A gyakorlás hasznáról
Pólya Zsombor kiállítása

Fotó: Pólya Zsombor

A mű alapja egy gyakorlat, amellyel a rajzkészség, a kéz motorikus mozgása javítható. Mint minden gyakorlatnak, ennek is van végcélja, elérendő állapota, ez pedig az alkotó leírása szerint: „Egy 25 négyzetcentiméteres területet kell nagyjából 5 milliméteres vonalkákkal több sorban kitölteni úgy, hogy a vonalak egyáltalán ne fedjék egymást, hanem a lehető legprecízebben illeszkedjenek egymás mellé. A ceruzát mindig azonos erővel a papírra nyomva lehet elérni a végeredményt, ami a tökéletesen egy tónusú négyzet.”

Pólya Zsombor: A rajzkészség gyakorlása
A művész fotója

Pólya Zsombor műve a művész technikai hiányosságának, tökéletlenségének a mementója. Hiszen, ha javított volna rajzkészségén a gyakorlat, akkor elérte volna a célt, a tökéletesen egytónusú négyzetet, akkor ez a kiállítás nem jött volna létre ebben a formában. Akkor véges számú elemből állna a mű, öt, tíz vagy akár 150 darabból, attól függően, milyen gyorsan fejlődött volna a rajzkészsége. A sorozat nem lenne sokkal több, mint egy képességfejlesztési gyakorlat dokumentuma. Majdnem biztos azonban, hogy a tökéletes célt talán egy robot tudná csak produkálni, és ezzel nyilván a művész is tisztában van. Munkája ebben az értelemben heroikus aktus, az el nem érhető tökéletesség felé való, elvileg végtelen araszolgatás, pontosabban ismétlés. Határa csak a művész halála, amellyel egy befejezetlen, mert befejezhetetlen, nyitott művet hagy majd hátra. Vagy másként, a megválaszolatlan kérdést (Charles Ives).

Pólya Zsombor: A rajzkészség gyakorlása
A művész fotója

A munka, a Roman Opalkáéhoz hasonlóan, akire a művész is reflektál, egyszerre nyitott és zárt. Nyitott, mivel a művet egy több elemből álló sorozatként kell elképzelnünk, amelyben az elemek száma folyamatosan nő. Zárt, mivel egymástól láthatóan különböző, egyedi és befejezett egységekből áll. A rajzok, bár a mostani installációban fizikailag nem megoldható minden rajz megtekintése, egyedileg is befogadhatók, élvezhetők, és/mert bizonyos értelemben, a munka jellegéből adódóan, igen személyes dokumentumok. Hiszen elvben az adott nap hangulata, gondolatai, kontextusa nyomot hagy közvetve, valamilyen módon a papíron. Ahogy Pólya írja a mű 2016-os, Platán galériabéli kiállítása szövegében: „Akár egy vizuális napló, minden nap egy lenyomatot hagyok magam után. Dátum alapján vissza tudok keresni minden napot, akár a karácsonyokat, édesapám halálát vagy a legboldogabb napjaimat.”

Pólya Zsombor: A rajzkészség gyakorlása
A művész fotója

Mert valóban, a művésztől tudható, hogy 2010. május 26-án halt meg az édesapja. Ennek nyomát azonban – milyen nyoma lehet egy közeli ember elvesztésének?! – nem látjuk az aznapi négyzet vonalkáin, mivel a mű jellege, absztraktsága eltünteti, eltörli a személyesség szavakra lefordítható, értelmezhető jeleit, azaz Pólya élettörténetét. A rajzkészség gyakorlása közvetett napló, a mindennapi életnek és személyiségnek inkább elrejtése, mint megmutatása. Végtelenül finom és változatos jelhalmaz ez a 3647 négyzet, amelynek dekódolása, lefordítása, ahogy befejezése is, lehetetlen. Bár az alkotó intenciója nem erre irányul, ez egy antropológiát is körvonalaz, amely szerint az emberi lényeg, belső nem közölhető, nem adható át még részleges teljességgel sem. Ha pedig a művész felől tekintjük a négyzeteket, csak memóriája tökéletes volta szavatolná, hogy ő maga tudja, hogy egy adott nap vonalai mögött milyen történet, milyen narratíva, milyen gondolatok és érzések állnak. Hogy mit jelent mindegyik négyzet. Mivel azonban a tökéletesség ebben a tekintetben sem létezik, az alkotó, bár folyamatosan jeleket hagy, minden látszat ellenére, saját maga számára sem olvasható vagy transzparens.

Fotó: Pólya Zsombor

A mindennap elvégzett, elviekben pontosan ugyanolyan cselekvéssornak van egy önkínzó (Sugár János) és aszketikus, imaszerű jellege is. Egy olyan imát látunk, ami mögött nincs sem hit, sem metafizika, és nem szól senkihez. Olyan képkeretet látunk, ami nem keretez semmit. A rajzkészség gyakorlása egy hosszan, végtelenül kitartott hang. Egy heroikus kényszercselekvés: azaz művészet. Egyetlen végtelen és minuciózus ugrás a semmibe (Yves Klein). Hátha lesz vigasz (Tandori Dezső). Addig viszont nem árt gyakorolni.

Pólya Zsombor: A rajzkészség gyakorlása

Műtő,

2019. szeptember 14–21.