„Így is lehet művészetet csinálni…”

Mattis Teutsch Waldemar lentikuláris képei

Almási Tibor

 

Mattis Teutsch Waldemar: Nurni e, 2014, lentikuláris kép, 150x100 cm

Mattis Teutsch Waldemar: Nurni e, 2014, lentikuláris kép, 150×100 cm

Bár az erdélyi magyar képzőművészetet – nem minden ok nélkül – általában a hagyománytisztelet és a hagyományőrzés bástyájának szokás tekinteni, a második világháború utáni évtizedekben ez a helyzet sokkalta árnyaltabb és összetettebb lett. Az állandó központi politikai nyomás és ellenőrzés dacára a 70-es évekre felnőtt egy olyan alkotógeneráció, amely – betekintést nyerve a legújabb nyugati művészeti törekvésekbe is – megpróbált lépést tartani a fejleményekkel. Az adott körülmények között saját létjogosultságukért ádáz küzdelmet vívó, az esetek többségében csoportokba, társaságokba tömörült fiatalok célja a romániai képzőművészet megújítása volt. A korszerűség igénye azonban nem csupán közösségi szinten jelentkezett és volt tetten érhető, hanem az egyéni, mondhatni magányos „küzdők” esetében is. A saját, következetesen végig vitt útjukat követő és mást akaró erdélyi képzőművészek sorában érzékletes példa a brassói Mattis Teutsch Waldemaré. A híres-neves művészcsalád – nagyapja Mattis Teutsch János az európai hírű festő-, szobrász- és grafikusművész, édesapja Mattis János, az erdélyi művészet jelentős alkotója – harmadik generációjának képviselője a Romániában szokásos művésszé válás állomásait követte. Képzést a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolán nyert, majd sokat ígérő, tehetséges fiatal kiállító művészként állandó jelleggel ott szerepelt a brassói, a megyei és országos tárlatokon.1

Mattis Teutsch Waldemar sajátos művészeti attitűdjéből és világlátásából fakadó kísérletező szelleme már a ta-nulmányi évek alatt megmutatkozott. Tett ugyan rövidebb-hosszabb kitérőket a hagyományos táblaképtémák (csendélet, életkép, tájkép) és festőtechnikai eljárások,2 módszerek irányába, de már ekkor megvetette alapjait annak a művészeti programnak, amelyhez napjainkig hű maradt. A program lényege a kiszámítottság, a tudatosság, amely két egymással szoros kapcsolatban álló szinten jelentkezik: a színhasználatban és a fény szerepének kihangsúlyozásában, illetve a kompozíciós rend megteremtésében és kiépítettségének milyenségében. A 90-es évekig, a Történelmi műemlékek, Csaták, Elvi vázlatok, Keresztmetszetek, Kompozíció című képciklusokkal Mattis Teutsch Waldemar e problémák sokirányú megközelítésének szentelte munkásságát.

A második évezred küszöbén művészetében bekövetkezett a nagy fordulat, megismerkedése a holográfiával és a digitális művészettel, ami lehetővé tette számára eredeti célkitűzésének magasabb szintre emelését és kiteljesítését.3 Az 1989-es romániai politikai változás nyomán végre kiléphetett a nemzetközi képzőművészeti porondra is. Miközben végigjárta a viharos ütemben fejlődő holográfiai művészet minden egyes állomását – kezdetben pixeles HOE (Holographic Optical Elements) hologramjaival, majd party nyomtatott digitális sztereogramjaival, beat reflexiós hologramjaival –, az utóbbi években avalone nyomtatott dot matrix és echo nyomtatott sztereogramjaival lett állandó résztvevője a rangos holográfiai kiállításoknak.4

Lentikuláris képei voltaképpen az alkotókat évezredek óta foglalkoztató kérdés, a harmadik dimenzió beemelésének, vagyis a minél tökéletesebb illúzió megteremtésének korszerű eszközökkel való megoldási kísérletei, úgy is fogalmazhatunk: a 3D és az illúzió kapcsolatának körüljárása. A cél – Mattis Teutsch Waldemar szavaival élve – „egy meghatározott sík felületen tárgyakat, installációkat ábrázolni, amelyek a valóságban termet, termeket töltenek be”. Érdeklődése a lentikulárisok iránt nem új keletű, hiszen mielőtt elkötelezte magát a holográfiával, már foglalkoztatták ennek lehetőségei, ám akkor még e művek technikai kivitelezése, „gyártástechnológiája” nem ütötte meg az elvárt mércét. A lentikuláris képek „parallaxis-sztereogram” elvi működését az amerikai feltaláló Frederic Eugene Ives fektette le 1903-ban, és az ő szabadalmát továbbfejlesztve a francia-luxemburgi Nobel-díjas, Gabriel Lippmann használt először lencsesorokat a térlátvány megörökítésére. A 40-es években a lentikulárisok meghódították a reklámipart, de olyan művészek is felfigyeltek adottságaira, mint Andy Warhol, Sigmar Polke, Alfons Schilling. Mára a lentikuláris képalkotásban a fényképezőgép helyét átvette a számítógép, amely – nyugodtan mondhatjuk – rabul ejtette Mattis Teutsch Waldemart is, aki a hagyományos valóságábrázolás korábbi formáit (fénykép, film stb.) felcserélte a számítógép kínálta eszköztárra. „A nurnik, greeble-ek, grobotok lehetőségeiből merítem az ihletet – mondja. – Ezek a számítógép »gyermekei«, ezeket alakítom, színezem digitális úton. Konkrét elemekkel dolgozom a digitális világból, és arra törekszem, hogy konkrét illúziót keltsek. A művészeti kifejezésmódok sokaságában ez is egy lehetőség. Így is lehet művészetet csinálni.”

Jegyzetek

1    1980-ban a Romániai Képzőművészek Szövetségének tagja lett.

2    A szárhegyi művésztelepen született alkotásával elnyerte a rangos római „Sinaide Ghi” akvarellpályázat díját.

3    1996-ban brassói otthonában holográfiai laboratóriumot épített és rendezett be, amelyben a 90-es évek végéig transzmissziós vagy szivárványhologramokkal kísérletezett.

4            A holográfiai művészet területén elért eredményeinek elismerését jelzi, hogy a németországi Konkrét Művészeti Egyesület, a budapesti Nemzetközi Kepes Társaság és a Párizsban székelő Soleil de l’Est Nemzetközi Kulturális Egyesület tagjai közé választotta, 2003-ban pedig a holográfia művészetének nemzetközi népszerűsítéséért munkálkodó amerikai Shearwater Alapítvány neki ítélte az év kiemelkedő holográfiaművészeti teljesítményét honoráló díját. Legújabb, lentikuláris műveit Budapesten, a 22 Galériában ez év áprilisában feleségével, Mariana Mattis Teutschcsal közösen rendezett tárlaton mutatta be.

Print Friendly