Németalföldtől Rómáig. A Zichy-gyűjtemény legszebb darabjai

Székesfehérvár, Csók István Képtár, 2014. IV. 12–VI. 29.

Kelényi György

01-A gyűjtő mint JókaiA nagy magyar közgyűjtemények – az ismert történelmi körülmények miatt – nem az uralkodói gyűjtőszenvedély emlékét őrzik, hanem főúri vagy főpapi magángyűjtemények megvásárolt vagy a nemzetre hagyományozott darabjaira épültek. A Szépművészeti Múzeum törzsanyagát alkotó Esterházy-gyűjtemény, vagy Pyrker László egykori velencei pátriárka képtára – úgy gondolom – nem szorul bemutatásra, de méltatlanul elfelejtkezünk Zichy Edmundról és fiáról, Jenőről, a most kiállított kép- és szoboranyag gyűjtőiről.

Különösen Zichy Edmund érdemli meg figyelmünket, elismerésünket. Már az élete is regénybe, sőt Jókai-regénybe illő. A nagy író hősei mindig kivételes egyéniségek; emberként is és tevékenységük, a haladás melletti elkötelezettségük alapján is rendkívüliek. A kiállítás katalógusában közölt egyik tanulmány részletesen bemutatja Zichy életútját, munkálkodásának területeit; most csak röviden jelzem szerteágazó érdeklődését, a tudomány és a művészet ügye melletti kiállását. Intézményeket, egyleteket, jótékony célú egyesületeket támogatott, részt vett az osztrák-magyar északi-sarki expedíció szervezésében és finanszírozásában (igen, ilyen is volt s eredményeképpen felfedeztek egy szigetcsoportot, amelyet Ferenc József-földnek neveztek el), bekapcsolódott a vasút fejlesztésének munkájába (nemcsak Magyarországon, hanem a török birodalomban is), iskolát épített, műpártoló és műgyűjtő volt, több világkiállítás biztosaként működött, a Műcsarnok, az Országos Magyar Iparművészeti Múzeum egyik szervezőjeként tevékenykedett, sőt, jutott energiája és pénze a Bécsi Iparművészeti Múzeum és a bécsi Keleti Művészetek Múzeuma megalapításának elősegítésére is.

Zichy elkötelezett, képzett gyűjtő volt. Apjától, Zichy Ferenctől komoly gyűjteményt örökölt, amelyet jelentősen továbbfejlesztett. Különösen a 19. században, a romantika idején népszerűvé vált keleti tárgyak jelentettek új színt vedrődi kastélyában, illetve Árva várában felállított múzeumában. Zichy Edmund gyűjteményét fia, Jenő örökölte, és szenvedélyes gyűjtőtevékenységgel továbbfejlesztette azt. 1902-ben műtárgyaiból Budapesten magánmúzeumot létesített; az első ilyet az országban. A hatalmas gyűjteményt végrendeletében a fővárosra hagyta. A magyar múzeumügy szervezetében bekövetkezett különböző fordulatok, változások eredményeképpen képei, plasztikái, keleti művészeti tárgyai később a Szépművészeti Múzeumba, illetve az Iparművészeti Múzeumba kerültek, azaz szerencsére nem szóródtak szét, hanem közkinccsé váltak.

A Csók István Képtár kiállítása – bizonyos vagyok – nagy élményt jelent a nézőknek, látogatóknak. Nem szerepelnek itt ugyan a festészet legnagyobbjai, abszolút főművei, de például a németalföldi festmények nagyszerűen példázzák és bizonyítják azt a magas vizuális kultúrát, amelyet a flamand és holland festők képviseltek. Tapasztalhatjuk, hogy szinte nincs gyenge munka, a művészeket a valóság ábrázolása feletti öröm vezette, s a mai nézőt is magával ragadja az az aprólékos, gondos festésmód, az a technikai tudás, amely mindenfajta festői problémán képes volt úrrá lenni. A 17. század egyik elméletírója szerint a festők „tükröt tartanak a valóságnak”, s mi ma ebből megpillantjuk a holland élet mindennapi jeleneteit, szereplőit, a tájakat, vidékeket, amelyek felkeltették a művészek fantáziáját. Persze nem csak a németalföldi festményeken van a hangsúly és nem csak a 17. századon; az áttekintésben itáliai, francia és német festmények is szerepelnek, ízelítőt adva szinte minden festőiskola jellegzetes felfogásából. Szeretném felhívni a figyelmet két szobrászi alkotásra is; a pozsonyi dómban, Esterházy Imre prímás megbízásai révén ismertté vált, majd Bécsben működő kitűnő szobrász, Georg Raffael Donner aranyozott Pietá-reliefjére, valamint a mániákus kényszerekkel, hallucinációkkal küzdő, végül az elhatalmasodó betegség közepette is alkotó Franz Xaver Messerschmidt különös, úgynevezett karakterfejeinek egyikére.

Zichy Edmund gyűjteményének komoly részét teszik ki magyarországi művészek alkotásai. Közülük különösen szerette és gyűjtötte a Magyarországon született 18. századi cseh festő, Jan Kupeczky, azaz Kupecky János műveit. Nem maradhattak ki a kiállítás anyagából a Markó Károly-képek sem, amelyek a romantika korának délre vágyódását jelzik, Itália derűs, nyugalmas, idilli tájaira, ahol minden a harmóniát, a békét tükrözi.

Sorolhatnám még a kiállítás szép darabjait, de azokat a látogatók úgyis felfedezik. Szeretném viszont hangsúlyozni, hogy milyen kitűnő ötletnek tartom ezt a válogatást, amely bemutatja a gyűjtőt, a kor művészeti ízlésének a fő hangsúlyait, és összességében olyan műalkotás-együttest állít a mai néző elé, amely esztétikai minőségével is bizonyít.

Print Friendly