Talán eltűnünk hirtelen – vagy lassan

Rizmayer Péter kiállítása

Faur Zsófi Galéria, 2014. XII. 17–2015. I. 27.

Bordács Andrea

Rizmayer Péter: Humus Sapiens 2012–14, c-print

Rizmayer Péter: Humus Sapiens 2012–14, c-print

„Egyfolytában születünk és haldoklunk. Ezért az idő problémája jobban érint bennünket, mint a többi metafizikai kérdés. Mert a többi absztrakt. Az idő problémája a mi problémánk.”

Borges: Az ősi kastély

Hogyan tapasztalhatjuk meg az időt? Közvetlenül ugyanis nem tudjuk érzékelni, csak a múlásának a nyomait tudjuk megélni és rögzíteni. Ezek a kérdések foglalkoztatják Rizmayer Pétert legújabb munkáiban.

A különböző vallások és teremtéstörténetek többféle időt is megkülönböztettek, a legmarkánsabban hármat szoktak elkülöníteni. Az egyik ilyen a ciklikus idő – ebben a nappalok és éjszakák, az évszakok, azaz a természet örök körforgása figyelhető meg, s ez a legtöbb természeti vallásnak is az alapja. A spirális időszemlélet hasonló a ciklikushoz, ám az egyes szintek közt történik változás, fejlődés, s át lehet lépni egy másik létformába, mint például a hinduizmus szemléletében. A lineáris idő esetében mindennek megvan a saját kezdete és a saját vége, minden élet egyedi és megismételhetetlen. Minden ismétlődés valami újnak a kezdete és vége, ahogy az a Biblia időszemléletére is jellemző. Az antikvitásban kétfajta időt ismertek, egyszerre volt jelen a ciklikus és a lineáris.

Rizmayer Péter munkáiban is ez a kettősség érhető tetten. Egyrészt jelentkezik nála a folyamatosan újraszülető és elmúló természet, másrészt a lineáris, mely az emberi élet ideje, s melyben visszafordíthatatlanok az események. Ezek a kiállítás fotóin, videóin egymás mellett futnak, ám az egyik mindig kiemelt szerepet kap. Mindezt a természet különböző eseményeivel, jelenségéivel tudja érzékeltetni. A természettel, mely amúgy is fő témája és médiuma (Meteor I/Labda, Meteor II/Doboz, Patak, Elemek, Flow, Erdő-vonalak című installáció).

Az Erdő-vonalak és az Elemek című installációja mintegy előzményének is tekinthető mostani műveinek. A Humus sapiens című videomandala földdel megformázott emberalakjait a természet három év alatt olvasztotta magába, ellentétben a Levélzebrával, mely még a fotózás során megsemmisült. Így a művek által felölet idő is a végletek közt mozog, bár a bemutatás ideje nyilván nem követi, követheti a valós időt.

A Humus sapiens cím szellemes szójáték a föld-ember teremtményre, jól kifejezi azt a földből formált, ember alakú plasztikát, mellyel Rizmayer mint egy isten játszik, bár célja más, mint a varázsigékből és agyagból létrehozott, a sumér és a zsidó legendák Góleme teremtőinek. Nem szolgát akar magának, csak az idő romboló vagy épp építő, alakító erejét szemléltetni. Így válik a mű médiuma magává a témává is.

Az idő megörökítése gyakorlatilag a mulandóság, azaz az eltűnés megörökítése is. Jelen esetben idővel az emberalak beleolvad a tájba vagy a levélzebra alkotóelemeit szertefújja a szél. Más helyzetben az idő akár lehetne a teremtés ideje is, de itt mégsem az. A teremtést az alkotó végzi, a lebontást, az enyészetet az idő. Talán eltűnünk – talán hirtelen, talán lassan.

 

Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá!