Deák Csillag és Kölüs Lajos páros esszéje

 

Deák Csillag: Az elfolyt festék nyomában
A Paksi Képtár ma egy konzervgyár helyén áll. Szürreális, ha belegondolunk, itt nemrégiben élelmiszer feldolgozás történt. Nem csak kenyéren él az ember? A magas tető, üvegportálok, a tér világossága és szabadsága igazi kiállítótérré alakult. A kurátor Nemes Márton cím nélküli képeit nem csak a falakon, hanem pozdorjából készült, szélein szakadozott, tépett táblákon tálalja, P1300026 1szkpa festő szándékát ezzel is aláhúzva: … engem nem is feltétlenül a látvány érdekel, hanem sokkal inkább az anyag. A festék maga, ami egy málló vakolaton pereg, kopik. Azt akarom igazán megfesteni. Ebben az évben kezdtem redukálni a tereket már puszta falfelületekké, síkokká, míg eljutottam a jelenlegi témámig, különböző megformálású festékrétegek egymásra építéséig, kopásokkal, törésekkel, felszakításokkal konfrontáltatva.

A színharmóniák és színárnyalatok hatnak egymásra, a képek elhelyezési módja és formája is ezt hangsúlyozza. Csak a festék, csak a szín az úr. Goethe talán örülne, ha látná, színelmélete miként is materializálódik, finoman és áttételekkel. Szemhunyásnyi csend két kép között. Egy-egy lépés oldalt, előre, néha hátra. Kell a távolság, a szemmérték tájolása. A kiállítás egyik fő darabja, számomra biztosan az, a kiállítótérre hajaz, a befejezetlenségre, az otthagyottságra, a szakadásra, az enyészetre. Minden elhagyott gyár, ha nem épül helyére valami, erre a sorsra jut. A széthullás harmóniája, mert minden véletlen, rajtakapott. Ellesett pillanat. A betonpadlón maszatos fehér festék folyik, már rég elfolyt. Az ajtó résnyire nyitva. Senki sem jön be, senki sem megy ki rajta. Az üvegtáblás, rejtett világítású mennyezet egy része leszakadt, lóg a levegőben. A szemben lévő fal kék, és érintetlen, ép. Enyhén foltos. Mindenféle festéknyom, sárga, barna, rózsaszín. Az üresség boltja. Egy színpadi hely díszletekkel. Ékként fúródnak a felületbe a kék, fehér háromszögek. Felosztanak és elválasztanak. Erős színek, a felület tompa színével szemben. Felhasítás, felszúrás. Hasonló feldolgozás, itt egy öblösödő, tégelyes formát látok, eperszínből indul, és egy tompa szürkeségbe tart a mozgás, a forma. Felül feltört tojás, belül sötét és szürkésbarna. Mintha valaki egy dobozt tépne fel.

02…Több nedves festékréteget hordok fel egymásra, melyeket a teljes száradás előtt visszatörlök. Ezáltal a már megszáradt és még nedves részek elcsúsznak egymáson, a váratlan keveredések indirekt módon nagyon finoman részletező festészetminőségeket generálnak. Nemes Márton akár egy vándor, nagy utazó. Számára a vászon és festék képezi egy képzeletbeli építmény tetejét, falát. A színek töltik be az ablakok helyét. A vakablakét is. A tér és sík színekkel való felosztása mozgalmas színvilágot teremt. Az ellentétek és a harmóniák világát. Egyik sem létezik a maga tisztaságában. Mellérendelés van, az egyik szín elfogadja a másik színt. Az egyik szín azzal nyer teret, hogy térben zsugorodni kénytelen. A térben kiterjedő szín homályossá, halovánnyá, erőtlenné válik.

Másik módszerem a visszamosás. …Az eredmény fátyolos rétegek, természet képződményekhez hasonló szerkezetek. Ez a karakterű festészet magatartás közel hozza munkámat a poszt-internet generáció képi világához és problematikájához.

Nemes Márton képeket rak egymásra, ezúttal ötöt, széleit más színnel jelölve. Festékrétegek tapadnak egymáshoz, szorítják egymást, vonalasan, a festmény így tárggyá lesz, csak a keret széle árulja el, milyen színt festett rá a művész. 04Egy másik képen a szürke alapszín változik, egy rianás fut végig rajta, osztja a teret, egy másikon léket látok. Tó felszíne, de lehet, hogy padlásra látunk. Nem tudunk kukucskálni lefele, átfele, mert a felbukkanó sötét nem teszi lehetővé a bepillantást. A művész csak jelzi, az anyag miként is létezik a valóságban. Ez nem feketelyuk, inkább a tér egy új dimenziója, ahogyan egyes képen a lefolyatott festék mintha felfelé folyna, legyőzve a gravitációt. Egy új univerzum nyitotta ki időkapuját, át lehet járni egyikből a másikba.

 

Kölüs Lajos: Nüánszok és kopások intelligens szürkében

Színek kavalkádja fogad a Paksi Képtárban. Napkirály és naphal együtt az idő dermedt csöndjében. A csönd illékony, elszáll, mihelyst egy gyerekcsapat lép a kiállítóterem melletti térbe. Áthallás van, dinamika, feszültség, hangzavar. Kis és nagy táblaképek váltják egymást. Az egyik képen kék és zöld pettyek, elszórva, akár a magok. Nyomként is felfoghatom őket, állati ösvényre látunk, nincsenek fák, sivatagi tájban vagyunk. Vagy egy külszíni fejtésű bányában. A teraszos hegy látványa bizarr, térképként hat, folytonossági hiányokkal. Hirtelen egy belső, elhagyott, pusztulásra ítélt térben találom magamat. Síkok futnak egymásba és egymás fölött A tér kiakadt, felbomlott, a síkok tükörként szolgálnak. Minden szürke. Szürke tükör. Csak a múltat lehet látni benne. Háromszög hasít a formába, ablakot nyit a felület többi részébe.

A szürkét a kék váltja. Nagyon szeretem a kis nüánsznyi különbségeket két tónus között. Mindig előre kikeverek színeket, és utána azokból dolgozom. De gyengéim a szürkék. Szürkét nagyon sokféleképpen elő lehet állítani, éppen ezért nagyon intelligens szín. Kedvencem, talán amikor összekevered a lilát a zölddel.

08Akár két cserép is egymásra csúszhatna, de nem csúsznak, nincsenek cserepek, csak eperszín van, szélein kék szín fut. A kék színt rozsdaszín váltja, az elmúlás, az emlékezet színe. Egy résen át tűnik elő, rozsdavilág. A jégszögek, jégszilánkok szabdalják, sértik a felületet. Betörik a tükröt, behatolnak a mélybe, előtűnik a sötét. A kép szélein a kék szabadsága, égszerűsége, levegőzik a kép, levegőhöz jut. Fut egy rózsaszín vonal, talán az illúzió tere, ilyen világ nincs, csak a képzeletben. Bomlás, kopás, fragmentálódás, inkonzisztencia, mind anyagi tulajdonságként, magában a festékben megjelenítve szerepelnek a vásznon. Mintha egy kék öblöt látnánk, földnyelvek veszik körül. A kék a nyugalom szigete, egyetlen hullám sem fodrozódik. Fekete keret fogja közre a látványt. Nemes Márton az idillt kiemeli, formázza, elidegeníti a szemlélődőtől. Felfüggeszti, ne higgyünk a szemünknek, ilyen a valóságban nincs, ilyen csöndet sehol sem találni, csak ezen a képen.

Tájképek, belső enteriőrök (üzletek, szobák) – csata után. A feledésből fölmerülő tárgyak és színek tudatos és kitervelt, kipróbált összhangját látom. Kísérlet is, de már befejezett kísérlet, és eredményes. A kiállítás gondosan megtervezett, reflektálnak egymásra a művek, a falfelületek. Körbe jár a tekintet, vissza-visszatér egy-egy képhez, színhez, hasábhoz, lékhez, háromszöghöz. Mintha minden a helyén lenne, nem tudom, hogy mióta. A képeken semmi állandóság nincs, a színek és formák folytonosan mozognak, változnak. Ez a mozgalmasság feszültséggel telítődik, semmi sem befejezett, mert valahol egy másik alkotásban folytatódik, vagy megjelenik hiányként.

Más aranyat mosni, mint festéket. Mindkettő valamit keres, az egyiknél a kicsit is meg kell becsülni, a kis rögöt is, ami egy szív esetében halálos lehet. A festék mosása, visszamosása egy technika. Nézem a képeket, és nem erre a technikára gondolok. Mert a technika mindig másodlagos, bár valójában a technika a lényeg. A forma és a forma megszületésének módja, fejlődése. Aranyat mosni szerencse dolga, akad, nem akad. Festeni nem feltétlenül szerencsén múlik, inkább a művész pszichéje az, ami számít. A valóságban vonal nincsen, csak mi szoktunk vonalakat látni. Nemes Márton olyan képeket fest a pszichéjéről, amelyek segítenek a legszélesebb kiterjedésében megismerni azt. Metafizikai magasság és mélység állja útját, ezzel gondolkodóba ejti a nézőt, most fönn vagy lent van, vízmosásban vagy szárazon. Bárhol is van, a festék sehol sem nyomtalan.
Paksi Képtár

2015. február 22-ig

Print Friendly