kontrasztja a plakátok harsányságával szólal meg. A kép majdnem olyan, mint egy fotórealista festmény, ám hiába fotó alapú a kép, hiába vezet – a többi festményhez hasonlóan – a reáliák világába, annak csak egy párán át látható, elmosódott mása. A fogalmazásmód nem törekszik a kamera pontosságára, nem dokumentáló, inkább a mű címének és tárgyának ellentétpárjára utaló az ábrázolás.

Kopek Rita: Fedél nélkül I., 2011, olaj, vászon, 70×100 cm / Fotó: Klement Zoltán

Vannak itt visszafogottan kidolgozott festmények is, mint a Fáradtság, amin asszonyok hármasa a kék tucatnyi árnyalatában van megjelenítve, míg korosodó arcaik, fehér hajuk élesen ellenpontozza a kompozíció egészét. Itt vannak a Pihenő egymásra hajló kézfejei vagy a Nobel-díjas ír költő, próza- és drámaíró, Samuel Beckett karakteresen megfestett portréja, akinek a leghíresebb színdarabja a Godot-ra várva volt, ami 1952-ben jelent meg. A két csavargó – akik napokig hiába várják az ismeretlen Godot, akit a Megváltó szimbólumaként is felfoghatunk – átvezet minket a mai hajléktalanok, fedél nélküliek témaköréhez. Tudjuk, hogy a hajléktalan-tematika már báró Mednyánszky László festészetében is megjelent, aki nem csak támogatta, hanem le is rajzolta-festette őket. (Sorozatának legszebb darabjai, az 1880 körül festett Öreg csavargó ma a Magyar Nemzeti Galériában látható, míg az 1889-es Ágrólszakadt címűfestménye a Kecskeméti Képtár tulajdona.) Kopek Rita nem eltaszítja, hanem a megjelenítés által elfogadja a kitaszítottak magányos világát, nem huny szemet a jelenség felett, sőt: művészetének egyik főmotívumává, főszereplőjévé teszi őket. Tucatnyi képén az utcán fekvő hajléktalanok megpróbálnak elálmodni egy szebb világot, koldulnak, hogy meglegyen a napi betevőjük, és van, akiben még maradt annyi erő, hogy szegényes rongyaiban olvasson, hátha megérti a körülötte zajló, őt kitaszító világot. A lazúros háttérből kibontakozó figurák szakadt, áporodott ruhadarabjai átlényegülnek a festészet által, ahogy rongyaik a reneszánsz bársonyos, bordó drapériáira, kelméire emlékeztetnek. Ebben (is) rejlik a festő szeretetteljes, engesztelő gesztusa.

Kopek Rita: Eső, 2017, olaj, vászon, 100×100 cm / Fotó: Klement Zoltán

Kopek Rita: Szerényen, 2018, olaj, vászon, 100×100 cm / Fotó: Klement Zoltán

A művész festményeinek másik témája az Eső, ahol az urbánus tájban az utcák áznak a zivatarban/záporban/viharban. Kopek módszere az, hogy fényképeket készít az esőben, az esőről, majd Photoshoppal megdolgozza, manipulálja azt, eltüntet és beleilleszt részleteket, végül szénnel kontúrozza, felvázolja a digitálisan rögzített látványt a leendő olajképre. Bármelyik városban lehetünk, nem a helyszín a fontos, hanem az esőáztatta utca és a járókelők tovatűnő látványa, az ott közlekedő hátizsákos emberek (egyetlen helyszínt sikerült csak azonosítanom, az pedig a budapesti Nagymező és a Király utca sarkán található, 1801 és 1809 között késő barokk stílusban épült Ávilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplom). Itt is, akárcsak a többi „esős” képén, mindenki háttal van ábrázolva, illetve mindenkinek csak az alsó lábszára látszik. Az arc, a „lélek tükreként” emlegetett szem egyik művén sem jelenik meg, helyettük itt-ott feltűnik egy mobiltelefon. A szándékos fogalmazásmódból adódóan nem a személy karaktere, nem az egyéniség a fontos, hanem annak a reprezentációja, hogy a társas magányra kényszerített világban kiürülőben van az egykori értékrend, az emberi kommunikációt átvette a gépi mobilozás csodája/csapdája. Nos, Kopek ebben a kiüresedő utcai díszletben is azt láttatja, ahogy a leglényegtelenebb, leghétköznapibb tárgyak, a kockakövek, a szemetesládák, a lefolyónyílások, a rozzant kerékpárok is megszépülnek, felértékelődnek. A hangsúly a pocsolyák vízében tükröződő látványban van. A képeken itt is megfigyelhető a kékek-zöldek dominanciája, és ahogy ezeket kisebb részletekkel ellenpontozza, egy-egy piros, fehér tornacipővel, esernyővel vagy egy biciklivázra szerelt narancsszínű csomaggal.

A hajléktalanokat és az esős helyszíneket bemutató tematikák mellett láthatunk itt – a fent említett „tojásos” képen kívül – még két csendéletet is. (A csendélet műfajának előképeit a római művészetben találhatjuk meg, hiszen a freskókon és mozaikokon gyakoriak voltak a gyümölcs- és növényábrázolások. A Krisztus előtti 4. században élt görög festőről, Apellészről pedig feljegyeztek egy anekdotát, amely szerint a művész olyan élethű gyümölcsöket festett, hogy azokra rászálltak a madarak. A klasszikus csendéleteken virágok, gyümölcsök, ételféleségek, hangszerek láthatók.) Kopek Ritának a fotórealizmus kifejezésmódjára hajazó festményei a Kenyér és só és a Hajnalodik. Az asztali kenyérdeszkára kitett omlós belű cipó és a ropogós péksütemények szinte felkínálják magukat, de nincs az a légy, ami rájuk szállna. A barnában-sárgában tartott festmény a klasszikus csendélet tematikáját idézi meg.

Kopek Rita: Hajnalodik, 2016, olaj, vászon, 100×100 cm / Fotó: Klement Zoltán

A Hajnalodik viszont nagyon evilági, a 21. század fogyasztói társadalmára reflektál. Az összegyűrt, átlátszó PET-palackok, a tömörré préselt sörös fémdobozok, a széttört műanyag tálca több üzenetet is hordoz. Egyrészt visszacsatol a szürrealizmus és a dadaizmus gyökereiből táplálkozó művészeti mozgalomhoz, a pop-arthoz (ami az 50-es évek Angliájában született, és a fogyasztói társadalom késztermékeiből építkezett síkban és térben), másrészt aktualizál. Kopek hulladéka, a formák és színek kavalkádjából összeálló „szemetes” kompozíciója a globális felmelegedés, a klímaváltozás éveiben, a tengereken úszó műanyag szemétszigetek korában arra figyelmeztet minket, hogy védelemre szorul a Föld nevű bolygó. Amit addig kell védenünk, amíg van még mit védenünk.

 

Udvarház Galéria, Veresegyház

  1. augusztus 21-ig

 

 

 

Print Friendly, PDF & Email
2019-08-15T12:16:28+00:00 augusztus 15, 2019|ONLINE|1 Comment

One Comment

  1. vp 2019-08-15 at 13:34 - Reply

    kontrapunkja = kontrapunktja

Szólj hozzá!