Közeli helyeken

László Dániel: Körtér,  olaj, vászon, 150x200 cm

László Dániel: Körtér,
olaj, vászon, 150×200 cm

László Dániel kiállítása

Móricz Zsigmond körtér, Gomba, 2014. XI. 10-ig

Rudolf Anica

 

Közeli helyeken – így szól László Dániel kiállításának címe. A képeken a XI. kerület emblematikus helyszíneit látjuk, a Gellért teret, a Móricz Zsigmond körteret s annak jellegzetes épületét, a Gombát. László Dániel régóta a kerület lakója, s a műterme is itt van a Bartók Béla úton. Jól ismeri ezt a városrészt, mindennapjainak zöme ebben az épített környezetben telik – számára ezek a közeli helyek.

Nem tudom, hogy szándékos-e, de a címről egyből a „Közeli helyeken…” kezdetű Bikini-sláger jutott eszembe, főleg a dalszöveg egyik sora, amely így szól: „Itt ül az idő a nyakamon…” Hiszen nemcsak a helyről – a térről – van szó ezeken a képeken, hanem az időről is, amely kézzel foghatóan nyomta rá bélyegét a környezetre: a sajátos atmoszféra, sajátos hangulat, amelyet a tér és az idő együttesen alkotott – nos, ez László Dániel témája. Valami olyasmi, ami kizárólag erre a bizonyos helyre jellemző – genius loci – még ha számos posztszocialista nagyvárosban szintén található hasonlóan elhanyagolt, lerobbant környezet. Budapesten vagyunk, egy kelet-európai metropoliszban, azon belül is Budán, úgynevezett „elit helyen”, Karinthy, Kosztolányi polgári miliőjében, vagy inkább annak hűlt helyén. Hiszen a képeken tele-graffitizett, málló vakolatú falakat, töredezett aszfaltot, lehangolóan sivár és szomorú környezetet találunk. A lassan bebetonozódott, örökös átmenet színhelye ez, amelybe már-már bele is törődtünk, s azt se bánjuk már, hogy „kifogy az út a lábunk alól”, hisz úgysem lesz itt soha semmi másképpen… Vagy mégis? Végül is, „az ember mindig jobbat remél”.

László Dánielt tavaly előtt a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton Tornyai-plakettel tüntették ki, s az egy évvel ezelőtt ebből az alkalomból Hódmezővásárhelyen rendezett önálló kiállításán több itt látható képét is bemutatta. Az ennek kapcsán az Új Művészetben megjelent írásból idézek, amely ezt a sorozatot is érintette: „A távoli és a közelmúlt ugyanúgy rajta hagyta nyomát ezeken a tereken, mint ahogy a jövő fénysugara is meg-megcsillan a háttérben virágzó – ha nem is mandula-, de – ecetfácskán. Már csak a jelent kellene valahogy meg-, vagy legalább túlélni…”

Nos, egy év telt el azóta, s az akkori jelen immár a múlt. Időközben a Móricz Zsigmond körtéri Gomba, megtestesülő reményeink szimbólumaként, újra a régi. Az idő megállíthatatlanul halad előre, előfordul, hogy elhanyagoltból, lelakottból ismét új lesz, s ennek a tudatosítása talán hozzájárul pesszimizmusunk leküzdéséhez. László Dániel nem titkolt szándéka pedig, hogy mementóként őrizze meg képein azt a kort – a majdani közeli múltat –, amelyben a közeli helyek nem adtak különösebb okot az optimizmusra. Így válik a Gomba egy kor szimbólumává, amelyet talán egyszer majd úgy fogunk nevezni, „a rendszerváltást követő évtizedek”, s amely talán hamarosan múltunk része, s nem a jelenünk lesz.

Print Friendly