Mexikói kortárs művészeti vásár

Bojár Iván
A napokban ért véget Latin-Amerika legnagyobb művészeti vására a México Arte Contemporaneo (MACO). A világ túlfelén elsősorban az érdekes, hogy milyen helyi ízekkel, szemléleti különbségekkel járul hozzá Latin-Amerika a világ mai művészetéhez. A kurrens nemzetközi diskurzusoktól eltérően milyen helyi témafelvetések, a művészet kifejezés formáinak milyen helyi hagyományokban gyökerező nyelve, viselkedésmódja érhető tetten. Ebből a szempontból a MACO kifejezetten üdítő áttekintést adott – annak ellenére is, hogy nemcsak Peruból, Argentinából, Venezuelából, Kubából és a szomszédos Kaliforniából érkeztek kiállítók, de Berlin, Stockholm, Milánó, Isztambul, New York stb. számos galériája is fontosnak érezte, hogy képviseltesse magát.

Anish Kapoor és a szerző

Anish Kapoor munkája és a szerző

A közép-amerikai ország nemzeti bankjáról elnevezett vásártér, a Banamex, két csarnokában felvonuló galériák mellett számos vizuális kultúrával foglalkozó, rendkívül magas színvonalú magazin, folyóirat, valamint az országos televízió alapítványának naponta változó tartalmú fotókiállítása kapott helyet. A fókuszban álló kortárs művészeti vásárt mintegy kéttucatnyi standdal kiegészülve design galériák és stúdiók bemutatkozása is kísérte.

A közhelyesen ismert didaktikus és politizáló helyi nagy muralista nemzedék (Gabriel Orozco, Diego Rivera, David Alfaro Siquieros) után az ún. törés generáció, valamint a leginkább mexikóinak tartott Oaxacai Iskola egy-egy képviselőjén kívül (Rufino Tamayo, Francisco Toledo, Rodolfo Morales) mindenekelőtt a nemzetközi piacon is kompatibilis, befogadható kortárs és fiatal alkotók képviselték Mexikót. A helyi habitus azonban itt is áttört, noha a művek zöme semmiféle, itt megszokott folklorizáló tartalmat nem hordozott. Ilyet jellemző módon csak külföldiektől lehetett látni. Mint például a Miamiból jött Art Lexing Galéria kínai művésze, az 1972-es születésű Ye Hongxing részéről, aki buddhista szentképeket idéző ultragiccses, a kínai játékok dirib-darabjaiból és a mexikói népművészet motívumaiból gyúrt táblaképeket készített.
Mialatt a mexikói galériákban és a street art munkákon lépten-nyomon rengeteg utalással találkozni a jelen mexikói belpolitikai történéseire, a politika és a kábítószermaffiák összefonódása következtében a közelmúltban kivégzett 43 normalista diák lemészárlására, a MACO elegáns környezetében csak kevesen vállalták be a kényes témát. Ezek közül is a kanadai születésű, New Yorkban dolgozó, a Madridban és Guadalajarában párhuzamosan működő Travesia Cuatro Galéria művésze, Marcel Dzama munkája érdemel említést: mexikói népművészetből átemelt, újraértelmezett szoborinstallációja groteszk, kissé édeskés ízzel diaporáma-szerűen mutat be egy drámai-tragikus jelenetsort. Dzama egyébként a New York/London székhelyű David Zwirner Galéria anyagában is feltűnt, s ezzel a MACO talán legexponáltabb művésze lett.

Simon Fujiwara munkája

Simon Fujiwara munkája

A vásár önmeghatározása – “contemporaneo” – ellenére a korábbiaktól eltérően jó néhány mexikói és spanyol galéria 20. századi klasszikus modern művészetet állított ki – állítólag az itt is halovány szellőként átsuhanó válságra tekintettel nem akartak kockáztatni. A mexikói Enrike Gerrero Galéria klasszikusai, Rivera, Siquieros stb. munkái között a korszak közhelyesen ismert művészeitől eltérő O’Gormann – a Frida Kahlo és Diego Rivera Alta Vista negyedben található műteremegyüttesét a 30-as években tervező építész – építészeti modernizmusától meredeken eltérő felfogású, szürrealista képe volt a legérdekesebb. De volt itt Dalítól egy korai, 1921-es posztimpresszionista tájkép is, Miró pedig műhelyvázlat papír-tempera képekkel, Calder az ismert kinetikus szobraival, valamint a késői latin szürrealisták: Remedios Varo, Wilfredo Lam, Roberto Matta néhány festménnyel volt jelen. New York-i és londoni galériák anyagaiban feltűntek Joseph Albers, Richard Serra, Anish Kapoor, Kieth Harring, Daniel Buren, Lucio Fontana munkái, melyek jó jelzést adnak arra vonatkozóan, hogy a MACO hazájába szép számú az elképesztő vagyonnal rendelkező potenciális vásárló. A londoni Timothy Taylor galéria például 320-500 ezer dollár között állított ki nyolcvanas évek végi gyönyörű lírai absztrakt Antoni Tapies-képeket. Aki “kevesebbel” is beérte, annak pedig ott volt Damien Hirst 12 tányérból álló étkészlete 14 ezer dollárért. A MACO meghatározó tapasztalata a médiamunkák szinte teljes hiánya. Talán egy kiállító, a berlini Michael Fuchs galéria képviseletében Michal Rovner volt, aki amúgy hagyományos táblaképszerű megjelenésű LCD-paneleken alkalmazott igen lassú, dekoratív mozgóképeket.

Diego Rivera munkája

Diego Rivera munkája

A mexikói műtárgypiac, közönségízlés zártságát, vagy éppen konzervativizmusát jelzi, hogy a közel harmincmilliós városnak egyetlen fotógalériája van, ahol Helmuth Newton régről ismert fotóinak kiállítása zajlik éppen. Itt a MACO-n is kiállították Newton képeit, de mellettük sokkal érdekesebb volt például az ifjú Dulce Pinzon előzetesen eltervezett és beállított fotósorozatainak installációszerű bemutatása. Klasszikus értelemben vett fotó még egy-két galéria kínálatában szerepelt, természetesen a hagyományos olaj-vászon festmények mellett. Ezek között a milánói Hilario Galguera Galéria anyagában felvonultatott Sante D’Orazio 1997-ben egy Versace-divatbemutatón készített gyönyörű, messze nem a divatipar által forszírozott esztétikát képviselő fekete-fehér fotósorozata emelkedik ki. A Donatella Versacét, Naomi Campbellt és Kate Mosst a backstage-ben mutató, olykor elmosódó, soha nem a “fontosat”, hanem a lényeget mutató képeken áttör a spektákulum örök varázsa, a női öltözők izgatott zsivaja, parfümillata, a glamour hiábavaló szomorúsága.

Ahol a tánc, a zene, az ölelés, az éneklés mindennapos és megfontolásoktól mentes része az életnek, vagyis az embernek adatott érzelmi és érzéki kifejezőkészlet a maga helyén és funkciója szerint működik, ott minden, ugyanerre intellektuális áttéteken keresztül visszaható művészeti próbálkozás különösen idegenül, hidegen és szárazon hat. Néhány európai galéria kimódolt, spekulatív, az euro-amerikai művészeti diskurzusokban bizonnyal érvényes installációja szomorúan magányos, nézőket, érdeklődőket nem igazán vonzó ürességgel tátongott, mintha tánc helyett matematikai képletek, dal helyett egyhangú kopogás verte ritmus kívánta volna helyettesíteni a környező standokon sistergő bővérű életet.
A MACO elsődleges élménye a kisebb galériákból áradó erő, éltető energia, kíváncsiság és lelkes tenni vágyás – mégpedig azzal az alapvetéssel, hogy a hagyományos értelemben vett művészet meglehetősen direkt és közvetlen módon mutatja meg magát. Konceptuális alkotások igen kis számban voltak láthatók tehát. A mexikói Proyetos Monclova galéria standján Simon Fujiwara önálló tárlatnak is beillő összeállításában Duchamp Piszoárjának és Palackszárítójának számos felsorakoztatott publikációja inverzeként, nem egy banális tárgyat helyezett felszentelő gesztussal a kiállítótérbe, hanem egy kiállítást, ami bármikor bárhová kivihető ebből a térből. Ennek középpontjában a 2015-ös keltezésű Fiatal berlini művész: Ismeretlen portréja (1935) című mű-műalkotás áll. A képhez szorosan kapcsolódó képaláírás és az adjusztáció révén a szállítódoboz tetszés szerint azonnal kiállítótérré alakítja a környezetét. Szintén konceptuális értéke miatt érdemelt figyelmet Mateo Mate (NF Galéria) uniformizált tájkép című 2008-as sorozata, amely különböző országok hadseregeiben alkalmazott katonai gyakorló és terepruhák mintázataiból összeállított tájképekből állt.

Marcel Dzama installációja

Marcel Dzama installációja

Magyar vonatkozású művészet pusztán Vasarely egyik objektje (Oscar Roman Galéria – Mexico City), valamint a mexikói születésű és a helyi modern művészeti felfogásban nagy becsben tartott Gunther Gerzso néhány olaj-vászon képe révén volt fellelhető, ha nem vesszük ide a távoli magyar felmenőket is felsorakoztató Frida Kahlo felbukkanását André Breton mexikói utazásán készült fotósorozatán, melyeken Riverával és Trockijjal szerepelt egy mexikói galéria anyagában. Távoli átérzésként pedig talán még ide sorolható a Latin-Amerikára fókuszáló Miamiból érkezett Durban Segnini Galéria számos geometrikus absztrakt képe között felbukkanó, nálunk Dárdai Zsuzsa és Saxon Szász János által képviselt MADI alapítója, Carmelo Arden Quin egyik szép konstruktív absztrakt munkája.

MACO

2015. február 2-6.

Print Friendly