Az elveszett gyümölcs és az ellopott képtábla

Rejtélyek a genti oltár körül

Mecsi Beatrix

Hubert és Jan van Eyck: A Bárány imádása. Oltárkép. 3,5x4,6 m, 1432, Gent, Belgium

Hubert és Jan van Eyck: A Bárány imádása. Oltárkép. 3,5×4,6 m, 1432, Gent, Belgium

A flamand Gent városa mint nemzeti büszkeségét tartja számon a Jan és Hubert Van Eyck testvérpáros által a 15. század első felében festett A Bárány imádása című oltárképet, amelyet röviden csak „genti oltárnak” hívnak. A több szárnyból álló oltárképen lélegzetelállító pontossággal jelenik meg a Krisztust szimbolizáló bárány, az őt imádó királyok és bibliai személyek, az Atyaisten, jobbján Máriával, balján Keresztelő Szent Jánossal. Mellettük zenélő angyalok csoportjai és a szélső képpaneleken az első emberpár látható.

Ez a kép nemcsak magas színvonalával, elképesztő részleteivel hívja fel magára a figyelmet, hanem máig megoldatlan rejtélyei folyamatos kihívást jelentenek mind a művészettel foglalkozó kutatók, mind a rendőrség számára.

Az oltár 1432-es elkészülte utáni hosszas és viszontagságos története során járt Berlinben, majd a versailles-i békeszerződés után visszakerült eredeti helyére, a flamand városba. És nem sokkal ezután, idén pont 80 éve, hogy elloptak néhány képtáblát az oltárról. A rejtélyes képlopás során, amit a flamandok csak a „nagy lopás” néven emlegetnek, egyedül az „igaz bírák” képe nem került még elő. Albert Camus francia író Bukás című könyvében (1956) a főhős megtalálja a képet egy Mexico City nevű bárban, és idén áprilisban, a képlopás évfordulójára, biztosnak tűnő szemtanúkra hivatkozó tekintélyek nyilatkozataira alapozva úgy látszott, megkerül a rég elveszett festmény. Azonban hiába helyeztek ki a Szent Bavo-székesegyház elé olyan ládát, amibe önkéntesen be lehetett volna dobni a képet, anélkül, hogy a visszajuttató személye kitudódott volna, ez mégsem történt meg.

A képlopás mellett azonban egy másik rejtély is kapcsolódik a híres genti oltárhoz. Ezzel a különös kérdéssel még egyetemista éveim alatt szembesültem egy szemináriumi dolgozat kapcsán sok évvel ezelőtt, míg nemrégiben egy flamand kolléga segítségével nyomába eredtünk e rejtélynek: a képen megfestett, Éva kezében tartott gyümölcs azonosításának, ami egészen eltér a korabeli ábrázolások bűnbeeséskor megkóstolt gyümölcsétől.

Az oltár képeit Hubert festette egészen 1426-ban bekövetkezett haláláig, mialatt fivére, Jan gyakran utazott külföldre diplomáciai küldöttségek tagjaként. A képet már ő fejezte be 1432-ben. A korai németalföldi festők képeinek jellegzetessége az aprólékos pontosság: minden tárgy anyagának, formájának a lehető legnaturalisztikusabb a megfestése. Ezért aztán a képen látható gyümölcs is nagy valószínűséggel a Van Eyck fivérek idejében ismert gyümölcs pontos festett mása lehetett. De milyen gyümölcs is ez valójában?

Elképzelhető, hogy a Dél-Európában járt Jan láthatta egyik diplomáciai útja során. De miért esett a választás erre a gyümölcsre?

Ha alaposan megnézzük a képet, látjuk, hogy ez egy göcsörtös felületű citrusféle, korongforma mélyedéssel a közepén. Hogy milyen gyümölcs lehetett a bűnbeesés gyümölcse, erről rengeteg különféle elmélet létezik, hiszen a Biblia nem nevezi meg, miről is volt szó. Az európai kultúrkörben az alma mint a bűnbeesés gyümölcse egy érdekes szójátékon alapul: latinul a malum (alma) szó másik jelentése gonosz, rossz is egyben. Így gyakran az Európában elterjedt almafát festették meg a bűnbeesés fájaként.1

Azonban az alma mellett más gyümölcsökről is gondolják, hogy az lehetett a paradicsomi gyümölcs, például a Bibliában megnevezett füge, amelynek leveleivel takarta el meztelen testét az első emberpár. Marcus Van Vaernewijck 1566. augusztus 19-i képleírása a genti oltárról épp ezért is oly figyelemre méltó. Azt írja, hogy „Éva egy friss fügét tart a kezében.” Kiemeli a festő teológiai műveltségét, hogy Szent Ágoston elgondolására alapozva a bűnbeesés gyümölcsének a fügét ábrázolja.2 De ilyen göcsörtös fügét nem ismerünk. Itáliában 1512-ben Michelangelo a Sixtus-kápolnába a bűnbeesés jelenetére fügefát festett ugyan, de Vaernewijck az északi Németalföldön 1566-ban tudta-e egyáltalán, hogy néz ki egy füge? Michiel Coxcie (1499−1592), a „flamand Raffaello”, amikor nagyjából egy évszázaddal később hivatalos másolatot készített az oltárképről, Éva kezébe már a szokásos almát festette, mintha elkerülték volna a figyelmét az oly realisztikusan megfestett eredeti kép valódi részletei.

A Szent Bavo-székesegyház kanonoka, Peter Schmidt teológusprofesszor 2005-ben az oltárképről megjelent terjedelmes monográfiájában kitér az Éva kezében látható gyümölcs kérdésére, és megállapítja, hogy ez egy citrusféle, amelyet nem lehet egyszerűen beazonosítani. A citrusfélék egzotikus gyümölcsnek számítottak akkoriban, nemcsak Flandriában, hanem még a mediterrán területeken is, ahol nagy valószínűséggel személyesen is láthatta eredetijét a festő Jan Van Eyck. Schmidt a rabbinikus hagyománnyal kapcsolja össze e gyümölcs jelenlétét a képen, és ez alapján úgy véli, hogy ez a gyümölcs egy etrog nevű citrusféle lenne, ami név szerint is szerepel a Szukkot nevű zsidó ünnepen. A kutató úgy véli, hogy Van Eyck kapcsolatban állhatott zsidó bibliatudósokkal, akik befolyásolhatták a kép ikonográfiáját. Luc Dequeker teológus 1992-es írásában szintén etrogként értelmezi az Éva kezében látható gyümölcsöt, mivel az oltár más helyein felfedezni vélte az ugyanezen ünnepen használt többi növényt is. Viszont a teológus tudósok által javasolt etrog nem nagyon hasonlít az oltárképen ábrázolt citrushoz.

Valószínűnek látszik hát, hogy a 17. századi botanikai könyvekben is ábrázolt, Ádám almájának nevezett citrusféle lehetett a modellje a németalföldi festő képének, hiszen e gyümölcs formája a felületén található, emberi harapás nyomára emlékeztető kerek bemélyedéssel utalhat a Paradicsomban elkövetett bűnre, amikor az első emberpár beleharapott a tiltott gyümölcsbe.

James Snyder művészettörténész már kihaltnak tartja e gyümölcsöt. Legkorábbi illusztrációit az 1563-as évig vezeti vissza, az itáliai Pietro Andrea Mattioli botanikus írásaira. Ádám almáját említi még egy 1597-es angol publikáció is, John Gerard írása és egy itáliai munka 1646-ból Giovanni Battista Ferrari tollából, aki e gyümölcs három változatát mutatja be könyvében. Később is feltűnik még a botanikai írásokban: egy 1801–1819 között készült színes nyomat mutatja be Limonium pomum Adami néven. Néha Citrus lumia pomum d´adamumnak is hívják e gyümölcsöt, amit Bernard McTigues Nature Illustrated: Flowers, Plants, and Trees, 1550-1900: From the Collections of the New York Public Library című könyvében közöltek.

A firenzei Boboli kertben nevelt citrusgyűjtemény még sokat őriz a reneszánsz kori citrusok fajtáiból, amelyek között megtalálhatjuk a Citrus lumia pomum adami nevű gyümölcsöt is. Bartolomeo Bimbi (1648–1723) firenzei festő 1715-ben készült, nemrégiben a Szépművészeti Múzeumban is kiállított festménye a Mediciek növénygyűjteményéről szintén megjeleníti a Pomum adami nevű gyümölcsöt.3

Marco Polo is láthatta ezt a citrusfélét Perzsiában, a mai Irán területén, de az arabok voltak azok, akik elhozták a Földközi-tenger keleti partvidékére, ahol a francia keresztes lovagok figyeltek fel rá a hetedik keresztes hadjárat idején 1250-ben, és adták e nevet a Palesztinában látott gyümölcsnek. Az Ádám harapására emlékeztető bemélyedésnek azonban kevésbé biblikus okai vannak: a Cataniai Egyetem (Olaszország) kromoszómakutatásai alapján elmondható, hogy Ádám almája az első hibrid formája a lime, a citrom és a pomelo (kínai grépfrút) kereszteződésének (lime × /citrom × pomelo/). Ma már nagyon sok hibrid citrusféle létezik, így még a szakértőknek is nehéz pontosan beazonosítani a genti oltáron szereplő tiltott gyümölcsöt. David Mabberley, az angliai Kew Gardens (Royal Botanic Gardens in Kew) citrusszakértője kérésünkre a Van Eyck-féle citrusgyümölcsöt a Citrus hystrix nevű hibridként azonosította. Ez színben és formában is hasonlít az Éva kezében tartott gyümölcshöz. Ázsiai eredetű, de az antikvitásban már széles körben elterjedt volt.

A képen ábrázolt gyümölcs harapást idéző felületével, palesztin eredete alapján, Jan Van Eyck spanyolországi utazásai alatt megismert Citrus lumia pomum adami vagy Citrus hystrix lehetett talán. E gyümölcsök még ma is léteznek, és számos változatban a világ sok helyén megteremnek már. Sőt, jelenleg e sorok írójánál is nevelkedik a Van Eyckék által megfestett „tiltott gyümölcs” egy késői rokona.

Jegyzetek

1  Az alma mint a bűnbeesés gyümölcse az Édenkert pogány megfelelőjének, a Hesperidák kertjének almáival is kapcsolatban állhat.

2  Marcus van Vaernewyck: De historie van Belgis (Gent, 1568 és 1574, IV. 47). Carel van Mandel a Het Schilder-boeck című könyvében 1604-ben szintén azt írja, hogy a genti oltárkép Évájának kezében egy friss füge látható. Az említett szerző Jan van Eyckről írt életrajzában közli Lucas de Heere 1565-ben írt Den Hof en Boomgard der Poesien című versét, ahol szintén azt olvashatjuk, hogy Éva egy fügét ad Ádámnak a genti oltár képén.

3  De ez formájában kicsit eltér a genti oltár gyümölcsétől.

Válogatott Irodalom

Luc Dequeker (2011): Het Mysterie van het „Lam Gods”. Filips de Goede en de Rechtvaardige Rechters van Van Eyck, Peeters Publishing Leuven, Belgium, 2011

Mecsi Beatrix–Dirk Huylebrouck (2011): Le mystérieux fruit de ‚L’Agneau mystique. EOS (The Scientific American, francia kiadás), 2011/június 46–49

Mecsi Beatrix–Dirk Huylebrouck (2011): Le mystérieux fruit de ‚L’Agneau mystique. EOS (The Scientific American, francia kiadás), 2011/június 38–41

Peter Schmidt (2005): Het Lam Gods. Leuven: Uitgeverij Davidsfonds, 2005, ISBN 90-77942-03-3

James Snyder (1976): „Jan van Eyck and Adam’s Apple”, The Art Bulletin 58, no. 4. (1976/december), 511-515

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:40:01+00:00 január 6, 2015|2014. decemberi szám|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!