Gyönyörű képeket akartam festeni

Interjú Dallos Ádámmal, legújabb A Hentes ékkövei c. kiállítása kapcsán

Sirbik Attila

Dallos Ádámot a fiatal magyar művészgeneráció egyik legkarakteresebb festőjeként tartják számon. Fiatal férfiakról festett nagyméretű aktképei hozták meg számára a nemzetközi sikert és hírnevet: 2010-ben ugyanis sikerrel szerepelt a varsói Nemzeti Múzeumban megrendezett Ars Homo Erotica című kiállításon. A hentes ékkövei című kiállítás Dallos legújabb festményeiből válogat. A kristályszerű húsdarabok, a félig megkopasztott hattyúk, a pávatetemek, a fácán- és nyúlhúsok, a felismerhetetlen szervek, a félig szőrös, tollas belsőségek színesen csillogó drágakövekké, ékkövekké lényegülve változnak át csendéletté a Hentes asztalán.

Dallos Ádám: Cím nélkül, 2014, olaj, vászon, 177 x 200 cm Fotó: Lapos László

Dallos Ádám: Cím nélkül, 2014, olaj, vászon, 177 x 200 cm
Fotó: Lapos László

Festészetedben az exibicionizmus erőteljesen jelenik meg, festményeidben nincs semmiféle elleplezés, a csak sejthető, az elleplezés mögött megbújó asszociatív tér helyett egyfajta teljes kitárulkozással szembesülünk. Sohasem közetíd meg a képeidet a befogadás irányából?

Dallos Ádám: Valóban kevés teret hagyok az asszociatív gondolkodásnak. Ez nem feltétlenül cél, csak így alakul. De a befogadás irányából nem szoktam közelíteni a képeim felé. A folyamatban a saját kielégülésemet és a festés alatt indukálódó megnyugvást keresem. Közléseim határozottak a képen, a formát egyfajta gumóként élem meg, a saját arcomként, ezeknek súlyuk van, élekkel, amelyek nem folyhatnak szét. Képtelen vagyok az akvarell használatára is, mert ennél a technikánál a dolgok úgymond kimosódnak a kezeim közül. Rajzokat, vagy vázlatokat sem készítek. A festés ideje alatt a legfontosabbak számomra a képeim, utána már egyre kevésbé, eltávolodnak tőlem, vagy én távolítom el magam mellőlük, mert egy ponton túl már lélegeznek, létezésükhöz az én személyem már nem kell.

Az egyetemet frissen elvégezve kerültél be Fiú-sorozatoddal az elmúlt évek egyik legfontosabb kiállításának tartott, 2010-es varsói Ars Homo Eroticára. Az a fajta homoerotikát tartalmazó esztétika, ami ezt a sorozatodat jellemzi, Magyarországon a Latarkában került kiállításra más alkotók munkái mellett. A Latarka a Platán Galériával közösen a kiállítást egy provokatív célú kísérletnek szánta. Valóban provokatívnak számít, amit csinálsz?

D. Á.: Az Ars Homo Eroticát a varsói Nemzeti Múzeumban rendezték meg, ez volt az első queer nézőpontú kiállítás Közép-Európában, jelentős nemzetközi érdeklődéssel. Szokatlan volt számomra, hogy hirtelen egy ilyen komoly múzeumi kiállításba kerültem, pár hónapig nem festettem ezután. Itthon sok helyen ki voltak állítva ezek az aktok, megosztották az embereket. Nagy figyelmet, de sok helyről ellenséges és támadó reakciókat kaptam. Fiú aktokat akartam festeni, mert ezek a fiúk olyanok voltak, mint én. Neten kerestem magamnak idegen, meztelen fiúkat, olyanokat választottam, akiket magamhoz hasonlónak találtam. Nem tudom, hogy provokatívnak számítanak-e, én nem szántam őket annak. A festés segítségével tudtam elfogadni magam. Nem lehetett mérlegelni, mi jön utána, semmiségnek tűntek olyan dolgok, mint a képek kiállításon való bemutatása vagy az én személyem mások általi megítélése.

Dallos Ádám: Cím nélkül, 2015, olaj, vászon, 198 x 200 cm Fotó: Lapos László

Dallos Ádám: Cím nélkül, 2015, olaj, vászon, 198 x 200 cm
Fotó: Lapos László

Mit jelent számodra az érzékiség?

D. Á.: Érzéki számomra megfesteni a liba húsára feltapadt csatakos szőr és tollcsomókat, vagy a fácánra ráfesteni a sárgás zsírhalmokat. Megfesteni a csirke petefészkében, a szalagok és mirigyek között, a tojássárga-kezdeményt. Érzéki, ha pávát, vagy hattyút festek, mert mindig magamat látom bennük. Gyerekkoromban rengeteg pávát rajzoltam. A pávák voltak a kedvenc állataim, a hiúságuk, a szépségük, a férfiasságuk miatt.

Mit gondolsz arról az állításról, hogy az embert körülvevő intim szférába folyamatosan behatolnak a hatalmi technikák és a tudományos megismerés, annak ellenére, hogy a magánélet integritásának fontosságát a társadalomban fennen hangoztatják?

D. Á.: A magánéletem összefonódik a festményeimmel. Van egy képem, egy fiú van rajta és egy keselyű. Ez a meztelen fiú kimosolyog a képből és belenéz a néző szemébe, nyitva van a szája, a keselyű a pucér fiút figyeli. Vékony bőrnyakláncot festettem a fiúra, olyat, amilyet én is hordtam régen. A bal kezével leszorítottam a jobbját, ezzel gátolva meg a cselekvést, vagy leplezve a cselekvésnélküliséget. Sötétedéskor sétálnak a várost és a falut elválasztó mezőn. A gyerekkorom helyszínein jelennek meg, a réten, ahol egerek laktak. Azóta már beépítették ezt a rétet.

Dallos Ádám: Fiú keselyűvel, 2012, olaj, vászon, 198 x 197 cm Fotó: Lapos László

Dallos Ádám: Fiú keselyűvel, 2012, olaj, vászon, 198 x 197 cm
Fotó: Lapos László

Ha legújabb képeid metaforavilágát a hentes szó mentén metsszük fel, egy képesített szakemberbe botlunk, vagy egy kontár sebészbe?

D. Á.: Egy kontár hentesbe. De ez a kontár én vagyok.

Szike vagy bárd? A hentes szót magát kontár sebész értelemben is használjuk, a két szerszám, a hentes bárdja és a sebész szikéje ugyanannyira különbözik, mint amennyire hasonlít egymáshoz: az egyik egy elnagyolt, de mégis precíz munkaeszköz, amely felmetszi a húst, de mindig csak roncsol, és mindig a már “halott” húsba hatol, a szike viszont sok esetben az élő szövetet roncsolja, de azért, hogy “megszerelje” azt, ami elromlott.

D. Á.: Szike. Amikor festettem ezeket a húsokat nem tudatosult bennem, hogy ezek az állatok halottak. Még most sem látom őket halottaknak. Igazából mindegy volt nekem, hogy élők vagy halottak. A pávákat, hattyúkat preparált madarak után festettem, mert át tudtam érezni a teátrálisságukat, magasztosságukat. De ott sem tudtam foglalkozni azzal, hogy ezek az állatok halottak. A húsdarabokat is önarcképeknek festettem, beleérzéssel, szeretettel, valahogy közelinek éreztem őket magamhoz.

A Platánban látható képeiden a morbiditás egyfajta átesztétizálásával találkozhatunk, ahol az agresszivitás és az erotika egymásra találnak. Nevezhetjük ezt akár érzéki morbiditásnak is?

Enteriőr Dallos Ádám A hentes ékkövei c. kiállításán a platán Galériában

Enteriőr Dallos Ádám A hentes ékkövei c. kiállításán a platán Galériában – Fotó: Lapos László

 

D. Á.: Én gyönyörű képeket akartam festeni. A szépelgés az alkatom sajátja, fel akartam használni és az erősségemmé kovácsolni. Ez az esztétizálás öncélú maszturbáció, érzéki élvezet volt minden egyes húsdarab megfestése, azt kívántam festés közben, hogy ennek a pillanatnak soha ne legyen vége, annyira boldog voltam. Olyan színeket találtam a festés során, amiknek eddig a létezéséről sem tudtam. Amikor befejeztem a képet, egy csipkeszerű ornamentális szövetet láttam magam előtt, egymásba fonódó megkristályosodott drágakövekkel, szőrmék között heverő gyémántokkal.

 

Platán Galéria

2015. április 9-ig

 

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:39:38+00:00 április 12, 2015|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!