„Ugyanannyira, mint amennyire nem”

Kovács Attila kiállítása

Viltin Galéria, 2014. IX. 13–X. 25.

Cséka György

 

Kovács Attila: Multipel 1, 1968, kivitel 1969., fehér műanyag, fatábla, fekete marótus, világító tempera, 19,7x60x8,5 cm

Kovács Attila: Multipel 1, 1968, kivitel 1969., fehér műanyag, fatábla, fekete marótus, világító tempera, 19,7x60x8,5 cm

Kovács Attila Idő-geometriák című kiállítására paradox módon, vagy talán mégsem, nincs jobb szó, minthogy lenyűgöző. Lenyűgöző, holott egyetlen új, friss művet nem láthatunk, és a kiállítás nem is retrospektív, mindössze 15 munkából áll, amelyek a 60-as évek végén, 70-es évek közepén keletkeztek. Vagyis abban az időszakban, amelyben ez a hihetetlenül következetes és kidolgozott elméleti hátterű munkásság lendületet vett.

Egy a nagyközönség és sok szakmabeli körében talán kevéssé ismert, népszerű és jórészt ezoterikus életmű immár klasszikus műveiből látunk egy szűk, ám annál izgalmasabb metszetet. Olyan egyedülálló munkákat, amelyek különös módon nem porosodtak be, megőrizték vizuális és elméleti izgalmukat.

Kovács Attila munkássága azon művészetek közé tartozik, amelyek nem, vagy csak félreérthető elméleti háttere, a szerzői intenció megismerése nélkül. A befogadó azonban igen könnyű helyzetben van, hiszen az absztrakt, hűvös, szigorú és következetes munkák mögött ugyanilyen kvalitású értelmezések, szövegek állnak. Kovács mintegy saját maga készítette el és készíti a munkásságába való bevezetést, bevezetéseket, elsősorban 2005-ben megjelent gyűjteményében, Az átalakuló plasztikusság… Művészet és matematika… Alapelvek és következtetések… 1967–2005 című kötetben.

Kovács Attila művészete, bár formai hasonlóságok alapján, elméleti háttere ignorálásával talán rokonságot mutat a minimalista, konceptualista művészettel, lényegét tekintve azonban majdnem teljesen egyedülálló, saját fejlesztésű és úttörő művészet. Alapvető elgondolásai hátterében a tudományba, az elérhető objektivitásba, egy univerzális és a programot, szabályait ismerve bárki által bárhol megismételhető, gyakorolható képi nyelv megteremthetőségébe vetett, néhol messianisztikusnak tűnő („Miként tudományunk és technikánk a planetáris egység felé fejlődik: úgy fejlődik művészetünk is az univerzális egység felé.”) hit áll. Képei matematikaiprogram-alapúak: „Munkáimban 1967 óta matematikailag programozott folyamatokat teszek láthatóvá. A struktúrák átalakítása természetes módon időben zajlik, így az idő dimenziója a másik három dimenzióval egyenlő fontos szerepet kapott. A kompozíció szerkezetét a balról jobbra tartó időtengelyen tagolva alakítom ki.”

Műveinek nemcsak gondolati háttere, hanem megvalósult formája is izgalmas, érzéki, hiszen, ahogy Következtetések, avagy üdvözöllek Walter Benjamin (1987) című írásában kifejti, munkáinak matematikai háttere ellenére lényeges eleme a kézművesség, az ellenállás a sokszorosításnak, reprodukciónak. Kovács Attila életműve a kortárs művészet relatíve „halk”, rokontalan, de igen nagy erejű, jelentőségű és izgalmas klasszikusa.

 

Print Friendly