A jelenlét szerkezetei: sejtek és cellák

Louise Bourgeois kiállítása

Haus der Kunst, München, 2015. VIII. 2-ig
Roth Anna
Louise Bourgeois: Cella II. (részlet), 1991, festett fa, márvány, acél, üveg és tükör, 210,8x152,4x152,4 cm, a pittsburgh-i Carnegie Museum of Art gyűjteménye

Louise Bourgeois: Cella II. (részlet), 1991, festett fa, márvány, acél, üveg és tükör, 210,8×152,4×152,4 cm, a pittsburgh-i Carnegie Museum of Art gyűjteménye

A közelmúltban elhunyt Louise Bourgeois (1911–2010) celláinak eddigi legnagyobb retrospektív kiállítása látható augusztus 2-ig a müncheni Haus der Kunstban. A hangsúlyosan autobiografikus vonatkozású művésznőt későn fedezte fel a szakma és a nagyközönség, ám így is már évtizedek óta korunk legmeghatározóbb és legmarkánsabb képzőművészei közt tartják számon. 1982-ben történelmet írt a New York-i MOMA történtében, mely első ízben rendezett retrospektív kiállítást egy nőművésznek.

A müncheni kiállítás címe németre egy szóval átültethető az eredeti angolból, mivel mindkét nyelvben homonimek a cellákat és sejteket jelölő szavak, a die Zelle és a the cell. A kettős jelentésű szó kicsiny alapegységeket, sejteket, valamely nagyobb szerves egész összetevőit jelöli egyfelől, másfelől cellákat, melyekbe el lehet zárkózni, legalábbis valamelyest elkülönülni. Louise Bourgeois a szó szerint körbejárható 60 cellájával (Cells 1991–2010), melyekből harminc látható most, belső világa térbeli kivetítéseit adja: teresített bensőket. Maga így fogalmaz: „Művészetem egyfajta restauráció”1 – amit így magyaráz: „Mikor elkezdtem építeni a cellákat, a saját architektúrámat akartam létrehozni, hogy ne függjek a múzeum terétől, ne kelljen annak méretéhez alkalmazkodnom. Valóságos teret akartam létrehozni, amibe be lehet lépni és sétálni benne.”2

A burától a ketrecig3

1943-ból származik és látható a tárlaton az a cím nélküli, rózsaszín papírra vetett tusrajz, mely a cellák első darabjának tekinthető; egy üvegburát ábrázol, alatta egy női fejjel egy hullámzó büsztön. A nő szemei tágra nyíltak és mosolyog, annak ellenére, hogy testéről leválasztott és környezetétől elvágott, egyben attól védett.

Számos mozzanata van jelen ebben a rajzban a celláknak, melyek védenek, de be is zárnak; védettek, de ki is vannak szolgáltatva a pillantásnak (hisz a későbbi cellák körbejárhatók, és a réseken, nyílásokon be-beleshetük). Az üvegbura is számtalanszor előkerül Bourgeois munkái közt, ahogyan későbbi Femme maison (szó szerint, Nő-ház) sorozatában, 1945–47-ből – egyfajta bebörtönzött nő jelenik meg itt, aki izoláltságát, törékeny, üveg mögötti védettségét élvezi. Sorozatában egy női figura feje vagy mezítelen alsó teste architektúrával kombinált; kognitív szervei, orra, szája, fülei, szemei (az angol szólás szerint a szemek a „lélek ablakai”) az épület ablakai. A nő feje egy ház, vagy ház van a fejében, mintegy a tradicionális női szerepkör, a házias és az anyai képiesítése. Az ábrázolt nő konzekvensen csendes, fej nélküli, passzív, statikus és izolált, de a házak ablakai és ajtajai a külső és belső kommunikációjának lehetőségét legalábbis megteremtik. Külső és belső kommunikációja és azok összekapcsolódása, bezáró és védő funkciója a cellák alapvető témája lesz majd. Mi, a nézők, mindig csak kívülről leshetünk be, míg Bourgeois, mikor celláival fotózzák, mindig szemmel látható élvezettel bennük ül, időzik, jelezve, hogy ő az, aki ott ül(het), aki ott benn és benne van, akinek bensője ott lakozik…

Louise Bourgeois mondata ide referál: „Szeretem a klausztrofób tereket. Legalább tudod a határaidat.”4 A Fallen Woman (Bukott Asszony, 1946-47) című horizontális képén egy hosszú hajú női arc vehető ki, testét, altestét egy ház tartja fogva, szabad mozgásában teljességgel megakadályozva. Bourgeois munkáinak egyértelmű önéletrajzisága itt előhívja a művész gyerekkori megemlékezése során emlegetett nevelőnők emlékét, akiktől Bourgeois és testvérei angol leckét vettek. Ezek a fiatal leányok, akiket domborodó hassal sorra küldtek vissza a Szigetországba, akkor bukkantak fel, mikor anyja súlyos betegségét ugyan túlélte, de életkedve és házaskedve odalett. Bourgeois kapcsolata zsarnoki apjához gyerekkorától fogva feszült volt. Apja hűtlensége undort váltott ki belőle, melyet egyfajta fiktív bosszúban, monumentális leszámolásban juttat kifejezésre (The deconstruction of the Father / Az apa lerombolása, 1974). A vacsoraasztalnál az anya és gyermekei kannibalisztikusan megsemmisítik az apát. Egy szuggesztív, barlangra emlékeztető, formavilágában a Lair (Menedék) című sorozatból kinövő, s ezzel a cellák előzményének tekinthető misztikus, vörös fényben úszó jelenet elevenedik meg. A hús-színű, amőboid formákról Bourgeois a következőket jegyzi meg: „A mű alapvetően egy étkezőasztal; az utált, rémisztő, családi étkezőasztal, az asztalfőn az apával. A többiek, a feleség, a gyerekek mit tehetnek? Csendben ülnek. Az anya, természetesen próbálja kielégíteni a despotikus férjet. A gyermekek pattanásig feszültek…”5

Apja 1951-es halálát követően Bourgeois mély depresszióba esik, és analízisbe vonul. Az ekkor már tíz éve Amerikában élő és alkotó francia művésznő, Robert Goldwater művészettörténész felesége és három gyermek anyja, ezt követően 1964-ig, organikus latex, gumi és gipsz sorozatáig nem is állít ki önállóan.

Az említett 1960-as évek elején kezdett Lair sorozatáról (Lair, Menedék, 1962; Fee couturierère, Varró tündér, 1963; Lair, 1986) jegyzi meg Mignon Nixon6, hogy ez a külső és belső percepció közt teremt kapcsolatot, a belsőtől a külső felé. Innen vezet tovább az út a cellák felé, melyek nem zártak, itt, ott be lehet lesni réseken, hasadékokon, és mindig van legalább egy bejárat, ami akár kijárat is… – ahogy Bourgeois fogalmaz: egy fészek és egy csapda különbsége az, hogy az előbbinek két ajtaja van, ti. a második a menekülésre. Bourgeois az Articulated Lair (Nyilvánvaló menedék, 1986) című művét tartotta az első cellájának, bár a kifejezést elsőként 1991-ben használta. I-IV. Celláiba architektonikus elemeket, ajtókat, ablakokat, kerítéselemeket épített, korábbi műterméből (egykori varroda) és lebontott épületekből. Choisy Cellája a családi, szőnyegrestaurátor, hús-színű márvány üzemépület miniatűrjével és az előtte álló guillotine-nal a múltról való leválást szuggerálja. A Passage Dangereux (Veszélyes átjáró) cellája egy fiatal lány érlelődésének rítusát, annak narratíváit járja körbe. Precious Liquids (Drága nedvek, 1992) c. celláját a IX. kasseli documentán állították ki először. A monumentális hordó, egyetlen kis résével, ami a külvilág felé nyitott, eleve egy cella – mint egy hatalmas black box, közepén egy ággyal, legrejtettebb valónk színterével. A hordón pedig a következő áll; „Art is a guaranty of sanity” (A művészet az értelem záloga).”

Szobrai közül valószínűleg a legközismertebbek azok a monumentális pókok, melyekből egy 30 láb magas 2008 óta a párizsi Tuileries kertben látható (Maman 1999), jelenleg pedig a stockholmi I have been to Hell and Back (A pokolig és vissza) című, életműve teljes keresztmetszetét adó kiállítása bejáratánál áll. Látható egy a mostani kiállításon is: a Spider (Pók, 1997) egy kalitkára, ketrecre emlékeztető cella, tetején egy hatalmas kaszáspókszerű lénnyel. A ketrecben, bár zárt, függ egy kulcs, kedvtelés kérdése csak, hogy meddig időzik el az, aki elüldögél benne. Kedvelt anyagából, kaucsukból található benne egy a Lair (Menedék) sorozatába illő függő, mintegy folytatva és fenntartva az egymást magyarázó motívumai sorát.

A nagy szövögető, a pók a szimbolizmusban is rég használatos motívum, mely Bourgeois számára különösen sokrétű jelentéssel bír. Leggyakrabban anyja alakját idézi, aki a családi üzem szőnyegrestaurátoraként dolgozott, és aki a megingathatatlan biztonságot és kreatív találékonyságot jelentette számára. Bourgeois jóval általánosabb értelemben is használta a pók motívumot, mintegy védelmet a gonosz ellen. Bourgeois-t egész alkotói pályája során foglalkoztatta a pók – szobor, rajz és nyomat formájában is alkotott pókot az 1940-es korai időszakától a késői 90-es évek közepéig.

Fel és le

Bourgeois-t Sigmund Freud tanítványának neurológiai kutatásai izgatták In and Out (Be és ki, 1995) cellája alkotásakor: a hisztérikus roham során hídban meghajló testet – Arch- of Hysteria-Position (Hisztérikus híd pozíció) – fájdalom vagy öröm hajlítja, illetve darabolja, a cella falára erősített darálók és tükrök által. A víz és a tükröződés több cellájában is foglalkoztatja, ahogyan az a realitást változtatja és formálja.

Egy, a semmibe vezető lépcső a korai No Escape (Nincs menekvés, 1989) cellájában szerepel. A The last Climb (A végső kapaszkodó, 2008) csigalépcsője pedig egykor Bourgeois brooklyni műtermében állt. A lebegő, átlátszó gömbök és az áttetsző architektúra súlytalannak tetszik. Bourgeois bevallása szerint a világoskék gumicsepp saját portréja, melyet vékony szálak kötnek össze a cellafalon lévő gombolyagokkal. A földön a fagömbök a nő és a férfi testét szimbolizálják. Körülöttük Bourgeois röviddel halála előtt rajzolt sorozata látható, az I Give Everything Away (Mindenem odaadom).

A miniatűrként kiállított I Do – I Undo – I Redo (Teszem – Nem teszem – Ismétlem, 1999-2000) sorozata, egy semmibe vezető csigalépcső variációi, hosszú gondolatsor végére tesz pontot. Dolgaink megemésztésének stációit formálja meg itt Bourgeois: ahogy van aktív, cselekvő szakasz (Do), van a visszahúzódásnak, a megfontolásnak, a depressziónak is ideje (Undo), illetve van a megerősödésnek, az újraformálásnak, a szeretetnek (Redo) is – utóbbi az egész oeuvre-ben búvópatakként van jelen.

Az életmű kritikai méltatása még hiányos, de bizonyára nem várat magára soká; Bourgeois egyértelműen női szemszögből láttatott világa felvillanyozó és gondolatébresztő férfidominált mindennapjainkban.

(Jegyzetel)
1 The Observer, „My art is a form of restoration” 2007. 10. 14.
2 Flyer Haus der Kunst, Louise Bourgeois, Strukturen des Daseins: Die Zellen. Raum 2.
3 Louise Bourgeois: Structures of Existence: The Cells. Prestel publishing. Catalogue of the exhibition at Haus der Kunst Munich), 19
4 uo. 20
5 uo. 27
6 u.o. 25, vö. Mignon Nixon, Fantastic Reality: Louise Bourgeois and a Story of Modern Art, Cambridge, MA:MIT Press, 2005
Print Friendly, PDF & Email

Szólj hozzá!