Fény-törékeny tevékenységek

Gondolatok Detvay Jenő, Gábor Enikő és Kecskés Péter Process című kiállításához

Magyar Elektrográfiai Társaság, Budapest, 2015. III. 21–IV. 7.

Nagy Zopán

11-Process-kecskespeter

Kecskés Péter: Remembrance of Things Passed II. 2014, digitális nagyítás, 100×100 cm

„A fény nem magyarázza az embert,
Ember ne magyarázza a fényt:
Do not expect to be remember’d
Flit quit quick you’re on the wane…”

Határ Győző

Magyarázásba nem is keveredünk. Itt, mindinkább, következetes alkotói folyamatokról és sajátos gondolkodásmódokról beszélhetünk.

*Fény-tevékeny töredékek, belső fény-rétegek, maszkok, énkép-változatok: a képzőművészet-fotográfia-elektrográfia jegyében.

Önökhöz most egy felhő beszél.

A felhő: köztes (lét)állapot. Fény-átengedő, elnyelő, átszűrő form(ul)a. Képlékeny, lírikusan szabad. Változékony, átalakuló, rétegződő-duzzadó, egyben elpárolgó, szertefoszló gondolat. Ezért a felhőt (kiváltképpen a belsőt) bemutatni, érzéseit feltárni, definiálni, igencsak nehéz feladat. Mert ő, oly könnyed-játékos, oly kiismerhetetlen: komor gomolyag egyben vagy áttetsző azúr, abszurd-amorf és asztrális gondolat. A légterek étheri ön-szobrásza…

A belső felhő, a személyes, a fényekkel átitatott, most tovább szűri felénk változatos (pára)tartalmait. A fény-homályt képző felhők nyomában: az agyban, a tudattalan pánik-szobákban, a gyomor-zsákban, a lelki élés- és sötétkamrákban, a habitusban, a fejcsapdákban, a bizsergető én-csakrákban… Pulzáló-lappangó felhők mögöttes fényei…

Mindhárom alkotó munkássága igen változatos. Szellemi hátterekben is gazdag, tudatos építkezések. Ezen kiállítás (sorozatokból létrejött) speciális trilógia, illetve szenzibilis „háromszög-párbeszéd”.

Detvay Jenő jelenleg kiállított alkotásai Július Gyula Leidenfrost–tünemény című kisfilmjének ihletéséből, filmkockáinak továbbgondolásából születtek. Jelenés. És megnyíltak az óriási gáztűzhelylap, tájakon túli pusztába, megperzselődött, kiégett világba vetülő, körkörös (gabonaköröket is megidéző) lenyomatai. Karcolt negatívok, kreatív, zsigeri és „szférikus aberrációk”, energetika-gócok, objekt-ikonográfiák; brómezüstben, vérlúgsóban ázó, spirálisan is merülő félálom esszenciák. Magzati, szubjektív és szerves csodák, tengeri csillagokkal, kráterekkel, ős-magokkal szeretkező Mandalák…

Gábor Enikő Színzörej című képeivel azt (is) vizsgálja, hogy az archaikus technikákat megidéző mában az alkotások hogyan manifesztálódhatnak az esetleges, digitális környezetben. Az ő szavaival élve: „Érvényesülhet-e a közvetlen fényformálás eszköze ott, ahol az információ bináris kódja kerül kép és valóság közé?” – Ám mi is az, hogy „valóság”? – A Színzörejek mint digitális hibák jelennek meg a szkenner fényének követése által a hétköznapi tárgyakon. Az idő és a mozgás fázisai érzékelhetőek, de a Fény sokféleségéhez, állandóságához képest: mellékesnek mondható az „idő” és a technika problematikája…

Oly távolságtartóan vagyunk „közel”, hogy a „valóság” már láthatatlan.

Kecskés Péter emblematikus, akár fiktív szertartásokat is idéző, többrétegű nyomatai: egyféle reminiszcenciák, letűnt korok vagy életképek egymásra vetítése, szimultán lét-terekbe ágyazása, visszafordítása. A folyamatosan többdimenziós jelenés-világ(ok)ban a misztikusan játékos jelenetek, sejtések bizonytalansága vibrál. Az öntudatosság azonban bizonyos, és a látszólagos káosz továbbalkotja önmagát… Videomunkájának részleteiből spiritusszal, alkímiai párlatokkal elegy vérfoltok, cseppek, roncsolt szövetek, fragmentumok fixálódnak. Jarman-Kék szorongások, arc- és kézgyűrődések mögötti felmutatások…

A fotográfia – főként kötöttségei és szabadsága miatt – Roland Barthes véleményét is közvetítve: rokonságot mutat a haikuval. Az abszurd látásmód egy példájaként, a célpont (a tárgy, a téma), a néző, az alkotó – és a befogadó aspektusából is, álljon itt egy kiemelt haiku. Látásom éles. Fehér kócsag, hómezőn. Szemét kilőtték. (Azaki Nemazaki)

Most, egy bizonyos felhő résén át, miként egy égi, szivacsos, plazmaszerű lyuk-kamerán, táguló-szűkülő camera obscura nyílásán át látni, amint jönnek, áramlanak, körénk gyűlnek, pulzálva reánk-fénylenek, jönnek és jönnek: fényévekkel önmaguk belátásán kívül és belül: jönnek a fényművelők (a heliográfiától – a xeroxon át – az elektrográfiáig, a polaroidtól a digitális fotogramig), jönnek a fénysebészek, a fényfestők, a fény-nyelő fénylények, a fény-nyűvők, a fénykezű óriások, jönnek a fénytestű fény-glóriások, a fény-teleportálók, a fény-szerelők, a fénykereskedők, jönnek a fény-technikusok, a fénysportolók, a fénymunkások, a fény-szurkolók, jönnek a fénybiológusok, a fényátültetők, a fénytudósok, a fénymágusok, a fényárusok, jönnek a fénycinikusok, a fény-pszichikusok, jönnek a fényszennyeződést vizsgáló fénydetektorok, jönnek (a fényre-értés elkerülése végett éjszakánként is) a fénytársítók, a fénykeresztező fénymásítók: a fényeket más fényekkel is fényezők… Ám jönnek az árnyékkötők is és az árnyékvetők, jönnek wayang-táncosok, jönnek a sziluett-élezők; jönnek a fénykövető fénykövetek, jönnek a fényszeműek, jönnek a fényéhesek, jönnek a fény-idegenek… És nem utolsósorban a fényháborodottak, a fény-csonkítottak, a fényre-sikerültek, jönnek a bel- és fel-fényesültek, jönnek a szentek (is)…

Jelenés.

A tova-projektáló szellemiek áttűnésekkel közlekednek. Metaterekben szálldosnak a szárnnyal-verdeső lények, akik (szintén) a hártyavékony légkör foglyai. A Laposkörmű Tollatlan Kétlábú felszárnyazása egyféle metafizikai rangra emelés (lehetne)… Az angelosok világa (némi átfedéssel) szub-transzcendens mindenség: az Istenség és az emberi közé ékelődve… Ávilai Szent Teréz (1515–1582): az isteni lesugárzás kegyelmének receptákuluma: önsanyargatással tette magát alkalmassá… Bingeni Szent Hildegárd (1098–1179): víziók által jutott el a fénytartomány forrásához: a fénylés, amely feltetszik, nem körülhatárolt a térben, de káprázatosabb, mint a levegő ragyogása a Nap körül, a neve is megmondatott: Élő Fény Árnyéka (Umbra Viventis Luminis)…

Jelenés.

A „Kamragramokból”, a „Fotogram-kaptárból” és a különféle faktúrákból alkotott „Macskabölcsőből” atavisztikus arcok, embrionális formulák, holdbéli felületek, köd-leheletek, csillagkép-ebek (agarak, pointerek) ébredeznek. Fényérzékenyített anyagok mocorognak: merített papír, marhabőr, siklóbőr, papirusz, denevérszárny, kőhal, szaruhártya, vékonybél… Fénytalpak lépése érződik a „Camera-Reluxa” képzelt szerkezetének tereiből. Egy ötlet, egy villanás: tintaként, trancsírozott rovarként kenődik a lencsére. Vegyszerek mormogása, hangok monokróm indái. Hálószerkezetek, elsüllyedt világok mikro-organikus tömörülése. Oldódások, feltárás-fázisok… Haltetemek, csigolyák, corpus-vizsgálatok, leletek. Leila szeméremtestére óriási légy tapad… Hajszálak, mint fénypengével fölszabdalt könyvlap-sűrítmények, bőr-varratok, erezetek, pólusok, rejtőzködő légzések. Agykéreg-minták, csipetnyi meteor- és álompor. S valamiféle állandó nyugtalanság (nyugtalan állandóság) rezonál. „Öröklét-törmelék” a füst-kvarcosan csillámló, metafizikusan fénytört Szem bogarában…

Önökhöz továbbra is egy felhő beszél.

A Fény mágiája örökérvényű, örök-örvényű (folyamat)…

Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá!