Szétszóródott városok

Hámos Gusztáv és Katja Partschke: Sample Cities

Fuga, 2014. XI. 24–XII. 14.

Cséka György

Hámos Gusztáv: Sample Cities 0429, 1975–2010

Hámos Gusztáv: Sample Cities 0429, 1975–2010

Katja Pratschke–Hámos Gusztáv: Sample cities című műve több elemből álló, sokrétegű, komplex munka, amely felöleli a fotó, a film, a 3D-objekt és a szöveg területeit, pontosabban keresztülvág rajtuk, és sajátos módon mixeli azokat, új összefüggésrendszert teremtve. A munka legteljesebb dokumentációja a 2014-ben azonos címmel megjelent album, amely 19 képzeletbeli város képi és szöveges leírását tartalmazza, több kísérő tanulmánnyal, értelmezéssel együtt.

A kiállításon kilenc város, azaz kilenc fotószekvencia, a megfelelő szövegek kíséretében, egy háromdimenziós objektum és két film került installálásra. Ez az összeállítás korábban április, május hónapok folyamán Újdelhiben, Indiában került bemutatásra. A munka alapját Hámosnak az 1975 és 2010 között készült fotói, pontosabban fotósorozatai, szekvenciái alkotják.

A Sample cities alapja, inspirálója és kiindulópontja Italo Calvino Láthatatlan városok című műve. A munka finom és bonyolult reflexió az igazságról és fikcióról, és mindezeknek a nyelvhez, művészethez való viszonyáról. Marco Polo ugyanis különböző, általa látott városokról mesél Kublaj kánnak, míg végül kiderül, egyetlen városról, Velencéről volt szó végig. A könyv, akár Hámos kiállítása, kilenc fejezetből áll. A kitalált városok női nevet viselnek a könyvben, ahogy majdnem mindegyik Hámos-város is női névvel van ellátva.

Hámos Barcelonában, Berlinben, New Yorkban, Párizsban, de főleg Budapesten készített fotószekvenciáiból alkotja meg a maga képzeletbeli városait, városrendszerét, vízióját. Kiindulópontja tehát, mint Calvinóé, a valóság, az egyfajta dokumentum hitelességű valóság, hiszen a kiállításon, de a könyvben sincsen különösebben elleplezve, sőt pontosan megjelenik a fikció mellett az, hol és hogyan készültek a fotók. A kiállításon Anselma, Kassandra, Serafina, Irita, Ella, Laurencia, Klara, Felicita és Iossifovna imaginárius vagy lehetséges városait, világait látjuk és olvassuk.

Hámos munkássága alapvetően mindig a fotó és a film, az álló- és a mozgókép metszéspontjában, határmezsgyéjén játszódik. Munkái szinte soha nem egyedi fotók, hanem fotók sorozatai, amelyek vagy egy cselekményt, vagy egy teret térképeznek le, vagy inkább: konstruálnak. Érdeklődése a későbbiekben még erőteljesebben mozdult el a film irányába. A kiállítás így a munkásság minden területét bemutatja.

Hámos a Sample citiesben, ahogyan ezt más alkotónál, pl. Jokesz Antalnál vagy épp Robert Franknál láthatjuk, nem pusztán új művet alkotott, hanem saját korábbi munkásságát is rekontextualizálta, tehát újraolvasta, filmes kifejezéssel, újravágta. A magyar fotó történetéből, de minimum a Szilágyi Sándor Neoavantgárd tendenciák a magyar fotóművészetben, 1965–1984 című munkájából jól ismert szekvenciáit, vagy akár komplett műveit, mint pl. a Madárház (1977) olvasztja bele friss művébe. A beolvasztás egy izgalmas remegést, folyamatos rengést jelent az új műben, hiszen nem mindig lehet eltekinteni a munkák korábbi jelentésrétegétől, asszociációitól, amely művek így hol beleolvadnak, hol elválnak az új kontextustól. Hámos gesztusa erősebb azonban, mint Jokeszé vagy Franké, mert nem pusztán egyfajta kiemelést vagy idézőjelet alkalmazott, hanem egy teljesen új műegészbe montírozta bele korábbi műveit. A montírozás természetesen nem törlést jelent, hiszen ahogy ebben a munkában is, Hámos számára a történet, a történelem mint olyan fontos, jelentős terrénum, ekképp munkái újraértelmezésével pusztán megsokszorozta azokat és azok jelentését, mivel a 70-es évek után kvázi újra megalkotta őket most, így azok immár két időben, történelmi pillanatban és más-más néven léteznek.

Hámos műve egyfajta virtuális útikönyv alakját ölti magára, aminek talán az olvasás, így a könyv alakja a leginkább tökéletes befogadó eszköze. De az olvasás amúgy is fontos jellemzője Hámos munkái befogadásának, hiszen, mivel szekvenciákat alkot, igazából nem képnézésre, hanem képolvasásra kapunk meghívást. Képei folyamatát olvassuk, pontosabban azokat a tereket, amelyeket végigpásztáz kamerája. A kamera, ahogy a fotós és a fotózás folyamata is a pásztázás részét képezi, megjelenik a képek alkotta hálóban, raszterben, így reflektálva arra, hogy a fotó nem a valóság tükre, hanem annak konstruálója.

Az olvasás persze teljesen direkt formájában is a kiállítás része, mert a képeket szövegek, magyarázatok, utasítások kísérik, tovább bonyolítva a befogadó helyzetét. Hámos Sample citiese bizonyos értelemben nem puszta befogadásra és élvezésre vágyó műalkotás, hanem kutatási napló, egy többszörös reflexiós folyamat megalkotása, leképezése. Különböző összefüggéseket, ellentéteket és csapdákat állít, alkot kép és szöveg, kép és kép, állókép és mozgókép, fikció és valóság, mű és mű között.

Kiállítása úgy tesz jobbára ironikus és közvetett állításokat történelemről, diktatúráról, terrorról, forradalomról, hogy azok városi tereit kimozdítja a helyéről, átstrukturálja, áthúzza a valósból a fikció terepére. Városokat nevez át és szór szét, hiszen az egy-egy városról készült szekvenciák akár több képzeltbeli városban is megjelenhetnek, így a reflexiós rétegek is tovább sokasodnak. Módszere, műve dekonstruktivista és disszemináló. Átnevezésével, szétszórásával, új összefüggések kreálásával, amelyeket azonban a valós hely adataival le is rombol, felfüggeszti a biztosnak hitt jelentéseket, a valóságot és a történelmet kimozdítja szilárd helyéről, és lebegni kényszeríti azt.

Képeit olvasva gyakran nem tudjuk, ez még Budapest vagy Berlin vagy New York, összekeverednek és talajukat vesztik asszociációink, mert mindenre gyanakodni kezdünk. Minden puszta konstrukcióvá válik, szeszélyes, csodálatos és mély elbeszéléssé arról a valóságról, ami volt, annak a valóságnak a képében, ami lehetne.

A szekvenciák struktúrája, ahogy a szövegek is, mindig más és más képstruktúrákat rajzolnak és alkotnak meg. A Sample cities egyfajta fotószekvencia antológiaként, katalógusként is olvasható. Hámos műve egyszerre fiktív útikönyv, katalógus, szótár, tudós magyarázat fotóról, filmről, fikcióról, valóságról, egyfajta „majdnem Gesamtkunstwerk”.

Hámos munkáját nézve kézenfekvő az a feltételezés, hogy számára egy puzzle-nak nemcsak egyfajta összeállítási módja lehetséges, hanem végtelen sok, mert mindez csak értelmezés és kontextus kérdése.

Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá!