Asztaltársaság

Születésnap baráti körben

P. Szabó Ernő 

Luzsicza

Luzsicza Árpád: Kerítéseim, 2012, vegyes technika, 50 x 60 cm

Húszéves a szigetszentmiklósi Városi Galéria és ezt a szép születésnapot baráti körben ünnepli. Mégpedig szó szerint, hiszen a jubileumot az Asztaltársaság nevű művészcsoport munkáinak kiállításával teszik emlékezetessé, márpedig egy igazi asztaltársaság mindig egy kicsit baráti társaság is, ha nem lenne az, akkor nem érdemelné ki a nevét. Igen, idő kell hozzá, hogy egy igazi asztaltársaság kialakuljon, amit persze lehet siettetni egy kicsit, például a gyakoribb együttlétekkel, amely az 2011-ben megalakult Asztaltársaság múltját is jellemzi, úgy a kiállítótermekben, mint a különböző alakú és nagyságú asztalok körül, ahová a közös munka következő állomásainak megtervezésére ülnek le, de ahol védőitalként természetesen bizonyos mennyiségű vörösbort is el kell fogyasztaniuk. Apropó, védőital… Jómagam nem sokkal az alakulás után, Prágában, az ottani Magyar Kulturális Intézet galériájában láttam először közös kiállításukat, a látottak feldolgozásának helyszíneként pedig az Arany Tigrishez címzett sörözőt szemeltem ki, amely egyáltalán nem mellesleg Bohumil Hrabal törzshelye volt, mára pedig az ő kultuszhelyévé vált. Ott azután azt is megtapasztaltam, hogy van másféle asztaltársaság is, mint a művészeké, ebben a sörözőben ugyanis, hasonlóan más nívós prágai sörözőkhöz, mindenki egyszerre beszélt, emelte a szájához a söröskorsót és cigarettázott – e közös tevékenységből csak azok nem vették ki lelkiismeretesen a részüket, akik időlegesen a toalettben tartózkodtak. Bár az is lehet, hogy nem is olyan nagy a különbség, hiszen a művész is csak „mondja a magáét”.

Székács

Székács Zoltán: Idő és tér, 2014, vegyes technika, 100 x 100 cm

Kulcsos, 2013, akril, vászon, 130 x 120 cm

Vankó István: Kulcsos, 2013, akril, vászon, 130 x 120 cm

De maradjunk inkább a műveknél, amelyek a jubileumi kiállításon szerepelnek. Maradjunk – ha már Prágáról volt szó, no meg azért is mert hölgyeknek minden kulturált asztaltársaságban kijár a figyelem – a Prágában élő Lőrincz Zsuzsánál, akinek Lélekhullámok című plasztikája mintha csak annak a kommunikációnak a természetét modellezné, amely különös hullámvonalakban terjed, s az üzenet megszakításokkal, kacskaringókkal jut el végül a címzettekig. A szobrász más, szintén fémszálakból készült, áttört plasztikái emberi alakokat is megidéznek, itteni műve az emberi figura jelenléte nélkül fejez ki antropomorf tartalmakat. Az Asztaltársaság alapítója, P. Boros Ilona grafikákkal, kollázsokkal, festménnyel van jelen a tárlaton. Jelrendszer, Írás, Üres sír, A Getsemáné kertben, Ezüst, Mert az idő közelít – részben bibliai ihletésű, sajátos nyelvrendszert teremtő művei Kilenc kicsi történetet mondanak el, lírai hangon, az időtlenséget is megidézve a művein feltűnő arany segítségével.

P. Boros Ilona: Üres sír, 2015, 50 x 50 cm

P. Boros Ilona: Üres sír, 2015, 50 x 50 cm

Nem idegen a végtelenség, időtlenség gondolata Székács Zoltántól sem, ahogyan az Ókori üzenet sejteti, művei lelki, emocionális Tájképek, ahogyan másik, gesztusokból és finom tónusokból épülő művének a címe mondja. Tükör által homályosan – egyszerre utal Bergmann időtlen remekművére és a bibliai igazságra, amelyet követve az Ismeretlen város – az emberi psziché – felfedezésére indulunk.

Gesztusok együttese és pontos helyzetkép egyszerre Kéri Mihály Rekviem című festménye, egyszerre tükrözi a rend állapotát és a rendteremtés folyamatát. Másik műve, az Egy este Sztravinszkijjal szintén egyszerre utal a rendteremtés szándékára és hangsúlyozza műveinek zeneiségét, a mű erejével, kvalitásával oldva fel idő és tér koordinátáit. Felényi Péter reliefjein a sík és a tér, a felület és a mélység, a geometria és a szerves forma közötti határvonalak oldódnak fel, a megszakított sík újabb mögöttes síkokat és térbeli alakzatokat sejtet, mintegy a mikro- és makrokozmosz között vezető út egyes állomásait megjelölve.

Szándékosan vagy véletlenül – a folyton változó ülésrend szerint? – a végére egy festő és egy grafikus maradt, Luzsicza Árpád és Vankó István. Utóbbi munkáira egyszerre jellemző a líraiság és a groteszk iránti érdeklődés, az irodalmi ihletés, a festői és a grafikai elemek ötvözése. Luzsicza egyik legfontosabb jellemzője pedig, hogy újra és újra meglepetést okoz számomra. Amikor grafikát várok tőle, plasztikát, reliefet állít ki és fordítva. Mindig színes, mindig szellemes azonban, ami persze nem is nagyon lehet másként egy Prágában végzett művészhez. Művei is első Asztaltársaság-élményemet juttatják eszembe, Prágát. Kerítéseim című sorozata ugyanis azt az igazságot fejezi ki, amely nyilván eddig is és ezután is meghatározza minden magára valamit is adó asztaltársaság gondolkodását. Nevezetesen azt, hogy a kerítések, ha egyáltalán vannak valahol, csak arra valók, hogy lebontsák őket és asztallapokat készítsenek belőlük, amelyeket körülülhetünk, amelyek mellett mindenki szabadon és olykor egymás szavába vágva beszél, és senki nem is akarja, hogy ez ne így legyen.

Városi Galéria, Szigetszentiklós

2015. február 26-tól március 26-ig

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:39:40+00:00 március 11, 2015|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!