PERCEPCIÓK 3.

Deák Csillag: Kinek a bolygója?

Harmadszorra is Percepciók a Társalgó Galériában. Az első kiállítás hívószava az urbánus, városi tér, majd tavaly a csend, a most megnyílt csoportos tárlaton pedig az evolúció nyomába eredünk, illetve keressük azt. A kiállítás beharangozójában olvasom: “idén művészeink friss művekkel, egyéni látásmódjuk alapján dolgozzák fel a lét, a fejlődés, a karrier, a szerencse aktuális problémáit; a 18. század majom motívumát és Darwin evolúció-elméletét alapul véve”.

Balázs Imre Barna: Flux LXXXVII., 2015, olaj, vászon, 150 x 260 cm

Balázs Imre Barna: Flux LXXXVII., 2015, olaj, vászon, 150 x 260 cm

Nem ér csalódás, ahogy belépek a terembe, máris egy majommal találkozom, de nem akármilyen társaságban. Einsteinnel versenyt öltenek nyelvet. Gyémánt László odaszól az evolúciónak, vagy inkább arra emlékeztet, ne veszítsük el egészséges ösztöneinket és a bennünk rejtőző gyereket, felejtsük el felsőbbrendűségünk gőgjét. Einstein hetvenedik születésnapján nyújtotta nyelvét az újságíróknak, a végtelen zaklatás miatt, és ami lényeges, a provokatív fényképet később se vonta vissza, ikonná vált. A kiállított kép címe: Nézetazonosság. Felcserélhetjük a két kép sorrendjét, és a címet is többféleképpen értelmezhetjük. Ki utánoz kit? Mi is nyelvet ölthetünk, de inkább gondolatainknak adjunk nyelvet.

Gyémánt ászló: Nézetazonosság, 2015, olaj, vászon, 100 x 200 cm

Gyémánt ászló: Nézetazonosság, 2015, olaj, vászon, 100 x 200 cm

Paulikovics Iván A kezdet című törékeny szobra a gyerekrajzok pálcikaemberét idézi, és egyúttal meg is védi, üvegdobozba zárja. Nekünk kell(ene) felöltöztetni a szobrot, az evolúció képregényét a fejünkben összerakni, megalkotni. Lépne a szobor, de tartóvashoz kötött kezét széttárja, mindenütt kötések rajta. Védenek, összetartanak, de meg is kötnek. Balázs Imre Barna Flux LXXXVII. című műve a főfalon megállásra kényszeríti a nézőt, nem tudunk tovább lépni, nem látni járható utat, borzongunk, kies, hideg és ködös a sziklás táj, nem tudni, a jégkorszak elmúlt, vagy csak most közeledik. Csáki Róbert Újjászületése a jégtömbbe zártságból való kiszabadulás reményét villantja fel. A tömb, akár jég fejfa is lehetne, a megtartás a konzerválás motívuma, amit a kép előterében a meleg színek a traverzek és rácsok ellenére is feloldanak, felolvasztanak, van folytatás, van újjászületés.

Incze Mózes: Karanténban, 2015

Incze Mózes: Karanténban, 2015

Incze Mózesnél is szembe találkozunk a majommal, kétszer. Döntési helyzetbe kerülünk a hasonló címet viselő kép előtt, a majom hamleti mozdulattal emberi álarcot tart maga előtt, emberré lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés, miközben ott látjuk az Incze által gyakran használt motívumokat, a civilizáció technikai eszközeit, amitől nem lettünk emberibbek. Aztán Karanténban látjuk viszont a majmot, emberi vonásai túlmutatnak az emberszabású kifejezésen. Ki van karanténban? A majom a fotelban ül, elfoglalta a helyünket? Főnökként néz ki a képből, a két zöld kesztyűs kézből az egyik a majom vállán nyugszik, mintha megveregetné az ülő alak vállát, de ember nem tartozik hozzá. Még kesztyűvel se vállaljuk a közösködést? Majmok bolygója?

Ez még nem jött el és kútba se ugrunk, bár Rajcsók Attila A kút című műve valósággal magába szippant, kútja befele forduló, örvénylő spirálja magával ragad, nem az alkímia diadala, az aranybevonat csábítása sejteti a mélyben rejlő értékeket, mélyfúrás szükséges, elsősorban önmagunkban zsigerig lemenni. Majoros Áron lemezdarabos Bustje lehetne robot is, de a belsőjéből áradó fény emberivé teszi, az ismeretlen benső komputertomográfiája.

Németh Marcell két alkotását – Külső tér II-III. – egymástól távol helyezték el. De a nézői pozíció nem ezért ambivalens. A fém rideg szürkeségét az ébredező természet, a fák rügyező hajtásainak élénkzöldje ellenpontozza. A fókusz szokatlan, eleven, sőt játékos. A sík térré alakul, egy tekintetté, üveggé, felhővé, levegővé. Az átlátszó üveg átláthatatlan. Alkotásain nincs emberi alak, emberi vágy és képzet viszont igen, a szépség, a nyugalom, a zöld szín, amely együtt úgy szólal meg, mint Párizsban a tangóharmonika. Nem árulja el, hogy mit nézett, mit látott. Titok, rejtély. Akárcsak az evolúció.
Két lábra álltunk. A kiállítás azt sugallja, el tudunk rugaszkodni a földtől.

Németh Marcell és Majoros Áron művei

Németh Marcell és Majoros Áron művei

 

Kölüs Lajos: Az elfelejtett jövő

A Percepció3 című kiállítás műveiben az emlék és tapasztalat fonódik egybe, egyetlen perceptuális pillanatba sűrítve az érzékleti, élményszerű és fogalmi szintű emlékek sokaságát. És adódik a kérdés, mi van a kép(ek) mögött? Mi van a háttérben, aminek emlékezeti természete bizonytalan, és így természete további taglalást kíván. A taglalás a néző dolga, honnan nézi és miért azt nézi, amit lát. A tér mentális modelljeit vehetjük sorra. Ma és itt. Tudva, hogy az evolúció sosem lezárt dolog. Nem élünk idilli világban, bele-belerondít életünkbe a múlt egy-egy bizonytalan darabja, emléke.

Az alkotások közül számos a kezdetekhez lép vissza, az ősformákhoz, a forráshoz, mint Paulikovics Iván A kezdet (2015) című szobra is örvénylően visz valahová, és nem lehet eldönteni az irányt, felfele jövünk, vagy fentről haladunk egy ismeretlen világba. Szabó György: A mágus háza (2015) is az el nem döntött helyzetet ragadja meg, az így is lehet, úgy is lehet pillanatot, a csodát, ami lehet, hogy megtörténik, lehet, hogy nem. A bezártság egyben nyitottság is. A védtelenséget is magába rejti a mű, a tudást, amelynek felhasználása nem privilégium, hanem egyetemes és szabadsággal bír. Szabó György: Mágikus Korong – Ördögszekér (2015) című munkája forog, kering, megállás nélkül, szél sem kell hozzá.

Szabó György: A mágus háza, 2015, bronz, 180 x 15 x 30,5 cm

Szabó György: A mágus háza, 2015, bronz, 180 x 15 x 30,5 cm

A művek zavarba ejtően hozzák felszínre, hogy a humánum és hiányának mindennapi megélése (Incze Mózes: Karanténban) feszültséget szül, a természet és az ember közötti harmóniát bontja meg, és valami elsorvad, eltűnik az emberi emlékezetből, talán csak a tudatalattiban marad meg. Incze emberi vonásokkal ruházza fel majomportréját, rávilágítva arra, hogy felettes énünknek hol vannak a gyökerei, a forrásai.

PAF: Duality III., 2015, vegyes technika, vászon, 100 x 200 cm

PAF: Duality III., 2015, vegyes technika, vászon, 100 x 200 cm

PAF: Duality III. (2015), Balázs Imre Barna (BIB): Flux LXXXVII. (2015) című műve mozgalmas képi világot teremt, a színek ellenhatásaival, ill. a színátmenetek folyamatosságával. BIB a monokróm fele tesz lépéseket, akár kékben, akár fehérben. PAF képén a teret látjuk, felül nézetben, mintha egy örvénylő szurok tenger volna, de a látványt vonalak törik meg, határolják, fedik el. A kép színdinamikája a fekete- piros-fehér színek fellobbanásaiban jelenik meg. Míg BIB-nél közel és távol tűnik el, lesz láthatatlan, mosódik össze, addig PAF-nál a tér válik nyitottá, le nem zárttá, résnyire kinyílóvá, és ezzel megteremtődik a többdimenziós kép illúziója. Zalakovács József Kék (2015) műve beszédes jelképeket hordoz, az egyenlőség jelet, és egyúttal utat enged az írás értelmezéséhez, megfejthetőségéhez.

Zalakovács József: Kék, 2015, olaj, vászon, 70 x 65 cm

Zalakovács József: Kék, 2015, olaj, vászon, 70 x 65 cm

Esse Bánki Ákos Kék szoba (2015) című alkotása is a befele és a kifele mozduló pillantás dichotómiáját mutatja, mintha összetolnánk két szoba falait, ablakait, átfedik és felfedik egymást, a látványt, a bentit és a kintit. Ez nem köldöknézés, hanem a vizualitás illúziójának megteremtése, a térelemek belső rokonságának, kapcsolati hálójának felfedése. Ábel Tamás: Space souvenir V. (2015) című műve a bizonytalanságot, a be nem fejezettséget sugallja azzal, hogy a gyermekkor kaleidoszkópját rehabilitálja, bele kell nézni, muszáj látni. Önmagunk falán lépünk túl. Vonzza szemünket a süveg látványa, átláthatósága, és mégis valami sejtelmesség vonja körbe az alkotást. Lélegzik a mű a benne lévő levegőbuborékok által.

Idea és valóság kapcsolatát járják körbe az alkotók. A jövőt elfelejtjük, miközben gondolataink a nem távoli jövőt vizslatják, mit hoz, mit visz. És a jövő szemünk láttára lesz eleven múlttá. Bennünk és rajtunk kívül. Szophoklész kórusát idézhetjük: az embernél nincs semmi csodálatosabb (Szophoklész: Antigoné), ám a látott művek ironikusan zárójelbe teszik a drámabeli mondatot.

 

2015. 09. 23. – 2015. 10. 30.
Art Salon / Társalgó Galéria

Kiállító művészek: Ábel Tamás, Balázs Imre Barna, Csáki Róbert, Csík István, Esse Bánki Ákos, Gyémánt László, Incze Mózes, Majoros Áron, Németh Marcell, Paulikovics Iván, PAF, Rajcsók Attila, Szabó György, Zalakovács József

Print Friendly