Lipcsey György kiállítása

Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma, Brämer-kúria, Pozsony, II. 18–V. 3.

Lóska Lajos

Lipcsey György

Lipcsey György: Romtornyok I., 2009, bronz, kő, 38x14x18 cm

„Munka közben soha nem gondolok arra, hogy én most a kisebbséghez vagy a többséghez tartozom. Egyszerűen szobrokat csinálok.”

Lipcsey György

Az idén hatvanesztendős Lipcsey György, mint ahogy ez egy magára valamit is adó alkotó emberhez illik, munkával, illetve a munkája gyümölcseit felvonultató kiállítással ünnepelte ezt a fontos, visszapillantásra, számvetésre alkalmat kínáló évfordulót.

Mielőtt a Csend-élet című pozsonyi tárlatát bemutatnám, szólnom kell a szobrász művészetszervező munkásságáról, a Munkácsy-díjas Lipcsey ugyanis köztéri monumentumai és kisbronzai készítése mellett tevékenyen hozzájárult, hozzájárul a szlovákiai magyar képzőművészeti közélet alakításához. 1987-től a Szlovák Képzőművészeti Unió, 2000-től a Magyar Szobrász Társaság tagja, a Kortárs Magyar Galéria Alapítvány kuratóriumának elnöke (2006−2010). 1998-ban Dunaszerdahelyen megalapította a 2013-ig működő ART MA Galériát. Ez a nonprofit kiállítóhelyiség a Kortárs Magyar Galériával vállvetve igyekezett bemutatni a szlovákiai magyar, a magyarországi és a szlovák képzőművészet prominens képviselőit Dúdor Istvántól Juhász R. Józsefig, Budahelyi Tibortól Kopasz Tamásig vagy Robert Jančovičtól Sabo Ladislavig, de nem feledkezett meg a különböző művészeti társaságokról sem (Magyar Szobrász Társaság, Magyar Papírművész Társaság stb.)1 A kisgaléria programjában felvállalta a különböző kultúrák közötti közvetítő szerepet, a jó értelemben vett regionalitást, a helyi értékek kiemelését.

Visszatérve Lipcsey szobrászatához, pályája az 1970-es évek végén indult. Kezdeti útkeresésének dokumentumai gyakran a népi fafaragó hagyományokat is eszünkbe juttatják. Tehetsége azonban hamar túljuttatta ezeken a zsengéken, és plasztikáira egyre inkább Medgyessy Ferenc tömbösítő, összefogott stílusa hatott. Emlékezzünk csak vissza az 1979-ben faragott, összebújó kalapos figurákat megörökítő Parasztok (1989) című kisplasztikára, a Hazafelére (1983) vagy a szerelmeseket eggyé forrasztó Csókra (1986). A 80-as évek végén, a 90-es évek elején azután stílust váltott, geometrikus elemekké redukálta a fatömböt, és ebbe véste bele − mintegy negatív sziluettként − az adott motívumot, így lettek a szobrai egyszerre háromdimenziós tömbök és karcolt, vájatolt síkreliefek. Ezt a megoldást képviseli az összekulcsolt kezű, monumentális ősanyát ábrázoló Ima (1989), az Akt I–II. (1990), illetve a gúlára emlékeztető Kapcsolatok (1988). A tömbbé egyszerűsítésből, redukcióból szinte természetesen következett, hogy az ekkori műveinek egy másik csoportja már-már teljesen nonfiguratív. Közülük megemlíthetjük a hegyes, felmutató ujjra emlékeztető, de fallikus szimbólumnak is tekinthető vörös márvány oszlopait (Itt I-II.), a velük rokon, felül vastüskében végződő, karmos kő-vas fákat (Fa, Erdő, 1994).

Az ezredfordulóhoz közeledve Lipcsey György új formákat keresett, így születtek meg áttört vázszerkezetei. E plasztikák alapanyaga a kemény, időtálló akácrúd, melyet egy ideig kövekkel kombinált. A lecsupaszított, karvastagságú gallyakból könnyed, de szilárd vázszerkezetet konstruált, ezt vette körbe súlyos mészkő alakzataival (Kőbe zárt fa, 1998), létrehozva ezzel a tömör és az áttört, a kemény és a lágy, a szerves és a szervetlen, az élő és holt ellentétét. A favázakból aztán eltűnt a kőbetét, így különböző tárgyakra – boronára, székre, kapura, tüskés oszlopra − emlékeztető jelképekké alakultak (Székek, 1999; Kapuk, 2000; Oszlop, 2000). E művek mutatnak leginkább hasonlóságot a hajdan volt budapesti Fáskörbe tartozó művészek (Samu Géza, Orosz Péter, Húber András) ágakat, fatörzseket közvetlenül felhasználó szobraival.

Néhány esztendő elteltével Lipcsey elkezdett szerkezetes, vitorlára, piramisra, tornyokra, ipari műemlékekre hajazó, áttört és telt formákat variáló bronz kisplasztikákat készíteni. A korábban főleg kővel és fával dolgozó szobrásznak szinte szárnyakat adott az új matéria, az öntéssel ugyanis sokkal összetettebb, finomabb alakzatokat tudott létrehozni. Ezt bizonyítják a 2006 és 2009 között született Romtornyok-sorozat zömmel nonfiguratív darabjai, amelyek egyben időrágta, az istenek és az emberek, az ég és föld között kapcsolatot teremtő zikkuratokra, romos tetejű lakótornyokra, régi elhagyatott ipari objektumokra emlékeztetnek. Az áttört és teli elemekből nemcsak körüljárható plasztikák, hanem számos falra akasztható, szerkezetet hangsúlyozó relief is készült.

A bemutatott munkák között egy újabb típussal találkozunk, a Bőröndmesékkel (2010–2011). Lipcsey faragott már korábban is egy negyvenkilós bőröndöt homokkőből, sőt valódi régi kofferről levett igazi pántokat és fogantyút is applikált a kőre. A mű, a rosszemlékű kitelepítések jelképe jelenleg a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria bejárat előtt áll. A széria egyes tagjai azonban nem hordoznak ilyen konkrét társadalmi utalásokat, hanem könnyed játékosságukkal és esztétikus megjelenésükkel nyűgözik le a látogatót: a rafinált, sarkaiknál megpántolt, oldott gúla- vagy csonkagúlaformák sokszor bőröndfogantyúra utaló bronzfülekkel is el vannak látva.

A tárlatnak címet adó Csend-élet szériával a szobrász visszatért az emberi alakhoz. A kiállított rajzok, vázlatok alapján megállapíthatjuk, hogy Lipcsey álló és kuporgó szögletes emberi alakjait nem természet után mintázta, hanem a térbeforgatott geometrikus elemekből konstruálta.

A tárlat anyaga zömmel az elmúlt húsz esztendőben született homok öntőformákban öntött, illetve viaszveszejtéses eljárással készült bronz kisplasztikákra épül, a köztéri munkákra fotók utalnak, de a korábbi faszobrok kisbronz változataival is találkozhatnak az érdeklődők.

Hadd idézzek néhány gondolatot Wehner Tibornak Lipcsey György kisbronzait értelmező írásából. „…ezek a művek viaszveszejtéses bronzöntő eljárással készített egyedi, finoman modellált, bensőséges atmoszférával övezett, meditatív árnyaltságú alkotások (…) mintha összegezve alkotói tanulságait, a művész korábbi törekvéseinek szintézisét szerette volna a szobrászi elvonatkoztatások szférájában megteremteni.”2

A szintézisteremtés magas fokon sikerült Lipcsey Györgynek.

Jegyzetek

1    ART-MA Galéria, 1998–2007, AB-ART Kiadó, Pozsony, 2007.

2   Lipcsey György: Szobrok, AB-ART Kiadó, Pozsony, 2011.

Print Friendly