Nemzetközi képregény-kiállítás

kArton Galéria, 2014. V. 8–30., Müszi, 2014. V. 8–VI. 5.

Cséka György

16-Hogyan álmodjunk tudatosanA comiXconnection nemzetközi képregény-kiállítás olyan, mint egy abszurd (energia)bomba, amely két gyújtózsinórról robban. Egyik zsinór a Müsziben kap lángra, a másik a kArtonban. A kiállítás szinte befogadhatatlanul gazdag, sokrétű, valószínűleg ezért került két helyszínre. A robbanás pedig akkor következik be, amikor a befogadó elkezdi végtelennek tűnő vándorútját a szövegek és képek hihetetlenül változatos viszonyát bemutató, fel- és széttáró, széttartó, különféle médiumokra kiterjeszkedő, a hagyományos papír alapú képregényterepet sokszor merészen elhagyó, izgalmas anyagban.

A comiXconnectionön ugyanis tetemes anyagmennyiség robban az ember arcába, jórészt kimeríthetetlenül, mivel a kiállítás némileg paradox helyzetet teremt azzal, hogy vagy az analóg papírmédiumból, vagy pl. az online felületről, azaz a képregényt eredeti megjelenési és fogyasztási formájából kiszakítva jeleníti meg falakon, paravánokon. A kényelmes képregényolvasást és a lineáris befogadást így szükségszerűen váltja fel a bolyongás és meg-megállás a képregényfalak előtt. A linearitás megszakítása azonban egy új és izgalmas befogadással jár: a kiállítási anyag montázsszerű össze- és szétolvasásával. A képregények, a különböző iskolák, stílusok között így könnyebben észrevehetők az összetartó elemek, vonulatok vagy éppenséggel az ellentétek.

A különböző képregényiskolák, -stílusok vagy teljesen egyéni utak gazdagságát természetesen a projekt nemzetközisége is szavatolja, árnyalja. Horvát, szerb, szlovén, román és magyar alkotók anyagait látjuk. A tárlat azonban nem elégszik meg pusztán egyfajta nemzetközi képregényvilág felvillantásával, hiszen amit látunk, mégoly komoly terjedelemben is, természetszerűleg csak töredék, a jéghegy csúcsa, a tárlat komoly érdeme hihetetlen információgazdagsága.

A képregény műfajában ugyanis, talán a legmeglepőbb az, hogy még létezik, nem mosta el, zúzta le a digitális áradat, kis szigeteken, egyfajta szubkultúrában, de megmaradt, köszöni szépen, él és virágzik. Erről a kevéssé ismert területről, a kelet-európai képregény-szigetvilágról kapunk komoly információkat egyrészt a képregények, másrészt a mellékelt információk, az informatív kísérőfüzet és a projekt honlapja által.

A gazdag és nélkülözhetetlen kísérőfüzetben megtalálhatóak ugyanis az alkotók rövid életrajzai, információk a főbb szerb, szlovén, román és magyar képregényszervezetekről, -egyesülésekről, -csoportokról, -fesztiválokról, -könyvesboltokról, -újságokról stb. A legalapvetőbb és legfontosabb adománya a kis nyomtatványnak azonban az, hogy a különböző nemzetiségű, sokszor anyanyelvű képregények szövegének teljes fordítása megtalálható benne. A számtalan izgalom és kellemes meglepetés között, amelyek a kiállítás megnézésekor ér minket, az egyik az, hogy sok esetben a képregényszöveg mint szöveg is igen erős, saját lábain megálló munka, de az irodalmi adaptációk is kiváló érzékkel választottak.

Az egyik legjobb, remekműnek tekinthető szöveg a Mita Kombájn című képregény eredetileg Dragi Bugarcic szövege, amely Wostok erőteljes, expresszív, neobrutális képi világával párosul. A Mita Kombájn nevű főhős egy Büchner-dráma hőseként mondja magányos, abszurd és sötét metafizikai magaslatokba lebukó monológját, amelyből lehetetlen nem idézni: „Az az igazán szerencsés, aki meg sem született. Az olyan, mint aki tyúkszart eszik kiskorában. Annak őrült nagy szerencséje van, én mondom, legjobb, ha az ember meg sem születik. Néha utálom az anyámat, pedig nem is ismerem szegényt. Aztán bánt is a lelkiismeretem. Mit vétett nekem anyám? Apám akarta, hogy megszüljön… És mit vétett apám? Meg akarta mutatni nekem a világot, hogy lássam a sok csodát, és azt, hogy repülnek az emberek a Holdra. Világűr. Mindezt nem láthattam volna, ha apám meg nem csinál, és anyám meg nem szül. Akkor meg miért haragudjak rájuk? Iszom a bort és boldog vagyok.”

A kiállítás az erős és változatos hagyományosabb szöveg- és képművek, együttesek mellett más médiumokra, hordozókra is kiterjed, ezt főként a kArton Galériában kiállított anyagban láthatjuk, mert itt megjelennek a hagyományos táblaképre emlékeztető szóló képek, számítógépes és vetített munkák, mozgóképek, továbbá egy összecsukható székinstalláció, amelynek darabjait más-más művész rajzai, jelei, szövegei borítják be, néhol Keith Haring stílusára emlékeztetve, nem véletlenül. A galériában emellett tetemes mennyiségű nyomtatott képregény-irodalom, könyv és füzet is rendelkezésre áll.

Az információáradat azonban még itt sem áll meg, mert a Müsziben megkapjuk az egyes országok képregény-történelmének hosszabb-rövidebb, teljesebb, fragmentáltabb, de mindenképpen személyes vázlatát. Damir Steinfl a horvát, Vuk Palibrk a szerbiai, Izar Lunaček a szlovén, Sorina Vazelina a román képregény történetét mondja, mutatja be.

A képregényeket nézve szembetűnő, milyen komolyan őrzi pozícióit a klasszikus iskolának nevezhető stílus, a fekete-fehér képvilág, a gyakran neoprimitív irány, az abszurd, groteszk, gyakran dadaista elemek (Lazendic-Gnoj: Három idióta madár), a vad szókimondás és humor (Stark Attila: Puss in booze kalandjai), a visszanyúlás az avantgardizmus montázsszerveződéseiig (Ivana Armanini, Dunja Jankovic) és a gyakran egy poénra, csavarra járó képregénytípus (Alexandru Ciobotariu, Gróf Balázs).

Talán a formailag legkomplexebb, legizgalmasabb szerveződés Baranyai András Átszállás című képregénye, amely egyrészt fejreállásra kényszerít, mert hatalmas panorámáját állítva kell néznünk, másrészt több irányból való sokrétű olvasásra, nézésre, mivel szereplőinek sorsa kereszteződik, amint filmszalagokként futnak keresztül egymáson a kockák, életek.

 

Print Friendly