Nem művészeti közeg. Nemes Csaba kiállítása

Debreceni Boglárka

Nemes Csaba munkáiban sajátságosan ötvözi a politikai aktivizmust a festészettel. Mostani, a Knoll Galériában látható kiállítása pedig, korábbi megközelítésmódjaihoz viszonyítva, még árnyaltabb képet közvetít. A társadalomban folyamatosan feszültséget generáló etnikai diszkrimináció, a szélsőjobb térnyerése, ténykedése, a fizikai összecsapások mellett új tematikát vezet be, újabb réteggel gazdagítja az értelmezés terét. A tavalyi, New York-i rezidenciaprogramban való részvételének, és a 2013-ban elnyert Leopold Bloom-díjnak köszönhetően megrendezett reprezentatív rijekai kiállítása kapcsán bekövetkező horvátországi látogatásának hatása érződik legújabb munkáinak témaválasztásán, megfogalmazásmódján.

Nemes Csaba: Horthy és Joyes, papír, vegyes technika, 75 x 105 cm a Knoll Galéria jóvoltából

Nemes Csaba: Horthy és Joyes, papír, vegyes technika, 75 x 105 cm
a Knoll Galéria jóvoltából

A Residency Unlimited különlegessége, hogy (a „Big Apple” megismerésén túl) lehetőséget teremtett számára személyre szabott szakmai programokon, előadásokon való megjelenésre, hasonló eszmeiséggel rendelkező, New Yorkban élő alkotókkal való találkozásra. Az ottani demonstrációk jellegét tanulmányozva Nemes felismerte, hogy rengeteg párhuzam vonható a magyarországi és az ottani helyzet között, illetve, ami a művészetpártolást illeti, világviszonylatban is, ugyanakkor az eltérések meghatározók a művészetpolitikáról, a művészet célkitűzéseiről való gondolkodásmód kialakításában, az alkotók helyzetének pozicionálásában. Nemes tehát nem csupán a magyar viszonylatokat mutatja be, a jelenlegi, hazai politikai helyzet visszásságait feszegeti, hanem a donátorok, a mecénások visszásságait pellengérre állítva, a művészetpártolás kérdését középpontba állítva „értekezik” a cenzúra-öncenzúra kérdéseiről, a hatalmon lévők befolyásáról, a kiszolgáltatottságról, a társadalmi struktúrák változásáról és változatlanságáról.

Művei montázsként is értékelhetők, a rajtuk szereplő ismert figurák ugyanis sosemvolt szituációkban tűnnek fel, hősök és antihősök egyszerre, megítélésük ellentmondásos, pozíciójuk érdekek és meggyőződések mentén szerveződik. A múltban és a mostban meghatározónak tekintett vezérek, politikusok kiléte azonban a látszat ellenére mellékes, hiszen Nemes műveinek főszereplői a hétköznapi, „valódi” hősök, a működést biztosító, kizsákmányolt, védtelen emberek, a gépezetet működtető apró fogaskerekek, azaz a munkások: a nép.

Nemes Csaba: Tandráma, 2015, 150 x 200 cm a Knoll Galéria jóvoltából

Nemes Csaba: Tandráma, 2015, 150 x 200 cm
a Knoll Galéria jóvoltából

A kialakult helyzet iróniájára, az arányeltolódásokra, az időről időre visszaköszönő sémákra Nemes allúziókkal, művészeti párhuzamok teremtésével, elmúlt kor(szak)okat megidéző alkotások beemelésével hívja fel a figyelmet. Megidézi a szatirikus irodalom alapművét, az Ulyssest (melynek főszereplője a Szombathelyről induló, zsidó származású Leopold Bloom), Diego Rivera (három nyelven három különböző jelentést hordozó) Befagyott struktúrák (Frozen Assets / Fondos congelados, 1931) című, eredeti helyéről eltávolított, múzeumban őrzött freskóját, és ezzel párhuzamosan Fritz Lang Metropolisát, valamint a fiumei úti temetőben található Munkásmozgalmi Pantheont (1958).

Első ránézésre talán nem teljesen világos, hogy vajon mit keres egy képen Che Guevara és Horthy Miklós, Horthy és James Joyce, amikor találkozásuk, bár sor kerülhetett volna rá, sosem valósult meg, és miért került az említett képek egyikére egy CBA üzlet portálja, másikára a magyar bolthálózat logójával ellátott csemegekukorica és tartós tej. Furcsállhatjuk továbbá, hogyan keveredtek a szocreál emlékmű robosztus szobrai egy, a belvárosban lévő, beépíthető, üres telekre, vagy miért foglalta el az Ulysses kiadója, Sylvia Beach helyét az Osztrák-Magyar Haditengerészet egykori tisztje, a Magyar Királyság kormányzója. Azonban hamar rájövünk, hogy a politikusok képzelt (pl. az urbánus legenda, miszerint Joyce tanította Horthyt angolra Pólában – ma Pula – ami meghatározta az országfő külpolitikai helyzetét és szerepvállalását), valamint létező emlékművei arra hívják fel a figyelmet, hogy a múlt meghatározza jelenünket. Hamis örökségünkben élünk, ami nem jó nekünk, ahogyan az sem, hogy a hazug eszmék, gyártóikkal együtt terjeszkednek, időről időre átírva, meghamisítva történelmünket, ezzel együtt a világ történetét.

Nemes Csaba: Donátorok terepasztalon, 2015, 200 x 150 cm a Knoll Galéria jóvoltából

Nemes Csaba: Donátorok terepasztalon, 2015, 200 x 150 cm
a Knoll Galéria jóvoltából

Rivera „struktúráinak” Nemes több munkáján is megjelenő motívumai, a Donátorok terepasztalon (2015) c. festményével feleselő alkotásai pedig a művészetpártolás intézményeivel kapcsolják össze a „hatalmasokat”, a történelem és a jelen történet (át)íróit, fundátorait, akik a művészeti közeget felhasználva, a kisemberek hiszékenységét kihasználva próbálnak pozitív képet kialakíttatni tevékenységükről, önmagukról. A jelenség jól megfogható a közmunkások felett, törékeny lábakon billegő tákolmányon álló, Krisztus Pantokrátor (A Mindenség Ura / Világbíró Krisztus) képében tetszelgő, sleppjével körülvett, Mr. Bean komikus figurájához hasonlatos Lázár János képében éppúgy, mint az Abu Dhabiban épült Guggenheim Múzeum épületén dolgozó, rabszolgasorban tartott vendégmunkásokat ábrázoló, a New York-i Guggenheim egyik szárnya névadójának, David H. Koch iparmágnásnak olajkútjait is megidéző alkotáson (Befagyott struktúrák – Guggenheim, 2014).

Vagyis mindegy, hogy ki a mecénás, a nagytőkés vagy az állam, a pénz beszél, a kutya ugat, a nagyhatalmak (illetve a mágnások és az önkényuralomra törők) pedig, ahogyan „Che” már az 1950-es évek elején rájött, azon igyekeznek, hogy szembeszálljanak azokkal, akik törekednek a kóros társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek felszámolására.

Knoll Galéria

2015. április 16-ig

 

Print Friendly