Tárgyak az árny mögött

Laurian Popa kiállítása

​​​​​​​Claudio Scorretti

Az utóbbi ötven év művészeti gyakorlatában a tárgy, bármilyen banális tárgy, megerősítette a pozícióját a kortárs művészet területén. A múlt század kezdetétől errefelé, a híres duchamp-i ready made-ekkel egyidőben, a tárgy nem-rendeltetésszerű használata az ábrázolások és gyakorlatba ültetett ötletek centrifugális mozgását generálta és számtalan átváltozás-folyamatot. A nézőben gyakran merültek fel kérdések az eredeti tárgy valós hovatartozását és anyagiságát illetően, s annyival inkább a tárgyak asszociációira vonatkozóan, mely a jelentés gyors eltűnését eredményezi. A tárgy identitása a kommunikáció egyfajta kitágulásává változott, reflexszé vagy kereskedelmi torzulássá, ahogy a pop-artnak, ennek a kombinatorikus művészetnek az esetében is történt – mint Rauschenberg műveiben, a New Dada megnyilvánulásaiban -, vagy humoros sagává, ahogy a Fischli & Weiss színházi installációiban megjelenik, hogy csak néhány példát idézzünk. 1
Az élettelen tárgyak világa, melyeket kiutasítottak eredeti funkcionális és kereskedelmi környezetükből – és ezzel megfosztották tőle – tökéletesen leírja Laurian Popa kifejezési eszközeit, melyek viszonyulásmódja személyes és absztrakt és figuratív egy időben. A Laurian jegyezte művekben a kölcsönhatások és interferenciák komplex kapcsolatokat hoznak létre a művészi technika és nyelvezet között, hiányzó marginális szereplőkre utalnak, akiket azonban vizuálisan körvonalaznak a távolítási és építkezési technikák, melyek a jelenlét-hiány váltakozást biztosítják, ez pedig, mondhatnánk, a tárgyak bemutatásának technikájával képez ellentétet.
2
Az előző, 2o14-es, az Aradi Szépművészeti Múzeumban megrendezett kiállításon Laurian a színházi kellékekből indult ki, egy egész színpadi arzenálból, melynek elemei megrongálódtak, elhasználódtak – ezeket a művész újrahasznosította, és új szerepet bízott rájuk egy új, saját eredeti darabban, egy figuratív és absztrakt narrációt épített fel általuk, mely akkor a kompozíciós módszert és a tematikus értelmezést szolgálta. Ugyanezek a korlátozott és absztrakt térbe vetett jelennek meg most a Futás után című kiállításban a csíkszeredai Új Kriterion  Galériában.
Az önazonosság elvesztése az emlékezet elvesztésébe csap át és fordítva, a saját maga ellen fordult tárgy az utca embereinek lassú, a versenyfutás végén levő versenyző mozgását kapja el, méghozzá egy ideiglenes és szándékolatlan ready-made képben. Egy tárgy többféle projekciója (a paplan például hol sárga, hol piros) több különváló szakaszban jelenik meg, mikro-narrációk alanyaként, és párhuzamos, befejezetlen cikkcakkban olvad fel, a színek olyan robbanásában, mely az elsődleges rendeltetésüktől megfosztott tárgyak mozaikjai között történik. Miközben az utca emberei, akik egyáltalán nem jelennek meg ezekben a munkákban, láthatatlan, hívatlan árnyak csupán, az üldözött élet nyomai ezekben a jelenlétüktől megfosztott terekben.
3A neuroesztétika bizonyos módszerei hasznosak lehetnek ahhoz, hogy megértsük, miért asszociálja Laurian „a kényelmet és a lustaságot” az eldobott paplanokkal, ahogy a kiállítás bemutatkozó szövegéből megtudjuk. Ugyanígy megtudhatnánk, hogy az a pokróc, mely gyerekkorában a nővéréé volt, most miért egy négyszögű totem mágikus ruhája. Ugyancsak a neuroesztétika nyújthatna egyféle Ariadné fonalát ahhoz, hogy behatolhassunk azokba a mértani struktúrákba, az onirikus gyűrűk egymásmellettiségébe és a színek kavalkádjába, a tárgyak szövetségébe és a finom reflexív, majdnem metafizikus referenciákba, melyek egytől egyig olyan elemek, melyek a művész kétségbevonhatatlan alkotói érettségéről beszélnek, és egy immár teljességgel kialakult művészet pontos ikonográfiájáról adnak hírt.



​​​​​​​A szerző művészeti tanácsadó, kurátor.
A szöveget fordította Demény Péter
Megnyitó: 2015. október 1., 18h
Új Kriterion  Galéria, Csíkszereda
Petőfi u. 4.
Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:39:12+00:00 szeptember 17, 2015|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!