Nagy T. Katalin

Az ember mindent túlzásba visz. Túleteti magát, túlöltözik, “túlutazik”, “túlnetezik”. A túlzásainkért általában a világot hibáztatjuk, telhetetlenségünk már régen fölénk kerekedett. A tömegtermelés, a tömegfogyasztás, a tömeges állattartás önpusztító következményekkel jár. A kisközösségben élők mindig felelősek egymás iránt, a tömegben élők nem. Az emberiség nagy része azonban tömegben, óriási méretű városokban él. A tömegember pedig igyekszik minden felelősség alól kibújni.

Kacsák Tamás kiállítása – mondhatnánk – néhány ősi mesterség utóéletéről; a tímárokról, a vargákról és leginkább a szűcsökről szól. Persze nem a szűcsmesterekről, hanem arról, amivel ők foglalkoztak. Mára ugyanis nagyjából kihaltak a szűcsök, az emberek azonban elszaporodtak, és sokan közülük – túl sokan –, ahelyett, hogy felvennék a nagyi vagy dédnagyi nercbundáját, új, divatosabb fazonú szőröket akarnak magukra ölteni. Ezt az alapvető igényüket ma, a jégkorszak közeledtével (sic), csak nagyüzemi módszerekkel lehet kielégíteni. A szőrmeipart kiszolgáló állatfarmok száma rémisztően magas, az ottani körülményekről pedig jobb nem beszélni.

Az ember mindent túlzásba visz. Túleteti magát, túlöltözik, “túlutazik”, “túlnetezik”. A túlzásainkért általában a világot hibáztatjuk, telhetetlenségünk már régen fölénk kerekedett. A tömegtermelés, a tömegfogyasztás, a tömeges állattartás önpusztító következményekkel jár. A kisközösségben élők mindig felelősek egymás iránt, a tömegben élők nem. Az emberiség nagy része azonban tömegben, óriási méretű városokban él. A tömegember pedig igyekszik minden felelősség alól kibújni. Mit tehet ebben a helyzetben a művészet? Feladata-e, hogy tegyen valamit? Vannak-e erre eszközei?

A művészetek közül leginkább az ábrázoló művészetek, a képek, állók és mozgók képesek közvetlen üzeneteket küldeni a még megmaradt közönségnek. A művészet szembesíthet a gondokkal, és ami talán némi reményre ad okot, közösségeket formálhat a gondolatok célba juttatása érdekében. A művészet mozgósító erejében hitt a világ legnagyobb képzőművészeti seregszemléjének, a Velencei Biennálénak a főkurátora is tavaly, amikor a világot fenyegető bajokra hívta fel a figyelmet a meghívott művészek alkotásainak segítségével. Ezt teszi most Kacsák Tamás is: a munkáival szeretné az emberek egy részét egy fontos ügy mellé állítani.

Kacsák Tamás: GIVE ME BACK MY SKIN – Hópárduc, giclée-print, vegyes technika, farost,
55x55x5 cm, 2020

Az állatok védelmére már több képzőművészeti akció jött létre, ezek közül talán Banksy híres, visító plüssállatokkal megtömött teherautója és az elektronika által megmozgatott ételei keltették eddig a legnagyobb feltűnést, és figyelmeztettek a mértéktelen húsfogyasztásra.

Kacsák Tamás évek óta képzőművész tanárként dolgozik, s nem először vonja be diákjait projektjeibe. A mostani kiállítás kollázsolt fotóinak szereplői is a diákjainak köréből kerültek ki. A fotókon 15 ránk meredő, velünk farkasszemet néző, dühös arcot látunk, melyeket erős kontúrok tesznek idézőjelbe. A fotókra állatokat jelképező szőrdarabok, állatos matricák, kitűzők vannak ráapplikálva. Minden kép mellett egy rövid szöveges helyzetjelentés, melyet a művész az állatfarmokról gyűjtött adatokból állított össze. A fekete-fehér fotók rendkívül finom modellálása, érzékeny kidolgozottsága, a fiúk arckifejezése rabul ejti tekintetünket, mely aztán zavarodottá válik az applikációk észlelésével, s a felkavaró információs szövegek olvastán. A kiállítás angol nyelvű címe, a Give me back my skin – Add vissza a bőrömet – azt sugallja, hogy a fiúk a szerencsétlen sorsú állatok szóvívőiként szólítják meg nézőiket, és kiállásra, ellenállásra buzdítanak. Az arcokat körülvevő fehér fénykontúrról Schiele juthat az eszünkbe, aki rajzain gyakran használt fehér kontúrt a testek körül, mely a figurák auráját hangsúlyozta. Kacsák portréin a fehér kontúr talán szintén a láthatatlan aurát teszi láthatóvá, ezzel is hangsúlyozva, hogy azt is vegyük észre, amit a világ igyekszik elrejteni a szemünk elől. A pazar szőrmebundákba pózoló, csinos nők mögött ott van a megkínzott állatok láthatatlan aurája, melyet a véres kezű szőrmeipar igyekszik nem nagydobra verni.

Kacsák Tamás: GIVE ME BACK MY SKIN – Nyérc, giclée-print, vegyes technika, farost,
55x55x5 cm, 2020

Egy régi kézjátékos gyerekmondóka jutott az eszembe, amit mindenki ismer, de talán mára már egyre kevesebb fiatal szülő mondogatja gyermekének. Más ma már a versike akusztikája:

Ez elment vadászni
Ez meglőtte
Ez hazavitte
Ez megsütötte
Ez az icike-picike mind megette

Kerekecske-dombocska

Itt szalad a nyulacska

 

És az átköltött változat Kacsák Tamás kiállításához ajánlva:

 

Ez ketrecbe zárta

Ez agyonütötte

Ez kikészítette

Ez megvarrta

Ez az icike-picike meg magára vette

Ketrececske-farmocska
Meghalt hát a nyulacska!

GIVE ME BACK MY SKIN – Szervál, giclée-print, vegyes technika, farost
55x55x5 cm, 2020

 

KACSÁK Tamás: Give Me Back My Skin
Ferencvárosi Művelődési Központ és Színház

Aula Galéria

  1. január 30. – március 10.
Print Friendly, PDF & Email