A táj mint közérzetlakmusz
Sinkó István
Miközben felfedezni véljük a magányos, elhagyatott bányatornyokat, a megfeketedő, szénnel teli dombokat, az éjszakai sétákon a gyér világítású utcákat, Szikszai komorsága néha keserű mosolyra is késztet. Ez a sok fekete absztrakt táj nem ironikus-e valamelyest szép új világunkban? Nem felkacagni kellene ennyi súlyos, terhes látvány feloldásaként?