Fegyelmezett szenzációk
Dréher János: Fehérek szürkéi

Pataki Gábor

Egy aktuális, bár első pillantásra nem ide illő színes hírrel indítanám e sorokat: lebukott, s komoly büntetésnek (a kiszabható 1-6 évnek) néz elébe egy francia pár, akik PET-palackokban 40 kilónyi hófehér homokot próbáltak kicsempészni egy szardíniai strandról. Nos, Dréher János egyik interjújában megemlíti, hogy minden vágya, hogy kellően fehér homokot használhasson munkái alapanyagául. S mivel e becses és ritka matéria beszerzése a jelek szerint komoly nehézségekbe ütközik, maradnak a hagyományos, barnás-sárgás vagy szürke árnyalatú szemcsék, a fehérek fehérei helyett a fehérek szürkéi lesznek itt láthatók.

Dréher János: Lizénák, 2019, 33×130 cm, vegyes technika

Mindazonáltal e kiállítás címadása Dréher művészetét tekintve is szimbolikus jelentőséggel bír: egyszerre fogadja el és mutatja fel képei egyik védjegyeként a tiszta józanságot, egyértelműséget, egyszerűséget is sugalló fehéret és a mindezt módosító, mindezt lefedő, a pontos, határozott jelentést, definíciót kizáró szürkét. Képein – akár egy művön belül is – így válthatja egymást a pőre, nyílt sisakos „tiszta” jelentés a habozó, bizonytalanságot sugalló árnyalatokkal.  Ezért lesznek e monokrómba hajló, hasonló alapanyagokból, hasonló technikával készült művek – minden hasonlóságuk ellenére – egyedüli példányok.

Dréher János: Mindennapi találkozások, 2019, 135×270 cm, vegyes technika

Amúgy egy ritka, úgy is mondhatni makacs következetességgel épített oeuvre újabb állomásához (s nem kizárt, hogy egyik sarokpontjához) érkeztünk most. Az alkotó tulajdonképpen pályája elején megtalálta az alkatának leginkább megfelelő, egyszerre gondos előkészítést, nagyfokú összpontosítást, belső fegyelmet igénylő, de mégis eléggé variábilis, adott esetben a menet közben születő ötleteknek is szabad utat adó módszert. Hiszen a ragasztóval kevert habarcs kezdetben ugyan jól alakítható, de hamar szilárdul, így megfelelő osztású, színezésű felvitele gondos tervezést igényel, mert a megdermedt matéria a freskóhoz hasonlóan utólagosan már csak drasztikus eszközökkel módosítható. Hasonló pontosság kell az egymás fölé kerülő rétegek felrakásakor, mivel a visszakaparással, visszavéséssel előtűnő, sgrafittót idéző felületek nem lehetnek pusztán önkényesek, véletlenszerűek. Néhány ösztönös, akár hibának, akár -Pilinszky szavaival – „gyönyörűségen ejtett örökös balesetnek” nevezhető előre nem kalkulált anomália persze belefér a folyamatba, ahogy a különböző anyagok viselkedése, mozgása, repedése és kitüremkedése sem számítható ki tökéletesen. A kenhető, keverhető, keretekbe simítható, tapintható anyaggal való egyszerre fegyelmezett, óvatos, de szabadságot is adó foglalatosság lett Dréher János szegletköve, melyre rátalálva s melyben elmélyedve képes minden számára lényeges kérdést megfogalmazni.

Dréher János: Kitakart felszín, 2019, 121×190 cm, vegyes technika

Ezért is érthető, hogy művészetében radikális fordulatok, váratlan kitérők egy-egy hirtelen ötlettől vezérelt mellékutak helyett csak lassú, fokozatos módosulásokat találhatunk. Az irány azonban kitapintható, a változások a szikárabb, tömörebb, egyszerűbb megfogalmazások felé mutatnak. Érdemes ebből a szempontból a most látható műveket egy jóval korábbi, majd 20 évvel ezelőtt született szintén fehér sorozattal összevetni. A technika – a vakolt, visszakapart, karcolt rétegekből álló felületek létrehozása során – szinte ugyanaz. Ám e a 2000-es évek elején készült képek még telítve vannak a lírai absztrakció és az informel nászából született, angolul találóan Matter Paintingnek, tehát anyagfestészetnek nevezett művekre jellemző visszafojtott, borongós érzelemvilággal. A tétován megtörő vonalak, a sűrűn előtűnő karcolások a történelem viharaira, az idő kérlelhetetlen átalakító munkájára, a múltra, mint relikviára utalnak.

Hozzájuk képest a Fehérek szürkéi jóval fegyelmezettebben fogalmaz. Ugyan szinte mindegyik képen akadnak apróbb „rendellenességek”, ferde vonalak, szabálytalan foltok, de alapvetően mégis szabályozottabb, strukturáltabb felületekkel,  függőleges és vízszintes (de főleg függőleges) tagolásokkal, egymással finoman ritmizáló négyzetekkel és téglalapokkal. Nincs túlhangsúlyozva a habarcsrétegek anyagszerűsége sem, a kisebb-nagyobb rücskök bár jelzik a felhasznált hordozó durván érzéki elementaritását, de hiányoznak az ilyen típusú munkákon megszokott explóziók, kráterek. Az új művek mentesek az időmarta falak, málló vakolatok immár megszokottá váló érzelmi kliséitől, mentesek minden nosztalgiától.

Dréher János: Mindennapi találkozások I., 2017, 135×85 cm vegyes technika

Helyettük viszont ott a művész (és a néző) előtt álló lehetőségek csendes, rezignált felmérése. A fragmentum-lét kényszerű, bár tárgyilagos tudomásul vétele. S megoldásként, de talán feloldásként is a folytatás, a terület határainak, a benne rejlő lehetőségeknek a további felmérése. Gondos bíbelődés a mű kompozicionális erővonalaival, hangsúlyaival, a csíkokba rendeződő mártani elemek arányaival, egymáshoz való kapcsolódásával. Esetleg próba azzal, hogy a magukat töredék-mivoltukban is vállaló képek sorozatokba rendezhetők-e anélkül, hogy bármiféle narrációra, vagy akár vizuális folyamatok elbeszélésére kényszerülnének.

Amúgy pedig ne sajnáljuk e művek kapcsán a múltba révedő asszociációk tűntét.  Nézzük inkább azt, hogy Dréher miként fut újra s újra neki a feladatnak. Ez az épített világból kimetszett faldarab ugyanolyan számára, mint Cézanne-nak a Mont Saint-Victoire. Modellálás helyett ő is modulál, és ezek a modulok éppolyan folyamatosan szállítják a nevezetes „kis szenzációkat”, mint az aix-i mester szeme elé táruló látvány esetében. Csakhogy e szenzációk immár egyértelműen az anyaghoz, a matériához kötődnek. Hol a finom konszonanciák, hol a vésés nyomán előbukkanó rétegek, hol egy-egy felvillanó színes papírdarab szerezhet meglepetéseket.

Dréher tehát tovább dolgozik egyre eszköztelenebbül, mind szikárabban, aszkétikusabban, de koncentráltabban, rábízva magát az anyag önértékeire. E csendes, póztalan tevékenység nyomán fedezheti fel a néző a művek ugyancsak csendes, póztalan értékeit, kis szenzációit. S befejezésül a kezdéshez visszakanyarodva: ha netán tényleg hófehér homokot szeretne használni munkáihoz, ahhoz Új-Mexikó gipszszemcsékből képződött sivatagát ajánlhatom neki. Készítheti a PET-palackokat!

 

B32 Galéria,

2019. szeptember 15-ig

Print Friendly, PDF & Email
2019-10-17T15:52:30+00:00 október 17, 2019|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!