Felnőttek szakköre a GYIK Műhelyben

Kortalan kreativitás

Felnőttek képzőművészeti szakköre a GYIK Műhelyben

Sinkó István

 

Reiszer Alex: Csendélet

Reiszer Alex: Csendélet

A kreativitás lényünkből fakadó képesség, melynek „előhívása” a szociális háttér, a pedagógusi munka és az egyéni akarat közös tevékenysége által jöhet létre. Ennek következtében a „szunnyadó” kreatív képességek előhívása bármely életkorban – így akár felnőtt- vagy idős korban is lehetséges. Az igény az alkotó munkára, az alkotásra magára, az önkifejezésre a kisgyermek számára egy kommunikációs forma, a felnőtt az önmegvalósítás újabb állomásaként, vagy épp életmódváltásként éli meg. Egy „késői kezdés” még nem jelent eleve sikertelen és lemaradó helyzetet az alkotómunkában. Épp talán az érettség, a tapasztalat és a kitartás lehet előny egy szenior művészeti életmű kialakulásához.

Réti Tamás: Modell

Réti Tamás: Modell

Évtizedek óta vezetek/vezetünk felnőtt szakkört a Magyar Nemzeti Galériában a GYIK (Gyermek és Ifjúsági Képzőművészeti) Műhely „melléküzemágaként” előbb Szemadám György, majd 25 évig Lajta Gábor festőművésszel, jelenleg Juhász István festő-restaurátorral. Ez a műhelymunka először inkább felkészítő jellegű volt 16–24 év közötti fiatalok számára, de az évek során egyre több – az idősebb generációhoz tartozó – jelentkező tűnt fel, akik számára teljesen mást jelentett s mind a mai napig mást jelent a szakköri munka. Nem felkészíteni, hanem rávezetni, megismertetni és saját kezdő vagy haladó alkotómunkájukban segítséget nyújtani – ezekké vált a mi csoportvezetői feladatunk számukra, ezt az igényt fogalmazzák meg és várnak tőlünk segítséget.

De miért, milyen rejtett, vagy alig titkolt ambíciókból kifolyólag jelentkeznek? Mi az, ami a tárgy- és alakrajzolásban olyan komoly elmélyültséget ad számukra? Mit akarnak kezdeni az itt megszerzett tudással, egyáltalán tudják-e, érzik-e, hogy ez a tevékenység egy mesterség alapjainak megismerését, egy szakmai kiképzést is jelent, nem csupán önfeledt önkifejezést, a Szép létrehozását?

Nagyné Koncz Éva: Berény

Nagyné Koncz Éva: Berény

Azaz felmérték-e a kockázatokat, a kudarc lehetőségét is, vagy nem is érheti kudarc azt, aki nem megélhetési, eladási, üzleti szándékkal kezd bele a képzőművészettel való foglalkozásba? Izgalmas beszélgetések és önvallomásszerű kis írások születtek a jelenleg 12–15 idősebb szakköri taggal folytatott „interjúk” nyomán. Az eredmény egy előadássá teljesedett ki, melyet tavaly májusban a Szenior Akadémián tartottam meg. Ennek az egyórás előadásnak a szöveg- és képanyagát adom most közre az Új Művészet olvasóinak.
Alább azok a kis interjúrészletek olvashatóak, melyeket néhány önként vállalkozó tag osztott meg velem arra a kérdésre, mi motiválta a festészeti praxissal való foglalkozásra.

„Későn érő típus vagyok, 27 évesen tanultam meg először biciklizni, 42 évesen úszni, és ugyanakkor szültem először és bizonyára utoljára… 2008-ban kezdtem újra rajzolni hosszú pauza után. Remélem, nem hiába. Egyébként a flow sem új keletű találmány, már az ókori kínai taoista bölcsek is ismerték a ’yü’ fogalmát, ami lebegést, áramlást jelent. A megfelelő tudatállapotot. Én úgy tapasztaltam, hogy akkor készültek igazán jó fotók, írások, képek, ha sikerült ebbe a tudatállapotba jutnom. Egyébként csak a felszínt súroltam.” (S. É., fotós)

„A festészet iránti érdeklődésem gyerekkoromban kezdődött és a szüleimnek köszönhetem, akik múzeumokba, kiállításokra vittek. Művészettörténeti könyveket olvastam, de mégis inkább a közgazdasági egyetemre jártam, igaz, hogy hallgattam előadásokat a bölcsészkaron is. Aztán már elmúltam ötvenéves, amikor egy hirdetésen megakadt a szemem: ’Rajz- és festőtanfolyam azoknak, akik mindig szerettek volna, de sohasem mertek’. Így kezdődött. Festményeimben keresem a szépet, az egyedit, és igyekszem megmutatni azt a kort, amelyben élek. Közgazdász és ’magánfestő’ – talán így jellemezhetem magam.” (R. T., közgazdász)

„Bécs környékén láttam először egészséges, igazi erdőt. Mivel a rokonaink lakhelyéhez közel volt, kerestem magamnak egy botot, és mint egy megszállott, minden nap kigyalogoltam az erdőbe… nem tudtam betelni a látottakkal. (Előtte csak a Kispest és Kőbánya határán elültetett, poros, akácfa védőerdőcskét ismertem.) Na, mindezek hatására, először életemben, teljesen magamtól elkezdtem rajzolgatni, fákat, virágokat, mesekönyvből állatokat stb., és egy vonallal egyből jól sikerültek (semmi keresgélés, mint mostanában). Ez a kreatív időszak visszatérve úgy folytatódott, hogy apám előbányászott a számtalan szakkönyvei közül egy osztrák rajzoktató könyvet. Abból rajzolgattam le őz-, ló- és kutyafejeket, gyönyörű alpesi tájakat, sziklákkal, fenyőfákkal távoli, hófedte csúcsokkal stb. húzzam utána ki a vonalakat. Egy sor boldogtalan szerencsétlenséget, rossz házasságot stb. bevonzottam magamnak, nem volt erőm sokáig változtatni, és meg voltam győződve, hogy ez a vezekelésem része. A megbékélést végre önmagammal és hitet a jövőben, az ún. Pránas természetgyógyászokhoz való csatlakozás és a spiritualitásuk hozta, akik a tibeti buddhizmus talaján igyekeznek tudatosan élni és segíteni másokon, önmagukon.” (R. A., üzletkötő, osztrák-magyar kettős állampolgár)

„Külker főiskolát végeztem, a külkereskedelemben, majd bankban dolgoztam. Amikor nyugdíjasként nem találtam munkalehetőséget, elhatároztam, hogy azt teszem, amit mindig is szerettem volna: megtanulok rajzolni. Jó döntés volt, kellemes időtöltésnek bizonyult. Nagyszerű élmény az alkotás. Az új életcél mellett még új társaságot és barátokat is találtam. Ceruzával, szénnel, pasztellkrétával, akril- vagy olajfestékkel dolgozom.” (D. V. M., nyugdíjas külkeres)

„Kedvem telik benne; nincs nagy cél kitűzve, hanem tervek, indíttatások az alkotás örömeként, azok mind jobbá tételeként. S ha ez még másoknak is örömet okoz, az a bónusz.” (Nagyné K. É., nyugdíjas tanár)

Deák Veress Mária: Budapesti alkony

Deák Veress Mária: Budapesti alkony

Mint látható, más és más indíttatás, más és más önértékelési program, különböző képességek és eredmények vezetik, alakítják „növendékeimet”. Ám a közös cél a kiteljesedés, melyhez a saját utat egy szakkörben – néhányan egyszerre többen is – és az otthoni alkotó munka mellett egy vezetett formában is képesek vállalni.

Egykor nagyon lenéztem és elvetettem a „dilettáns és amatőr” tevékenységet, ma idősebb és tapasztalt művész-tanár koromra tisztelettel és nagy segítőkészséggel fordulok azokhoz a vállalkozó kedvű érdeklődő, életük bizonyos korszakát teljesen új, kreatív területen kipróbáló kortársaimhoz, akik bizalommal és várakozással vágnak neki egy nehéz és ismeretlen vizek felé tartó kalandos útnak. Koruk, egészségi állapotuk nem akadály, csupán a saját kreativitásuk, annak minél erőteljesebb megjelenítése a fontos számukra.

Print Friendly