Typex: Rembrandt

Libri, 2014, 240 oldal
Vass Norbert

16-Typex-RembrandtHány és hány vaskos művészéletrajzot küzdöttél ásításokkal meg-megszakítva végig, s mennyi tisztességgel megírt monográfiába szenderedtél kanapédon bele? Hányszor engedted magadnak meg – mint a gyermek – lopva, hogy először a reprókhoz lapozz, s a textushoz mily kevésszer tértél ezután vissza? Tedd most a szívedre a kezed, nyájas olvasó! Nem kevésszer. S bár jómodorod bajosan engedi, hogy magadat efféle kijelentésekre ragadtasd, egy ideje mintha azt is éreznéd: a biográfiák tetteket borostyánba öntő, mozdulatokat mumifikáló szómúzeumoknál többek is lehetnének. Ha megfordult már mindez a fejedben – nem kell, hogy most rögtön elismerd! – itt van neked Typex, aki honfitársát, Rembrandtot, meg az ő balsejtelembarnán aranyló Hollandiáját rajzolta képregénybe.

Raymond Koot 1982 óta készít könyvillusztrációkat, s ugyanazóta publikál képregényeket is, a 90-es évek óta Typex néven. Az Oor és a Mojo magazinokban számos pop-portréja jelent és jelenik meg. Ábrázolta már Lana del Reyt a Beethoven-fríz aktjaként, láttatta Jack White-ot szecessziós dandynek. A Rijksmuseum támogatásával készített Rembrandt-kötetén három évig dolgozott, s – a terveknek megfelelően – épp az intézmény újranyitására készült vele el. Egy interjúban azt állította, a végén olyan szegény volt már, mint idős korában Rembrandt maga.

Tudunk pár mesét arról, hogy a hírnévvel nem lehet befűteni. S végső soron Typex Rembrandt-regénye is ezt ismétli el. Csakhogy szinte szavak nélkül, megelevenedő, látomásos-realista képkockákkal, a képregény narrációtechnikai-kompozíciós készletének legjavából építkezve.

Rembrandt tudnivalóan zárkózott, nehezen szerethető ember volt. Kincsekből és kacatokból épített maga köré barrikádot. Kevés biztosat tudunk róla. Typex egyik legfontosabb metaforája Rembrandt felfedésére a tükör. Méghozzá többféle tükröt is tart az önarcképek festésével szívesen bíbelődő mester elé. Fogalmazzunk úgy, hogy könyvének minden fejezete egy-egy meggyújtott mécses. Fényénél Rembrandt felesége, szeretője, pályatársa és gyermekei szemében látszik. Nem könnyes meaculpa egyik epizód sem, de nem is égbemagasztalás. Typex megszállott, pontos biográfus, módszertanát naturalista-barokknak mondhatnánk. Az ellobbanó mécsfénynél modelljeivel készíttet tehát képet Rembrandtról. Ám a rajzoló egyéb módot is talál rá, hogy könyvében az alkotás folyamatára reflektáljon. Az árnyékok, ablakkeretek gyakran perspektívarácsként tételeződnek nála, olykor pedig ismert Rembrandt-kompozíciókat mozdít meg, képregénykockákban elképzelve azok előzményeit, folyományát. Mintha csak, halvány félmosollyal azt üzenné: eshetett volna így is, nemde?

A Rembrandtra gördülékeny dramaturgia és ötletes jelenetezés jellemző. Ha ráérősebben lapozzuk viszont a kötetet, kirajzolódnak a részletek. Előtűnik a fából ácsolt, sörszagú csehók hajópadló-erezete, feltárul az aranykor színpompás káosza. Typex/Rembrandt Amszterdama ugyanis a melankolikus kanálisok és a nyüzsgő piacok városa. Harsány halárusok és minden hájjal megkent műkereskedők, varjak és sirályok, akasztottak és félnótások, komor kalapok és szikár tornyok városa. Az ékszerek és a patkányok városa. Egére olykor tüsszentettbarna felhők lopakodnak, hogy egy végzetes napon a pestis kétségbeesett füstjeleivé változzanak mind.

Amszterdam közepén – fényes elszigeteltségben – éldegél Rembrandt, ez a szertelen munkamániás művész. Bohémnak kálvininsta, kálvinistának bohém, afféle öntörvényű üstökös. Typex újrakeveri a maistro palettájának színeit, mint egy DJ, aki régi mestermuzsikustól hangmintáz. De nem elégszik meg azok felmondásával. Sűrű, életszagú képszövete eredeti, modern hommage-nak bizonyul. Ott a helye mindegyik múzeumshopban, meg a művészetszeretők könyvespolcán is! S, hogy hogyan kerül a címbe elefánt? Járjon utána mindenki maga!

 

Print Friendly