Válogatás a Kozák Gábor-gyűjteményből

MűvészetMalom, Szentendre, 2015. III. 13–V. 17.
Farkas Viola
Nagy Kriszta x-T:  Ikon (Én, s Te), 2006,  aranyfüst, pasztell, vászon, 60x50cm

Nagy Kriszta x-T: Ikon (Én, s Te), 2006, aranyfüst, pasztell, vászon, 60x50cm

A hackerekben, a fejükön vödröt viselőkben, és a Télapó mellett szipuzókban az a közös, hogy valami olyat tesznek, ami eltér a társadalom által normálisnak tartottól. A helyzet tovább bonyolódik, ha ezeket az alakokat festményen vagy fotón, tehát műalkotáson látjuk, és még tovább fokozódik, ha mindez egy sötét templomszerű térben van kiállítva. Kósa János Hackerek, Boris Duhm a Konzílium és Erdei Krisztina Hétköznapi kizárások 57 című műveit triptichonszerűen állították ki a szentendrei MűvészetMalom templomi hangulatot árasztó termében. A tudatmódosítás, az alkohol, a kábítószer, a virtuális világba menekvés a legmélyebben és legszorosabban összefügg a metafizika iránti vággyal, és az idő felzabálásának szándékával, tehát ezek a művek a legjobb helyre kerültek. A disszonancia oly mértékben vált életem mindennapi élményévé, tapasztalatává, hogy már csak sejtem, hogy régen ezeken a műveken valószínűleg igen meglepődtem volna. E szekció Nemes Attila ötlete nyomán valósult meg, őt és Szabó Noémit kérte fel Kozák Gábor, hogy gyűjteményéből válogassanak, és rendezzenek kiállítást. Szabó Noémi által létrehozott termek szintén nagyon átgondolt és remek választások, öt-hat különböző műcsoportot figyelhetünk meg.

Kozák Gábor szereti az embereket, egy-két absztrakt kép kivételével nem találunk olyan művet, mely ne ábrázolna embert vagy minimum egy angyalt, hogy az angyalok mennyiben emberiek, az természetesen kérdés. Nagy Kriszta Ikon IV. című képén kísérletet tett rá, hogy megugorja ember voltát és angyalként ábrázolja önmagát. Orbán Viktorról készült festményei is hasonló okból készülhettek, az idealizálás szándéka tagadhatatlan, de amíg a képről a festett emberek nem lépnek le – ez nem a Harry Potter –, addig az úgynevezett valóságon ez sokat nem változtat. Az emberábrázolásokon belül nagyon domináns az ikonszerű portré, sok esetben önarckép. Palkó Tibor Önarckép (a példázat valósága) című munkáján Palkónak csak egy füle látszik, sokáig azt hittem, hogy ez a mű amolyan Van Gogh-parafrázis, aztán megtudtam Kozák Gábortól, hogy Palkó azért festett egy – de az legalább óriási – fület magának, hogy emléket állítson high-end mániájának. Gaál József Fegyenc önarcképe is árulkodik a művész egyik időtöltéséről, a képet életmódváltoztatása utáni időszakában készítette, és bár Gaál sok arcot fest, ez az egyetlen önarcképe. A kiállítás jelentős részben szól test és lélek összhangjáról, illetve ennek az összhangnak a felbomlásáról.

feLugossy Lászlónak több műve is felbukkan a tárlaton, a képein szereplő alakok nem emberek, nem állatok, hanem egyszerűen csak lények, méretüktől függetlenül van bennük valami manószerű, egyrészt az ábrázolás elnagyoltsága miatt, másrészt mert nem találkozunk jellemábrázolással. feLugossy egy világot teremt, és különféle, általa kreált lényekkel, manókkal, állatokkal népesíti be azt. Bizonyos értelemben egy modern Noé, művészete egy új Noé bárkája, és mindezt a legvaskosabb humorral teszi. feLugossy ellenszérum az úgynevezett valóságra, a valóság egyik legbarátságosabb ellenfele. Ki másnak jutna eszébe, hogy megfesse James Joyce-t nőnek, vagy hogy azt a képcímet adja, hogy www.end-lesz.hu? Bukta Imrének, hazánk agrárművészének szintén több műve látható: egy önarcképe, egy traktorost ábrázoló festménye és a mezőszemerei elhagyatott zsidó temetőről készült megindítóan szép rajza. Váli Dezső zsidó temetőire asszociál a néző, de Bukta sajátos stílusa azonnal kiütközik, például, hogy festményeiben, grafikáiban mindig látok valami ornamentikát a sok kicsi ismétlődő elemnek köszönhetően, és mindig van valami utalás a vidéki, paraszti munkára, ez esetben egy parasztembert ábrázol gereblyével. Miként feLugossyra, úgy Buktára is igaz a mitológiaépítés. Baksai József Madonna gyerekkel című képén csak a gyermeket látjuk, a Madonna hiányzik, a csecsemő lebeg anyja nélkül. Malevicsnek van egy festménye a késői szupranaturalista korszakából, a Munkásnő, mely Baksai e művének reciprokja, csak az anyát látjuk, kinek kéztartása teljesen olyan, mintha egy csecsemőt tartana, azonban a csecsemő (még) nincs ott. A két festmény hangulata azonban teljesen eltér, Malevicsnél a jövőbe vetett bizalom sugárzik a képről, az anya tekintetéből a várakozás és a remény olvasható ki, viszont Baksainál a magára maradt gyermek végtelen reménytelenséget és szomorúságot áraszt.

A kiállításon kirajzolódik egy olyan képcsoport, mely a meggyötört arccal, illetve testtel foglalkozik, ilyenek Baksai Empedoklészai, Kis Róka Csaba A lehetséges alkalmak legjobbika című képe vagy Gaál József Samsárája. A Samsára több keleti vallásban is megtalálható, jelentése vándorlás, születés és halál körforgása. Testünk a mulandóság manifesztuma, és ezért sokszor a gyötrelem forrása. Fehér László Fiú című festménye jelent kivételt, mely a kontúrrajzos alaknak köszönhetően testetlen, téren és időn kívül létezik.

Felfedezhetünk egy absztrakt műcsoportot is Pauer Gyula, Nádler István, Szikora Tamás, Bernát András egy-egy művével. Bernát festészete a legszenvedélyesebb és legerotikusabb absztrakt festészet, amit csak ismerek. Univerzumokat fest, virtuális tereket hoz létre, a végtelenséget érzékelteti, összefüggő felületre törekszik, eltünteti az ürességet, a saját szerkezetet. Szikora Tamás művészetének fő motívuma a doboz, a tér illuzionisztikus megjelenítése és a látszat kérdése foglalkoztatja, most egy doboz-könyvet láthatunk tőle. Pauer Gyula is a látszattal, illetve a pszeudóval foglalkozik, késői festménye a Rezgéshullámok a minimal art és az op-art keveréke.

Az úgynevezett „„wonder cabinet” teremben pontosan azt láthatjuk, ami eredetileg Kozák Gábor otthonában, a vécében szerepel. Azt is rekonstruálhatjuk, hogy a gyűjtő Ujházi Péter dobozával áll szemben pisilés közben. Több gyöngyszemet is találunk ebben a szekcióban, például Bada Dada Tibor Postások az utcámban, feLugossy László Kapcsos ikon kereszttel és a Felügyelő című művét, melyen profilból láthatunk egy fekete, nagyorrú, férfi arcot, kalapban és pipával, egyrészt például Columbo felügyelőre emlékeztetve, másrészt a kalap és a pipa René Magritte festményeit is felidézi.

Kozák Gábor a gyűjtőknek abba a típusába tartozik, akik kereskedők is. 1997-ben nyitotta első galériáját az Illáriumot, az akkori generációnak, Kósa Jánosnak, Szűcs Attilának, Nagy Krisztának, Szépfalvi Ágnesnek ott voltak az első kiállításaik. A Hackerek szerepelt már az első tárlaton is, és bár korszakos mű, senki nem vette meg. Így Kozák Gábor más gyűjtőktől eltérően nem óvatosan, mondjuk egy sokszorosított grafikával kezdte, hanem – igen jó érzékkel – rögtön egy főművet vásárolt. A 2000 utáni években már a Godot Galériában kristályosodott ki Kozák gyűjteményének arca, hogy kiket gyűjt módszeresen. Ezek a már említett művészek, feLugossy, Bukta, Gaál József, Nagy Kriszta, Ujházi Péter és Szikora Tamás. Körülbelül öt-hat éve, a gazdasági válsággal összefüggésben, nem vásárol új műveket, hanem cserél, és állítja, hogy Gerber Pált kivéve az összes olyan alkotótól van műve, aki valaha komolyabban meg tudta érinteni.

Visszatérve Kozák Gábor most látható gyűjteményi kiállítására, a gyűjtemény legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy emberi alakok tűnnek fel mindenhol, az emberi létezés különböző drámáival, néha komédiájával szembesítve minket. A legtöbb mű vagy humoros/ironikus, vagy provokatív/meghökkentő. A Nemes Attila által rendezett sötét, spirituális, templomszerű térben elhelyezett három mű a virtuális világ kalózaival, a külvárosi környezet szociális munkás Télapójával és a mellette szipuzó fiatallal, az elhagyott gyárban konzíliumot tartó, fejükön vödröt viselőkkel (politikusok? művészettörténészek?) ugyanúgy a minket körülvevő világ része, mint az önvizsgálatot tartó s ezt önarcképeken bemutató alkotók, például a virágok közt lebegő Alexander Tinei vagy az ikonról angyalként ránk mosolygó Nagy Kriszta.

 

Print Friendly