Bhakti, avagy a derű vonzása

Kneisz Eszter kiállítása

Molnár Eszter

“Szekfüvirágleheletzuhatagos-örömillatu délövi szélben, fülemüleszavú kusza
méhzizegésű lugas susogó sürüjében
Hari vigad a gyönyörü dalu kikeletben,
sírjon az elhagyatott, íme táncol a vadörömü lánykaseregben.
Vándorok asszonyait szerelem tüze gyötri a szívbe-szövődve,
méherajos szirom-árban emelkedik a bakula tárt legyezője;
Hari vigad a gyönyörü dalu kikeletben,
sírjon az elhagyatott, íme táncol a vadörömü lánykaseregben.”
Dzsajavéda: Gíta Govina (részlet)
(Weöres Sándor fordítása)

Kneisz Eszter gobelinművész számos vizuális műfajban otthonosan mozgó, sokoldalú alkotó. A Magyar Iparművészeti Főiskola gobelin szakán diplomázott, s többek között tagja a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Kárpitművészek Egyesületének. Legutolsó egyéni kiállítása az óbudai Textilmúzeumban kapott helyet. Merész kísérletező kedve, kreativitása révén a friss, színvonalas kortárs kezdeményezésekre nyitott TAT Galéria is befogadta, sőt „árbócára” tűzte a művésznő remek alkotásait, legutóbb egy egyéni kiállítás keretében.

Kneisz Eszter: Hallgatlak, Filmkockák-sorozat, 2013, gyapjú, pamut, gobelin, 36 x 46cm

Kneisz Eszter: Hallgatlak, Filmkockák-sorozat, 2013, gyapjú, pamut, gobelin, 36 x 46cm

A Bhakti, avagy a derű vonzása című kiállítás szeretne lecsendesíteni bennünket és kibékíteni önmagunkkal. Elfelejteni vagy éppen meghaladni azt, hogy folyamatos harcban állunk egymással. Miféle harcról van szó? Azt hiszem, nem kell magyarázni, mert mindenki érzékeli valamiféleképpen ezt a feszültséget. Ám a probléma felületén más van, mint a mélyben. Hogyha mélyebbre tekintünk, akkor a magunk körül érzékelhető folyamatos agressziónak csak a jéghegyeit képviselik az emberi ellenségeskedés hajlamának látható indokai, amelyek különféle eszmékben, politikákban, hatalmi erőfölényben nyilvánulhatnak meg. Mégsem ezeken van a hangsúly. Ezek a történések csak külső kivetülései annak a háborúnak, ami személyi kapcsolatainkban, és elsősorban a saját lelkünkben zajlik. Mert ellenségességet gerjesztő folyamatok zajlanak férfiak és nők; ünnepek és hétköznapok, vagy éppen – Carl Gustav Jung által kutatott – a női álmokban hódító animus és a tőle rettegő anima között. De ebben a káoszban hol találjuk meg mégis a derűt, a harmóniát? Mert a látszatokon túl, valójában mindannyian ezt keressük. A derű egyfajta bölcs távolságtartást jelent, de közben feltételezi a szeretet kölcsönösségének igényét is: és valószínűleg ez a legmélyebb vágyunk.

A Weöres Sándor monográfusaként is ismert Kenyeres Zoltán irodalomtörténész véleménye szerint a derű és a keresése, valamint megélő gyakorlása a központi témája Weöres Sándor életművének. Annak a derűnek, ami a 20. század világégései közepette eltűnt belőlünk, s amit tőlünk nyugatabbra, de itt, a többnyire híd szerepbe kerülő Magyarországon is, leginkább a mesés Kelet eszményéhez szoktunk kapcsolni gondolatban. Az égtájszimbolikában a Kelet a felkelő, a győzedelmes Nap, az élet, az újjászületés, a feltámadás, a tavasz, a gyermekkor, a fiatalság szimbóluma. Ezért van a templomok szentélye Kelet felé tájolva, oda, ahol a nap kél, és ahol egykor a Paradicsom is lehetett.

Kneisz Eszter: Bhakti, A derű vonzása, 2011, gyapjú, pamut, fa, tértextil

Kneisz Eszter: Bhakti, A derű vonzása, 2011, gyapjú, pamut, fa, tértextil

Nemcsak a templomok keletelésének hagyományát, hanem a szerelem már szinte szertartásos, vallásos képzetét is keleten érdemes keresni. Ott kereste Weöres Sándor is, aki nagyon sok szállal kapcsolódott ehhez az égtájhoz, már 16 évesen azt írta festőművész barátjának, Illés Árpádnak, hogy igaz, nem programszerűen, de szellemileg kelet felé szeretne orientálódni. Irodalmi hagyományaihoz és filozófiájához utazások, olvasmányélmények és hatalmas fordító tevékenysége révén egyaránt kapcsolódott. Egész életművét áthatotta a „keleti gondolat”, amelyet képes volt közvetíteni életművében. Erről tanúskodik, hogy Kneisz Eszter is ámulatba esett gyönyörű, ihletett szanszkrit műfordításának, a Gíta Govindának az olvasásakor. Nemcsak a szöveg költői és zenei szépsége miatt, hanem mert a művésznő egy ráismerésest, “aha-élményt” élt át, hiszen egyik 90-es évek elején született gobelintervében (Szegfűviráglehetetzuhatagos), majd a körülbelül húsz évvel később megvalósult gobelinben (Szegfűviráglehetetzuhatag) felfedezte az analógiát a Weöres fordításában megismerhető költeménnyel. A szerző, Dzsajavéda, a 12-13. században élő szanszkrit költő volt, akinek életműve a magas, udvari költészethez tartozott. A hagyomány szerint nemcsak költő volt, hanem szentéletű pap is. Talán a versből és utóbb említett tényből is kiderül, hogy a szentség és a testi szerelem is szoros összefüggésben állhat egymással. A magas kultúrákban általában a profán és a szent nem egymás ellenségei, hanem kiegészítői. Ezért a bhakti az istenség iránti feltétlen odaadás, amely elsősorban vallási gyakorlatot és fogalmat jelent, tulajdonképpen feltétele a szerelemnek is. Vagyis az Isten iránti alázat és csodálat az alapja az emberek közötti intimitásnak és békének.

Weöres Sándor inkább újraszülője, mint fordítója volt a versnek. Arra törekedett, hogy a vers „ne »valamiről«, hanem »valamit« beszéljen. Illetve ne is beszéljen, hanem zengjen.” A eredeti hangzás, a ritmus, a szavak zamatának élvezete Weöres Sándor versváltozatában és Kneisz Eszter munkáinak vizuális ritmusában is igen fontos szempontok. Weöres arra is odafigyelt, hogy a magyar olvasó számára érthető utalások kerüljenek a versbe. Erről tanúskodik a fordítás néhány megoldása, amikor a ‘szép szegfűbors-hajtás’ helyett ‘szekfűvirág’ került a versbe, a ‘Malaja-hegy felőli szél’ helyett pedig egyszerűen ‘délövi szél’. Az európai hagyományban egyébként a dél a hideg racionalitást képviselő, északi fausti típussal szemben a Don Juan-i szenzuális, érzelmi megismerést célzó embert képviseli, ezzel állhatnak összefüggésben az örömillat, vadörömű szavak a versben, melyek egyébként az eredeti szövegben nem szerepelnek, tehát a magyar olvasóban a Kelet és a Dél égtájaihoz kapcsolható, örömmel, derűvel összefüggő képzeteit erősítik.

Kiállításunk fő műve a Szegfűvirágleheletzuhatag című, szálkihagyásos gobelin, amelyre a Gíta Govinda sorai vannak hímezve, egy háttérbe vonuló, szinte monokróm férfifigura és egy szó szerint virágzó színekkel, formákkal telített nőalak látható a képen szívhangokkal és lebbenő, légies virágmotívumokkal – azaz a versben szereplő szegfűvirágokkal körülvéve. A kiállításon megismerhető ennek a gyönyörű képnek nemcsak a gondolati, hanem a vizuális előzményei is. Egyrészt az a színes kollázs, amely a vágott szegfűvirágokat ábrázolja. Ez a kollázs kivágott színes papírdarabok egyszerű elrendezéséből szinte véletlenszerűen alakult ki. Az alkotásnak ez az intuitív módja szintén keleti szemléletet feltételez. A másik ilyen vizuális előzménye a gobelinnek, az üvegtárlóban kiállított kis méretű bronzszobor, amely egy nyújtózkodó nőalakot ábrázol, és amely Kneisz Eszter alkotótársának és férjének Kozsuharov Ogján szobrász- és ötvösművésznek a munkája. Ezt a nőalakot gondolta tovább Kneisz Eszter, s költötte hozzá az éppen őt csodáló férfialakot. Azaz újrafogalmazta az örök férfit és az örök nőt.

Kneisz Eszter: Szekfűvirágleheletzuhatag, 2014, gyapjú, pamut, gobelin, 100 x 112 cm

Kneisz Eszter: Szekfűvirágleheletzuhatag, 2014, gyapjú, pamut, gobelin, 100 x 112 cm

A ma oly divatos gender-tematika egy kicsit más módon, de Weöres Sándort is mélyen foglalkoztatta, számos művében. Például azt írta A nő című versében: „A nő tetőtől talpig élet. A férfi: nagyképű kísértet. A nőé: mind, mely élő és halott, úgy amint két-kézzel megfoghatod; a férfié, mindenről egy csomó kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó”. Itt nem egyszerűen „nőpártiságról” vagy éppen emancipációról van szó, hanem a női lélek, az anima megértésének elkötelezett vágyáról, amely egyébként minden művész számára elengedhetetlenül fontos. Hiszen a férfias explózió, alkotás legfőbb feltétele a befogadás.

Weöres Sándor Hamvas Bélának írt levelében számol be egy álmáról, amelyben látja megvalósulni azt az ideálképet, amelyet az anima hozhat létre. Vajon mit szólt volna Weöres Sándor Kneisz Eszter gobelinjeihez a most felolvasandó idézet tükrében? „A feminim művészet volt ez! Egy matriarchális világ művészete. Csak nők alkothattak ennyire anti-sztatikusan. (…) Az érzelmek boldog viharzása volt végeszakadatlanul. Ilyen vidám, libegő, problémátlan, színekké-hullámokká foszló volt az a világ, melyben nem a férfi-elve, hanem a női-idea, a család dominált. (…) Szinte égig-robbanó hatást keltett, de mindig a lehető legkisebb méretekkel. Élénken tomboltak a színek: de többnyire a fehérbe-ágyazott szürke árnyalatok; telt-szín alig szerepelt. Tomboltak a motívumok, de mindig csak két-három motívum okozott akkora mozgalmasságot, mint később egy motívumsereg. Mámoros művészet volt, s nem férfias, önző, narkotikus mámor: hanem az egészséges szeretet, társas-érzület ex

Kneisz Eszter: Hajnal, 2015, print, komputergrafika, 60x45 cm

Kneisz Eszter: Hajnal, 2015, print, komputergrafika, 60×45 cm

tázisa.”

Hogyha körbenézünk a kiállításon tényleg felfedezhetünk valamit ezekből az eszményekből. Másrészt, a sztereotípiákhoz képest, tulajdonképpen egy fordított nemfelfogás is megjelenik a munkákon. Mintha a két emberalak mindenütt visszatérő mozdulataiból az derülne ki, hogy itt a nő az aktív, a kifele sugárzó, mondhatni, a ’Jang’ tulajdonságot képviselő fél, és talán a múzsa is, és a férfi kerül a befogadó szerepébe, ahogyan csendesen figyelve őt, elnémul a csodálattól. Közben pedig szinte hallani a szívhangokat. A túloldali falon a Szívhangok című alkotás található, mely egy vászonra rajzolt motívumokból áll. Itt nem szerepel a férfi és nő alakja, viszont szerepelnek képi idézetek a művésznő más tájat ábrázoló gobelinjeiből és az előbb említett kollázsból is, szintén szívbe, pontosabban szívhangok vizuális képébe szövődve, utalva a versre is. Ugyanez a két alak jelenik meg a nagyméretű kissé szecessziós formavilágú, körbejárható tértextilen, amely a Bhakti, a derű vonzása címet kapta, illetve a színes és monokróm nyomatokon is. Sőt, a kisebb méretű gyapjúból, pamutból, szövött ikonszerű textilképecskén is. A számítógépes grafikai eljárásokkal elkészült printek továbbgondolják és elsősorban formai vagy hangulati értelemben variálják a Bhakti tértextil és a Szegfűviráglehetetzuhatag című szálkihagyásos gobelin motívumait. A sorozat a napszakokhoz kapcsolódó címeket kapott, mint Hajnal, Nappal, Este, Éjszaka.

A kakukktojás: az Esős vasárnap (Szürkület) című kép, amely mintha a két figura közötti egyébként pozitív kapcsolat nehezen túlélhető, unalmasabb időszakaira utalna színeiben, formáiban. A háromrészes képsorozat darabjai, a Kint vagy bent című különleges technikájú alkotások (melyek egyszerre festmények, és szövött struktúrák), egy ablak mögül kitekintő szerelmespárt mutatnak be először pirosban, kékben, majd pedig virágzás képében. Azért virágzás, mert a balról jobbra olvasás folyamatában, az utolsó képen mintha nem egy konkrét virágról lenne szó, hanem a két előző kép szimbolikus összefoglalásról: az emberpár kapcsolatának a virágszirmok nyitódásához, csukódásához hasonlítható, hideget és meleget képviselő hullámzásáról.

Kneisz Eszter: Karnevál II., 2012_gyapjú,  pamut, szövött textil, 70 x 70 cm

Kneisz Eszter: Karnevál 2, 2012_gyapjú, pamut, szövött textil, 70 x 70 cm

A Karnevál 1 és a Karnevál 2 című képeknek sok értelmezése lehetséges. Én most azt emelném ki, hogy ez a két munka érdekes kontrasztba állítja a tömegszórakoztatás, a fogyasztói társadalom túlhajtott örömelvűségét a valóban, lélekben megélt örömmel, a szépséggel és a katarzissal. A tömeges karnevál azt a kort jelentheti meg, amiben, legalábbis felszínen, „muszáj boldognak lenni”, de ez a kifele mutogatott, harsány “keep smiling” sokszor valójában a már említett háborút és kegyetlenséget takarja. A két szövött textil ellentétbe állítja a tömeget az intimitással, a hangzavart a zenével. A Filmkockák című sorozat ismét az örömről és a befogadásról beszél, mintha nyaralások családi fényképeit látnánk rajtuk, csak itt fordított módon az előzőekben láthatóaktól. A képen megszőtt nőalak kíváncsian tekint hátra az őt figyelőre, mintha tekintetével azt mondaná: „Nos?” A következő képkockán már látjuk azt az illetőt is, akinek előzőleg ez a mondat szólt, és a nőalak itt a többi munkához képest nem aktív, hanem befogadja a beszélő férfi gondolatait, ezért lett Hallgatlak a kis festményhátterű gobelinkép címe. A kiállítás szépen kiegyenlíti a férfi-női szerepeket is tehát.

A Filmkockák-sorozat utolsó két darabján a férfi és a nő szerelmének gyümölcseit, a gyermekeket látjuk, egészen különleges módon megjelenítve, méghozzá a magányosság vonatkozásában. A Páros magány és a Csend című képen horgászó, vagy a mólon üldögélő, magukba forduló gyermekeket látunk. Ebből a csendes, álmodozó magányból juthatnak el majd ezek a gyerekek is a felnőttkorig, lehetőleg a pártalálás és a derű virágzásáig. S ezzel már egy új életciklus, egy új történet indul – a magányos kék hidegből a déli melegség felé.

Kneisz Eszter_Kint vagy bent III_2014_gyapj+¦, pamut, sz+Âv+Âtt textil_45 x 36 cm

Kneisz Eszter: Kint vagy bent III, 2014, gyapjú, pamut, szövött textil, 45 x 36 cm

TAT Galéria,

2015. július 31-ig (meghosszabítva).

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:39:15+00:00 július 12, 2015|Nyomtatásban megjelent, ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!