Koordináták

Jakobovits Márta porcelánjai, kerámiái és papírkollázsai

P. Szabó Ernő

Koordináták – ezt a címet adta kiállításának Jakobovits Márta Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész, 2004 óta a Magyar Művészeti Akadémia, 2006 óta az Európai Kulturális és Művészeti Akadémia tagja, s ha ezt a két tényt egymás mellett említjük, máris megjelöltünk néhány pontot abból a koordinátarendszerből, amelyen belül az ő művészetének a helyét kijelölhetjük, vagy egy kicsit szerényebben szólva az ő munkásságának a néhány jellemző vonását körülírhatjuk. Magyar és európai, erdélyi, pontosabban Partium-béli, de ha művészetről van szó, nem az egymással szembeállítható részekben, részletekben gondolkodik, hanem az értékek egyetemességében. Így lehet, hogy életre szóló élményt jelentett számára, amit kolozsvári főiskolai mestereitől, például Ana Lupastól kapott, hogy revelatív hatást gyakoroltak rá Paul Klee művei, de bármilyen fontos szimpozionokon is vett részt a világ legkülönbözőbb pontjain, szakmai szempontból leginkább a kecskeméti nemzetközi kerámiastúdiót dicséri.

Jakobovits Márta: Koordinatak, 1990, 51x51

Jakobovits Márta: Koordináták, 1990, 51×51

Ugyancsak értékelhető koordináta például az a tény, hogy 1999-ben, amikor Amszterdamban megrendezték a nagyszabású Ceramic Millenium című eseménysorozatot, a két meghívott romániai alkotó közül ő volt az egyik. Hasonlóképpen az is, hogy néhány évvel ezelőtt, amikor Párizsban kortárs romániai kerámiaművészetet bemutató kiállítást nyitottak, a tárlat katalógusának a borítójára, a meghívókra, plakátokra az ő egyik alkotásának a reprodukciója került, divatos bár számomra nagyon idegen szót használva, a kortárs romániai kerámiaművészet brandjeként.

Jakobovits Márta művészete mindenesetre megérdemli az ilyesféle elismerést. Az említett, borítóra került mű címe egyébként nagyon izgalmas és nagyon kifejező, afféle koordináta maga is: A fehér domb titka. Talán a gyermekkori táj, a Szatmár megyei Tasnádszántó körüli táj, a szilágysági dombok élményét idézi a cím és a mű, talán azokra a titkokra utal, amelyek minden anyagban benne rejlenek, hiszen még a legegyszerűbb kavics is évmilliók természeti folyamatainak alkotó, formáló erőit hordozza magában. Vagy éppen az alkotótevékenység titkaira utal a cím, hiszen ez a tevékenység még a legtudatosabb alkotó esetében is számos olyan mozzanatot tartalmaz, amelyek maga az alkotó előtt is csak a munka befejezése után tudatosulnak. Vagy esetleg még akkor sem, de mindenképpen legalább olyan fontos a szerepük a mű létrejöttében, mint a ráció rendező erejének. Tudatosság és intuíció éppen olyan elválaszthatatlan társak ebben a folyamatban, mint az emlék és a fantázia, az anyag formálódását megtervező, vizionáló invenció és maga az anyag, amely sajátos tulajdonságaival meghatározza a formálódás tényleges folyamatait.

A titok természetrajzát kutatva mindegyik feltevésünkre választ kaphatnánk abból az alapos monográfiából, amelyet Maria Zinz írt néhány évvel ezelőtt Jakobovits Mártáról, és amely a nagyváradi Körösvidéki Múzeum kiadásában jelent meg 2012-ben magyar, román és angol nyelven, a tanulmány mellé a művészről megjelent cikkek bő válogatását, valamint számos dokumentumfotót és reprodukciót társítva, vagy éppen Jakobovits Márta Metaterra című, saját, 2000-2004 közötti műveit, anyagkísérleteit bemutató értekezéséből. Mivel azonban ez jóval túllépné egy kiállításmegnyitó kereteit, elégedjünk meg azzal a néhány mondattal, amelyet a monográfus 2010-ben a Nagyváradi Posticumban rendezett kiállítása kapcsán idéz az alkotótól. Ezek szerint Jakobovits Márta szerint „a művészet elsősorban energia. Energia, amely a művésztől az anyag, a szín, a forma felé irányul és amely életre kelti, fölerősíti a bennük lappangó energiákat. Ezen energiák kölcsönhatásából születik meg a mű.”

Jakobovits Márta: A téli táj titka

Jakobovits Márta: A téli táj titka

Az anyag, a szín és a forma – valóban ez a három kifejezés Jakobovits Márta művészetének három kulcsszava, ennek megállapításához nincs szükségünk monográfiára, ez a tény az itteni, kamarakiállításként felfogható tárlaton látható művekből is kiolvasható. Annál is inkább, mert a válogatásnak a rendelkezésre álló tér mennyiségi szempontból valóban határt szabott, a válogatás módja azonban lehetővé teszi, hogy ne pillanatképet kapjunk Jakobovits Márta munkásságáról, hanem érzékeljük annak súlypontjait, a különböző anyagokkal végzett kísérletek közötti kapcsolatokat is. Ha úgy tetszik, egyféle esszenciája ez annak a tárlatnak, amelyet a közelmúltban rendeztek műveiből Bukarestben, s további kibontása annak a képnek, amelyet az Erlin Galéria adott művészetéről 2012-ben azzal a kiállítással, amelyet az ő valamint férje, Jakobovits Miklós festőművész műveiből rendeztek. Porcelánokat, kerámiákat, színes papír kollázsokat és merített papír reliefeket látunk, mind a kerámiák, mind a papírművek többször is szerepeltek már tárlatokon, nemzeti és nemzetközi kiállításokon, de ez az első alkalom, hogy ilyen társításban, a „koordináták” koncepciója köré tömörítve kerülnek bemutatásra, Szilágyi Mártának, az Erlin Galéria vezetőjének, a kiállítás kurátorának köszönhetően. Az 1990-ben készült színes papír-kollázsok 1991-ben önálló kiállításon Finnországban szerepeltek először. A merített papír-reliefek, zömmel 2005-ben készültek, de van közöttük 2015-ös is, míg a kerámia munkák az 1978 és 2010 közötti periódusból kerültek kiválasztásra.

Az 1978-as Kígyó, illetve az ugyanabban az évben készült Párkák azt érzékeltetik, hogy a korai időszak porcelánkísérletei mellett hogyan jelent meg egy másfajta, formálását, égetését, felületi megformálását illetően is eltérő anyag. A nyolcvanas évek elején megszületett Két kazetta, illetve Páros kazetta arra a sorozatban való gondolkodásra utal, amely a Kölcsönhatásokra is igen jellemző. E művek három különálló részből állnak, amelyek azonban a pontos illeszkedésnek köszönhetően egymástól elválaszthatatlanok, kölcsönösen meghatározzák egymás pozícióját. Majd két évtizedes ugrással érünk a kerámiák újabb csoportjához, az Ősanyákhoz, az Átvágott domb, a Domb, a Kapu, a Téli táj, A téli táj titka, a Csillanás, a Csillanás a vízen című művekhez, amelyek többsége mintegy a minimumra redukálva utal a művész számára minden periódusában meghatározó jelentőségű természeti élményre, az anyag törvényszerűségei, a természet sajátos logikája szerint alakuló formákra. Másrészt pedig az Ősanyák, az Átvágott domb mintegy újrastrukturálja ezeket az alapformákat, s jelzésszerűen érzékelteti vagy inkább sejteti azt az irányt, amely az utóbbi években egyre jellemzőbb Jakobovits Mártára. Nevezetesen azt, hogy az alapformákat, a kaviccsá, gömbbé egyszerűsített egyes műalkotásokat mintegy environmentként, a land art fogalomkörébe sorolható műként rendezi össze nagyobb egységgé, kivéve őket közterekre, vagy éppen a természetbe, vissza művészete legfontosabb ihlető forrásához – az említett monográfia révén erről is képet kaphatunk.

Jakobovits Márta: Impresszió

Jakobovits Márta: Impresszió

Mindeközben foglalkoztatta a rajz vagy az üveg formálásának a lehetősége, s 1990 óta egyre inkább a merített papírban, a kollázstechnikában rejlő lehetőségek is. Erre utal a kiállításnak is címet adó Koordináták című sorozat is, amelynek első darabjai éppen negyedszázaddal ezelőtt születtek, de szerepel a tárlaton 2005-is munka is. Méretben, formában, színben, a felület kialakításában igen eltérő darabok jellemzik ezt a műegyüttest, mindegyikben közös azonban a fakturális értéke gazdagsága és a különösen izgalmas, az anyag minőségeivel adekvát színvilág. A türkizkék különösen megragadta, mondhatni elvarázsolta, de figyelmet érdemel a barnásvörösek, szürkék sok izgalmas árnyalata is. És persze figyelmet érdemel az a személyesség, az alkotás folyamán némileg eltávolított, kívülről szemlélt, de mégiscsak megőrzött élményszerűség is, amely egyik legfontosabb eleme annak a koordinátarendszernek, amelyen belül nem csak a világunk alakulását meghatározó nagy erővonalak, de a művésznek a világban elfoglalt helye is megrajzolódik. Bálványoson esik az eső, mondja egyik munkájának a címe, a másikon Vörös felhőket és angyalokat látunk egy ablakban. Ki tudja, hová nyílik ez az ablak? Magyarországra? Erdélyre? Európára? Vagy, ahogyan a művész fogalmazott az alkotás folyamatáról a közben kialakuló állapotra utalva, a mesék világára, amelyben a béka csodálatos herceggé alakul át? Ezt a művek szemlélője döntse el!
Erlin Galéria, 2015. július 1-28.

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:39:15+00:00 július 9, 2015|Nyomtatásban megjelent, ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!