Weltschmerz – Kis Róka Csaba kiállítása

Kölüs Lajos
Kis Róka Csaba: Szürkeállomány, 2014

Kis Róka Csaba: Szürkeállomány, 2014

Aki a Grimm és Andersen meséken nőtt fel, látta Goya képeit, olvasta Euripidész, Seneca, Corneille vagy Grillparzer Médeáját, az mentálisan nem csodálkozik Kis Róka Csaba Weltschmerz című kiállításán. A Grimm és Andersen mesék brutálisak, horrorisztikusak. A Hamupipőkében az egyik gonosz mostohatestvér levágja a saját lábujját, míg a másik a sarkából metssz ki egy jókora darabot, hogy beleférjenek a cipellőbe. Kis Róka Csabánál nem apokrif olajképeket látunk, a művész nyílt szándéka, hogy manipulálja (jó értelemben), sőt provokálja is ízlésünket. Mit ítélünk károsnak, alacsonyabb rendűnek, megsemmisítendőnek, egyszerűen azzal, ha akarjuk, rá sem nézünk, elfordítjuk tekintetünket.

A tudás mindent átható erejét, ihletét, elragadtatását, lelkesedését látjuk a Mérhetetlen tudásvágyban (2014) és az Enthuziazmusban (2014), fogunk fáj valamire, ill. koponyánk szétreped a benne lévő információktól. Kontraszt a Gyalázatos rendszer (2014). Nem a fallosszá váló két kézfej az izgalmas, hanem a portré tekintete, magabiztossága, már-már gőgje és kegyetlensége. A férgese hullni fog. A Hadi égbolt (2014) tovább viszi az ifjúság kiszolgáltatottságát, harcba keveredését. Az 1848-as szabadságharcra asszociálok, a végtelen akarásra és lehetőségre, szabadságra és a menthetetlen csalódásra.

A művész fikcióval teremt lelki és fizikai valóságot, amely antihumánusnak látszik. A felsőtestek roncsolása szabadságfosztás is, sőt életellenesnek hat. Az életünk megcsonkított, néma és szakadással teli, nem a képeken látható figurák azok. Az ikonikus portrék tanúk, élet és szabadság törésvonalait, intimitását, az egész élet részleges vagy teljes hiányát hordozzák. Kis Róka Csaba képei allúziók is, egy idealizált világot idéznek fel, miközben ezt az idealizált világot kérdőjelezik meg.

Kis Róka Csaba: Gyűrött srác, 2014

Kis Róka Csaba: Gyűrött srác, 2014

A modern ember úrrá akar lenni a szorongás keltette fájdalmán és érzésén, sőt a bajokon, amelyekkel naponta szembe kell néznie. Legyen az Weltschmerz, vagyis világfájdalom, a lelki fájdalom okozta szomorúság. Mindennapjainkban ott az anómia és az elidegenedés jelensége. A világfájdalom érzése nem mai keletű. John Steinbeck Édentől keletre, Ralph Ellison Láthatatlan ember, Kurt Vonnegut Gépzongora című regényében egyaránt megtaláljuk. Sőt már Lord Byronnál, Leopardinál is. Blaszfémiaként hat A nemzet szellemének lakhelye (2014). A hátsó nyílás nyilvánvaló célzás a nemzet szó értelmetlen és célzatos kisajátítására, valamint a nemzetieskedés groteszkségére. Kiss Róka Csaba műveiben végig ott van a humor és az irónia, a groteszk távolságtartás, mert paradox módon a képközeliség, a látvány éles és kirívó exponálása arra ösztönzi a nézőt, hogy lépjen hátrébb, ha túl közel van a képhez, ha meg távolabb van, lépjen közelebb.

Kis Róka Csaba képei félreérthetetlenek, miközben sorra félreértjük őket. Erkölcsi rendünk, érzetünk nem ilyen látványt tart világinak és szépnek. Többpólusú szemléletében megfér egymás mellett a jó és a gonosz, a kevésbé rossz keveredik a kevésbé jóval. Szándékosan zavarba ejti a látogatót, aki nem igen szokott hozzá, hogy saját ítéletét úgy hozza meg, hogy végig tekintettel van a másik fél vitatott gondolatára és érzésére anélkül, hogy bekövetkezne a másik személy fizikai megsemmisítése, tagadása. Valós képet adunk-e, őrzünk-e magunkról, valóság és hazugság miként is fedi át egymást gondolkodásunkban? Ki ma Marat, és ki ma Charlotte Corday? Melyik Kis Róka Csaba figurában véljük felfedezni bármelyiket is? Nem szólva önmagunkról. Az Alávaló bárgyúság (2014) a döntésképtelen ember portréja, meredő büszkesége ellenére is szétesik, helyben jár, önmaga nagyságának súlyát viselve. A Kelet mennyország (2014) békés ifjúja is röghöz, múltjához kötött, arcán, testtartásában a nirvánát látjuk, egy szelíd Gandhit.

Gyerekek és tinédzserek színpompás, hússzínű portréit látjuk, ahogy sosem látnánk azokat egy barokk kastélyban, fölfele haladva a lépcsőn vagy belépve a társalgótérbe. Kis Róka Csaba egy ízlés- és gondolkodásbeli monopóliumot kezd ki, a konvenciók kiüresedett sémáját elvetve. Miközben a valóságtól távolít el minket, épp a valóság birodalmában találjuk magunkat. Látjuk a színt, a teret és az időt, az ürességet és a formát, a portré embertől idegen belső és külső vonásait, a szellemet és a szellemen túlit. A Kényszermunka (2014) harcos vadásza örökségét cipeli, öl, ha kell. Modern fegyvert tart kezében, miként Afrikában a fiatalok. Párképje a Szürkeállomány (2014), a képen látható ifjú arca békés, reményteljes és ártatlanságot tükröz. A Gyűrött srác (2014) nem meghasonlott arckép, inkább bohócos és spleenes. A Csalétek (2014) allegorikus kép. Egyszerre koponya, egyszerre a Jézus mellkasán ejtett seb nyílása, ezzel hitetlen Szent Tamás is megidéztetett. Anish Kapoor, The Healing of St Thomas (1989) képén is Jézus sebe látható, csak a seb. Kis Róka Csabánál a tudás és a kétely elválaszthatatlan kettősét látjuk.

Kis Róka Csaba: Légy férfi, 2014

Kis Róka Csaba: Légy férfi, 2014

A Beszédképtelenség hiányteremtés, másként mondva élősködés egy csonkává tett testen. A Düh (2014) lógó orra kissé didaktikus. Az Elit (2014) a puhányság, az elkülönülés kérdését ragadja meg. A termékenyítő erő (2014) a sci-fi, az Alien világába viszi a nézőjét. A Légy férfi (2014) portré elbillenő fején egy vágás, nem Szent Sebestyént látjuk, inkább egy áldozatot, Izsákot, aki még nem tudja, mi lesz vele (bár még maga Jákob sem). A védtelen kiszolgáltatottságban ott van a nőies test is, a ruha formája és viseletének módja. Aki üt, és akit ütnek, egyaránt lehet férfi. Paradox módon lehet nő is. Kis Róka Csaba ezt a kettősséget ábrázolja, ránk bízza, mit és kit vélünk felfedezni, ránk bízza a kontextust.

Kis Róka Csaba innovatív személy, előítélete nincs, csak fantáziája, képzete, gondolata, amit kimond, megfest manifeszt módon. Ösztönössége és tudatossága így kap hímport, látványa így lesz földivé, emberivé. Az ideálist rombolja, kezdi ki, joggal, mert a mai média torz tükröt tart nézői elé, a modellek hamis világát, melyben a hamis idea és idol dominál, születik újjá mindennap, hazug világot teremtve és fenntartva. Nem fél attól, hogy felmegy a pumpa a nézőben, hogy lázas lesz a látványtól, Kis Róka Csaba megy a saját útján, nem engedelmeskedik a nézői, gondolkodásbeli önkénynek, autoriter elvárásnak. Szabad ember.

2014. 12. 19. – 2015. 02. 01.
Trafó Galéria

Print Friendly