Kortárs művekkel zárja az évet a BÁV aukciója

2018-12-11T19:29:55+00:00 december 11, 2018|Szélesvászon|

Kortárs aukcióval zárja az évet a BÁV Aukciósház december 19-én. A több mint 100 tételt felsorakoztató kínálatban olyan közismert nevek szerepelnek, mint feLugossy László, efZámbó István, Aknay János, Gyarmathy Tihamér, Gyémánt László vagy Fehér László. Az érdeklődők emellett az eddig elsősorban divattervezőként ismert Náray Tamás és a külföldön is befutott A. Nagy Gábor műveire is

CAPAZINE – Let’s play!
Kiállításajánló

2018-11-28T14:15:49+00:00 november 28, 2018|Szélesvászon|

A CAPAZINE a Capa Központ nemzetközi tapasztalatokon alapuló, tematikus számokból álló fotós periodikája. A CAPAZINE első, LET’S PLAY című számának létrehozását féléves műhelymunka előzte meg, ahol a kiinduló téma a „taktikák és stratégiák” voltak, amelyekhez Lev Manovich A mindennapi (média)élet gyakorlata című írása szolgált teoretikus alapul. A résztvevők a meghívott előadók (Gerhes Gábor képzőművész és Csatlós Judit kulturális antropológus), egy egyszeri

50 év után Nicolas Schöffer művei ismét láthatók Rómában

2018-11-22T16:18:39+00:00 november 22, 2018|Szélesvászon|

November 20-án nyílt a Római Magyar Akadémia Galériájában (Falconieri Palota – Via Giulia, 1) Nicolas Schöffer (1912-1992) LUCE IN MOVIMENTO/MOZGÓ FÉNY című kiállítása. A Római Magyar Akadémia, a kalocsai Nicolas Schöffer Gyűjtemény, valamint a római Studio Farnese közös tárlata Nicolas Schöffer közel 40 művét (tus, ceruza, nyomat, kollázs, akril, installáció, szobor) tárja a római közönség

2018-11-28T12:18:25+00:00 november 19, 2018|Szélesvászon|

Lovaskocsival jársz? Tárcsás telefonon beszélsz? Írógépen írsz? Érdekes, hogy amíg teljesen természetesnek tartjuk, hogy a használati eszközeinkben a legújabb technológiát, legújabb dizájnt szeretjük, sőt ezek használata, viselése gyakran státusszimbólumként jelenik, addig a kortárs kultúra, mi több, a kortárs vizualitás más területeit sokan elhanyagolják. Pedig minden kornak megvannak a maga kihívásai. A ma klasszikusai a régi

Festőfejedelmek

2018-11-15T11:41:18+00:00 november 15, 2018|Szélesvászon|

Az egyik legrangosabb németországi kiállítóhelyen, a bonni Bundeskunsthalle épületében 2019. január 27-ig látogatható a Malerfürsten (Festőfejedelmek) című kiállítás, amelyre tizennégy mű érkezett a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeiből. A nagyszabású kiállítás elsőként tesz kísérletet arra, hogy ezt a sajátosan európai művészeti jelenséget, a festőfejedelmek vagy művészfejedelmek jelentőségét, illetve a 19. századi művészetben meghatározó

A világ legnagyobb művészeti központja

2018-11-15T10:21:14+00:00 november 15, 2018|Szélesvászon|

Leginkább talán egy hatalmas hajó és egy bálna fúziójára emlékeztet a dél-tajvani Kaohsziung városában nemrég átadott megakomplexum, amely jelenleg „A világ legnagyobb előadó- és művészeti központja” cím birtokosa. Az épület a különös kialakításnak köszönhetően számtalan helyiséget foglal magában, többek között opera-, koncert-, színház- és előadótermek, valamint megannyi közösségi tér várja a központba látogatókat. A kecses

UnBound – The Unexpected Constellation

2018-10-19T10:50:37+00:00 október 19, 2018|Szélesvászon|

Egyszerűség, redukált gesztusok, ismétlődés, különlegesen megmunkált felületek, monokróm paletta vagy vonal vezette rajz. Ezekkel a kulcsszavakkal lehetne körvonalazni a Sárvári Zita által kurált Unbound – The Unexpceted Constellation című kiállítás négy fiatal kortárs képzőművészét.     Kiss Adrian: Dunyha 2., 2017, akril, hímzett vászon, 260x200x20 cm A kiállított művekben építészeti hatásokat idéző geometrikus

ART MOMENTS 2018

2018-09-27T16:14:27+00:00 szeptember 27, 2018|Szélesvászon|

A fenntarthatóság, az újrahasznosítás guruja, a chipses zacskóból locsolókannát, cigarettacsikkekből köztéri padokat, tengeri szemétből samponos flakont gyártó Tom Szaky, a TerraCycle alapítója és ügyvezetője érkezik Budapestre az idei ART MOMENTS fesztivál egyik legfontosabb eseményére, a The Universal Sea – Pure or Plastic?! konferenciára. Idén tizedik alkalommal kerül megrendezésre Budapesten 2018. szeptember 7. és november 7.

Kiállítás nyílik egy pécsi magángyűjtemény képeiből

2018-09-24T13:10:11+00:00 szeptember 24, 2018|Szélesvászon|

Önarcképek és véletlenek címmel nyílik új tárlat a pécsi Modern Magyar Képtárban (Papnövelde u. 5.) október 2-án 17 órakor. A kiállításon számos alkotó mellett Aba-Novák Vilmos, Pór Bertalan, Stefán Henrik önarcképei, valamint Egry József, Gábor Jenő, Martyn Ferenc különböző műfajú alkotásai csodálhatók meg. Perlmutter Izsák: Önarckép Egy műgyűjtemény kereteit – minden gyűjtés példázataként

10+13
A MOME Formatervező Tanszék bútorprogramjának válogatott kiállítása

2018-09-19T15:03:11+00:00 szeptember 19, 2018|Szélesvászon|

A Hybridart Management számára évek óta fontos törekvés, hogy bemutatkozási és megmutatkozási lehetőséget adjon fiatal, pályakezdő művészeknek. A mostani kiállítással a MOME formatervező szakos diákjai adnak bepillantást egyetemi munkájukba.   A tanszék bútortervezési projektjei minden félévben egy választott tárgy mentén, kreatív ötletbörzeként valósulnak meg. A 2017/18-as tanév első féléve során, a visszatérő, harmadik alkalommal megvalósuló

Velencei látképek az Intesa Sanpaolo műgyűjteményéből

2018-09-18T08:55:49+00:00 szeptember 18, 2018|Szélesvászon|

Barokk kamaratárlat nyílik a Magyar Nemzeti Galériában. A sztárstátuszt kiérdemelt mesterek velencei vedutái, azaz látképei a CIB Bank anyabankja, az Intesa Sanpaolo gyűjteményéből valók. Canaletto (Giovanni Antonio Canal), Francesco Guardi, Hendrik Frans van Lint és Michele Marieschi egy-egy különleges olajképét most először láthatja a magyar nagyközönség. Az Intesa Sanpaolo tizennyolcadik századi utazó kamarakiállítása a Magyar

Nagy sikerrel indult a Római Magyar Akadémia őszi kulturális évadja

2018-09-14T09:32:38+00:00 szeptember 13, 2018|Szélesvászon|

Idén a Római Magyar Akadémia a RevitArt című kétnapos fesztivállal kezdte meg az őszi évadját. A szeptember 12-én este kezdődő rendezvénysorozat óriási sikert aratott az olasz közönség soraiban, közel háromszázan látogattak el a a Falconieri Palotába. A Németh Pál által gondozott RevitArt című kortárs képzőművészeti kiállításon az érdeklődők 25 európai kortás művész közel 50 művét