Hárman az Ecsetgyárból

Beszélgetés a Bázis csoport képzőművészeivel

Molnár Eszter

 

Kiállítási enteriőr  Berszán Zsolt  3 NEW WORKS című  kiállításáról. Bázis Galéria, Kolozsvár, 2014. március

Kiállítási enteriőr Berszán Zsolt 3 NEW WORKS című kiállításáról. Bázis Galéria, Kolozsvár, 2014. március

Az idén ötéves Ecsetgyárról és a kolozsvári kortárs képzőművészet sikereiről sokat hallhattunk az utóbbi években. A Berszán Zsolt alapította Bázis csoporttal készített interjúnkból az Ecsetgyárra és az állandó tagok egyéni világára is nagyobb rálátás nyílik.

Kérlek, mondjatok néhány szót az egyetemi éveitekről, illetve arról, hogy mi jellemzi a kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetemet!

Berszán Zsolt: 1992-tól 1998-ig, amikor az egyetemre jártam, nem voltak nemzetközi kapcsolatok, nem voltak lehetőségek, az egyetem „szürke” időszakát élte egy középszerű rektor vezetése alatt, így nem mondhatom azt, hogy az iskola vagy annak egy tanára formált. Saját eltökéltségemnek és kitartásomnak köszönhetem, hogy művészi pályán maradtam, a fejlődésemben inkább az egyetem könyvtárának volt nagy szerepe. Az egyetem igazi erejét, nemzetközi kapcsolatait és hírnevét Ioan Sbârciu alapozta meg, aki 2000-től volt rektor.

Veres Szabolcs: Számomra viszont meghatározó volt az az időszak, mivel 2002-től már erősen érezhető volt egyfajta új periódus az egyetemen. Tanulmányi ösztöndíjak, kiállítások, művészeti konferenciák (Europa Artium) indultak az addig igen egyhangú képzésen belül, ami elsősorban a Zsolt által már említett rektor úrnak volt köszönhető. Visszaemlékezve, lelkes és pezsgő kulturális életet éltem az egyetemi évek során.

Betuker István: A nyugati iskolákkal ellentétben az egyetem szerencsére ma is nagy hangsúlyt fektet a rajzi és festészeti alapok megerősítésére. Lehet, hogy részben az ország elmaradottságának köszönhető, de pozitívnak tartom a manualitás további fennmaradását, melynek látszik a lenyomata a helyi kortárs művészeten.

Honnan lehetett tudni az Ecsetgyárról? Miért volt vonzó ez a hely?

Berszán Zsolt: Évek óta szerkesztettem, még Csíkszeredából, a Nyitott Műhely – később Bázis – kortárs képzőművészeti szaklapot, így elég alapos rálátásom volt minden művészeti mozgásra, mind Bukarestben, Jászvásáron, Temesváron, Szebenben, mind pedig természetesen Kolozsváron (UAD – Europa Artium projekt, Mátyás Ház Galéria, Laika, Atas, Plan B galériák megnyitása). Ennek köszönhetően egyértelmű volt számomra, hogy Kolozsvár az egyik legerősebb, ha nem a legerősebb kortárs képzőművészeti központ az országban.

Mivel szoros kapcsolatok fűztek az egyetem révén is Kolozsvárhoz, viszonylag hamar érezhető volt a város levegőjében, hogy „nagy dolog készül, amiről nem szabad lemaradni”. Minden galéria és művész, akik Kolozsváron a kortárs képzőművészet területén működött, az Ecsetgyárban szerette volna folytatni. Egyértelmű volt számomra, hogy itt egy olyan erős összművészeti központ fog létrejönni, amiben nekünk is részt kell vennünk. Az Ecsetgyárban egyszerre nyíltak kiállítóterek, született kortárs színház, egyszerre költöztek be táncműhelyek és művészek a műtermeikkel. Első lépésként, 2009-től, a Bázis művészei béreltek műtermet a gyárban, majd amint erre lehetőség nyílt, 2011-ben megnyitottuk a Bázis kiállítóteret is.

Személy szerint mi motivált a Bázis létrehozásában?

Berszán Zsolt: : Ez számomra már a harmadik közösség volt a csíkszeredai HVA (Hargita Visual Art) egyesület, illetve a Nyitott Műhely után. Állandó motivációm volt az, hogy legyen egy intézményi háttér, amelynek révén kortárs képzőművészeti projekteket, kiállításokat, szaklapot tudok/tudunk működtetni, szerkeszteni, kiadni, pályázni, vagyis ez egy szükséges velejárója annak, hogy aktívan részt tudjak venni a kortárs képzőművészeti életben. A Bázis megalapításakor már egyértelmű volt számomra, hogy Kolozsváron szeretném folytatni mindazt, amit Csíkszeredában elkezdtem.

Veres Szabolcs: A Bázis csoport előtt ugyebár létezett a Nyitott Műhely, melynek művészeit, projektjeit, kiállításait ismertem és nagyra becsültem. Időközben megismertem Zsoltot, és összebarátkoztunk. Amikor kiderült, hogy a Nyitott Műhely már nem fog tudni működni, és a Bázis egy személyből (Berszán Zsolt) álló csoport, valahol természetes volt számunkra (Betuker István, Kodor Duka István, Veres Szabolcs), hogy megpróbálunk valamilyen formában segíteni. Mindenki a maga módján járult hozzá, hogy a Bázisnak ne az legyen a sorsa, mint a Nyitott Műhelynek.

Könnyebb-e művészcsoportként figyelmet kelteni, vagy a folyamatos egymásra figyelés, baráti, szakmai kontroll miatt jó együtt dolgozni, kiállítani számotokra?

Berszán Zsolt: : A Bázis csoport alapvetően baráti kapcsolat révén jött létre, de természetesen ugyanolyan fontos szempont volt az is, hogy milyen vonalon és milyen minőségben dolgoznak a művészek. Számomra a legfontosabb talán az, hogy a Bázis csoport művészei személyes, egyéni vonalat követnek, nem az aktuális trendeket. Természetesen léteznek baráti megbeszélések, de szó sincs szakmai kontrollról. Nem alkotunk közösen, ez nem is volt szempont a csoport megalakulásakor, viszont együtt beszéljük meg, egyeztetjük, döntjük el és szervezzük meg a kiállításokat, így sokkal könnyebb a szervezői munka, és mindenkinek több ideje marad az alkotásra. A Bázis csoport másik erőssége az, hogy a művészek a saját maguk által kiépített kapcsolatrendszerüket is felhasználják, gyakran ezeken a szálakon sikerül újabb és újabb képzőművészeket megismernünk, bevonnunk a projektjeinkbe, illetve újabb nemzetközi projekteket megvalósítanunk. Mivel a Bázis nem klasszikus galériaként, hanem „artist-run space”-ként működik, minden művésznek megvan a saját galériása, aki a képzőművészeti piacon képviseli.

Betuker István: Csapatban több lehetőség nyílik számunkra, és tartjuk egymásban a lelket. Együtt meg tudjuk mutatni azt, amit minőségi művészetnek tartunk, még sosem vitatkoztunk véleményeltérés miatt. Megoszlik a feladatok száma, ugyanakkor megmarad az a szabadságunk, hogy mindegyikünk saját útját járja művészként.

Az Ecsetgyárban azt láttam, hogy egy megnyitó sokkal közvetlenebb, barátibb hangulatú, mint Budapesten. Ez a közvetlen-ség-e a „veleje” az Ecsetgyárnak? Mitől lett és maradt sikeres, jó hangulatú intézmény?

Berszán Zsolt: Az Ecsetgyár közönsége alapvetően fiatalokból áll, ez lehet magyarázata a megnyitók közvetlen hangulatának. Úgy gondolom, hogy az Ecsetgyár képzőművészeti sikere annak köszönhető, hogy a galériák és a kiállítóterek mind minőségi kiállításokat szerveznek, a műtermekben jó művészek alkotnak. Erre nagy hangsúlyt fektet az Ecsetgyár vezetőségi tanácsa is, hiszen másképp nem maradna meg az Ecsetgyár ereje és fontossága, hanem csak egy lenne a bérelhető ingatlanok közül, ami bárki számára elérhető.

Melyik kolozsvári galéria kiállításaira jártok el szívesen? Követitek-e a friss generációt a Képzőművészeti Egyetemen?

Berszán Zsolt: Az Ecsetgyár kiállításaira mindig szívesen elmegyünk, hisz, amint már említettem, mindenki nagy hangsúlyt fektet a minőségi kiállításokra és projektekre. Szintén rendszeresen követjük a Képzőművészeti Egyetem Mátyás Házában szervezett kiállításokat. Ezen kívül a Bázis minden évben kiállítási lehetőséggel díjaz egy fiatal képzőművészt az egyetem Expo Maraton projektjének keretén belül. Mivel Veres Szabolcs tanít a festészeten, így első kézből kapunk információkat a fiatal tehetségekről, de természetesen a többi szak fiataljait is figyelemmel kísérjük.

Zsolt, Csíksomlyón is éltél gyakorló művészként. Milyen volt számodra ez az időszak? Csíksomlyó mint búcsújáró hely, mint szakrális központ hatott-e rád és munkáidra valamilyen formában? Például arra gondolok, hogy szinte csak a halállal, a megsemmisüléssel foglalkozol, és szinte csak „nagy témákat” feszegetsz, ráadásul gyakran szakrális műfajok újraértelmezésével (triptichon, koporsó, feszület).

Berszán Zsolt: Még ma is Csíksomlyón élek és dolgozom, szinte naponta kijárok a Somlyó nyergébe a kutyáimmal sétálni. Emellett sok időt töltök Kolozsváron is, az Ecsetgyárban is van műtermem, illetve ott működtetjük a Bázis kiállítóteret is. Nincs kapcsolat a munkáim és Csíksomlyó mint búcsújáró hely között. Nem érzem „nagy témáknak” az általam megfogalmazott kérdéseket, nem kötődnek szakrális műfajokhoz sem, a halál számomra az élet része. Mivel nem szeretnék semmilyen behatároló értelmezést a munkáim köré, éppen ezért soha nem adok címet nekik.

István, a te Idolok című sorozatod címe honnan származik, hiszen éppen az idoloktól való eltérés feltűnő a festményeken. A modellekből elég keveset lehet látni, mert furcsa, kitekert pózban és nézőpontból látszanak (sokszor lemarad a képről a fej, a testrészek vagy éppen a szem), a fényviszonyok sem igazán engedik meg, hogy megismerjük ezeket az embereket.

Betuker István: A sorozat címe angolul Idle, magyarul „tétlen, haszontalan, felfüggesztett”. A magyar idolra „példakép” értelemben nem utal, még ha bizonyos mértékben idealizáltak is a szereplők. Az ötlet a Yahoo Messengerből jött, melyben az „idle” státusz jelenik meg, ha valaki „online van”, de épp nem használja a chatet; ott van, de mégsem aktív, hanem „felfüggesztett”. Ez a szó volt az, ami a legjobban körülírta azt a fajta felfüggesztett pillanatot, mely ezeken a festményeken jelen van. Az alakokat kiemelem természetes környezetükből, és egy új, szokatlan környezetbe kerülnek. Gyakran váratlan irányból vonzza őket a gravitáció – fentről vagy oldalról –, máskor elmosódott terekbe helyezem őket. Az arc néha nem látszik, vagy kilóg a képből, mivel nem konkrétan valakiről szól, hanem mindenkiről, bárkiről, itt ebben a világban. Azért szeretek ezzel a nyitott kompozíció-val dolgozni, mert ez azt a benyomást kelti, hogy a festmény a vászon keretein kívül folytatódik, és ez a nézőnek több értelmezési lehetőséget nyújt.

Szabolcs, kérlek, mondj pár szót a Musician Monkey című képed keletkezéstörténetéről. A képen koponyát, baglyot, majmot egyaránt felidéző, kissé foszforeszkáló állatarc visszanéz erdei magányából, ráadásul kiderül róla, hogy zenész…

Veres Szabolcs: A majom témáját egy az interneten talált középkori metszetsorozatból merítettem. Ezeken különböző, szerzetesnek öltözött groteszk állatalakok szerepeltek hangszerekkel. Sok képemben megjelenik a visszanézés gesztusa. Erősebb hatást vált ki a nézőből egy olyan alak, amelynek a teste nem a néző felé fordul, viszont arccal rámered. A zenész majom alakját több változatban megfestettem, erdei vagy semleges környezetben, vagy egy nagyobb kompozíció részeként. Szükségem volt egy figuratív elemre, amivel vészjósló hangulatot tudok teremteni.

Print Friendly