Egy kő. Egy név. Egy ember.

október 20, 2014|2014. októberi szám, Szélesvászon|

Egy kő. Egy név. Egy ember. A Németországból indult Stolpersteine / Botlatókövek elnevezésű képzőművészeti projekt a zsidótörvények alá eső magyarok kényszerlakhelyre költöztetésének 70. évfordulójára kívánja felhívni a figyelmet. A botlatókövek 10x10-es, rézzel bevont „emlékező macskakövek” a járdába süllyesztve, amelyeket azok elé a házak elé helyez el Gunter Demnig, ahonnan a holokauszt áldozatait (zsidókat, romákat, politikai [...]

Matzon Ákos nemzetközi szereplése

október 20, 2014|2014. októberi szám, Szélesvászon|

Matzon Ákos nemzetközi szereplése   A TÜV Rheiland nagy nemzetközi elismerést jelentő, a fenntartható fejlődésért díját ebben az évben Prof. Dr. Edda Müller asszony, a Transparency International Deutschland elnöke kapta. A díjat jelképező szoborkompozíciót – a 3G, Global Gutenberg Galaxis címűt – egy könyvekből épített objektet, Matzon Ákos képzőművész készítette. A művet szeptember 4-én Kölnben, [...]

KOGART-kiállítás nyílt Sanghajban

október 20, 2014|2014. októberi szám, Szélesvászon|

KOGART-kiállítás nyílt Sanghajban   A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány mintegy 500 darabot számláló Szalay Lajos-gyűjteményének válogatásából nyílt kiállítás Szalay Lajos (1909-1995). Az európai grafika mestere címmel a sanghaji Liu Haisu Múzeumban. A kínai közönségnek a közelmúltban két alkalommal is lehetősége nyílt megismerni a nemzetközileg ismert magyar grafikusművész életművét, amikor 2013 tavaszán Csungkinban (Chongqing Three Gorges [...]

2014. októberi szám

október 20, 2014|2014. októberi szám|

Új Művészet 2014. októberi szám, tartalom:   Festészet napja és „hónapja” Szent Lukács napja körül 13. Magyar Festészet Napja Balázs Sándor   Szőnyi utcai változatok 61. Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat P. Szabó Ernő   A lét egyszerű pillanatai Németh József emlékkiállítása Nagy Imre   A hétköznapok és az enyészet ragyogása Czene Márta művei Tolnay Imre   [...]

Szent Lukács napja körül

október 20, 2014|2014. októberi szám, Nyomtatásban megjelent|

13. Magyar Festészet Napja Különböző helyszínek országszerte, 2014. X. 13–26. Balázs Sándor   Szentgyörgyi József: Házi oltár III. Minden év októberében Szent Lukács, az orvosok védőszentjének és nem kevésbé a festők patrónusának nevenapja köré festészeti rendezvénysorozat szerveződik. A Magyar Festészet Napját ünnepeljük. Ünnepnapon az ember megpihen, ha teheti. Kultúrkörünkben többnyire a hetedik napon [...]

Szőnyi utcai változatok

október 20, 2014|2014. októberi szám, Nyomtatásban megjelent|

Szőnyi utcai változatok 61. Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat Alföldi Galéria, Hódmezővásárhely, 2014. X. 5–XII. 7. P. Szabó Ernő   Szakszon Imre: Hátsó udvar, 2014., olaj, vászon, 50x70 cm Két festmény reprodukcióját állítja párba a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat katalógusának tervezője, Szántó Míra Judit azokon az oldalakon, amelyeken Bárdosi József művészettörténész bevezető tanulmánya olvasható. Az [...]

A lét egyszerű pillanatai

október 20, 2014|2014. októberi szám, Nyomtatásban megjelent|

A lét egyszerű pillanatai Németh József emlékkiállítása Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely, 2014. IX. 7–XI. 9. Nagy Imre   Németh József: Rakodók, 1982., olajtempera, rétegelt lemez, 146x146 cmTornyai János Múzeum gyűjteményéből Sümegi György az Új Művészet augusztusi számában a Modem Alföld – nem pusztán táj című kiállítása kapcsán fogalmazta meg, hogy több soron is [...]

A hétköznapok és az enyészet ragyogása

október 20, 2014|2014. októberi szám, Nyomtatásban megjelent|

A hétköznapok és az enyészet ragyogása Czene Márta művei Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely, 2014. X. 5–XI. 16., Inda Galéria, 2014. X. 29–XII. 5., Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 2015. I. Tolnay Imre   Czene Márta: Nehéz álom, 2013, akril, farost, 110x156 cm Kontrasztos vagy finoman derengő fényekben-árnyakban testet öltő, feszültséget, drámát hordozó, merengésre késztető vagy [...]

Fogalomfestmények

október 20, 2014|2014. októberi szám, Nyomtatásban megjelent|

Fogalomfestmények Tolvaly Ernő életmű-kiállításáról LUMÚ, 2014. IX. 18–XI. 30. Lóska Lajos   Tolvaly Ernő: Lomb és ablak III., 2001., olaj, vászon, 230x321 cm A Ludwig Múzeumban megtekinthető Csodálatos rendszer című emlékkiállítás Tolvaly Ernő (1947–2008) képzőművészeti tevékenységét mutatja be. Rögtön hozzá kell tennem, hogy emellett elméleti és pedagógiai munkássága is számottevő. Hosszú évekig tanított [...]

Eufória az Atlas Sztukiban

október 20, 2014|2014. októberi szám, Nyomtatásban megjelent|

Eufória az Atlas Sztukiban Beszélgetés Fehér László festőművésszel łódzi és szegedi kiállítása alkalmából Atlas Sztuki, Łódz, 2014. IX. 12–X. 19.; REÖK, Szeged, 2014. IX. 12–XI. 23. Szathmáry István Pál   Fehér László: Önarckép, 2013, olaj, vászon, 160x220 cm Egyszerre nyílt szeptemberben kiállítása Szegeden és a lengyelországi Łódzban Fehér Lászlónak. A Reök-palotában egy magángyűjtő [...]

Messze, messze

október 20, 2014|2014. októberi szám, Nyomtatásban megjelent|

Messze, messze Kárpáti Tamás kiállítása Székesfehérvár, Szent István Művelődési Ház, Szent Korona Galéria, 2014. IX. 27–X. 24. Wehner Tibor   Kárpáti Tamás: Szent vihar, 2010., olaj, vászon, 80x90 cm Elmosódott foltokból, derengő formákból építkezik Kárpáti Tamás festőművész Messze a mezőkön című alkotása, amely a Székesfehérvári Egyházmegye Kortárs Művészeti Gyűjteménye jelenkori művészek munkásságát bemutató [...]

Itália: túl az antikvitáson

október 20, 2014|2014. októberi szám, Nyomtatásban megjelent|

Itália: túl az antikvitáson Magyar művészek Itáliában 1810–1860 Vaszary Villa, Balatonfüred, 2014. XI. 16-ig Révész Emese   Barabás Miklós: Septimus Severus diadalíve, 1835., papír, ceruza, 24,2x32,2 cm A hazai művészek Itália-utazása nem értelmezhető pusztán az európai gyakorlat másolataként. A Grand Tour két évszázados hagyománya nyilván a magyar utazók útvonalát és figyelmét is befolyásolta, [...]