Kinek a bolygója?

Deák Csillag: Kinek a bolygója?

Harmadszorra is Percepciók a Társalgó Galériában. Az első kiállítás hívószava az urbánus, városi tér, majd tavaly a csend, a most megnyílt csoportos tárlaton pedig az evolúció nyomába eredünk, illetve keressük azt. A kiállítás beharangozójában olvasom: “idén művészeink friss művekkel, egyéni látásmódjuk alapján dolgozzák fel a lét, a fejlődés, a karrier, a szerencse aktuális problémáit; a 18. század majom motívumát és Darwin evolúció-elméletét alapul véve”.

Balázs Imre Barna: Flux LXXXVII., 2015, olaj, vászon, 150 x 260 cm

Balázs Imre Barna: Flux LXXXVII., 2015, olaj, vászon, 150 x 260 cm

Nem ér csalódás, ahogy belépek a terembe, máris egy majommal találkozom, de nem akármilyen társaságban. Einsteinnel versenyt öltenek nyelvet. Gyémánt László odaszól az evolúciónak, vagy inkább arra emlékeztet, ne veszítsük el egészséges ösztöneinket és a bennünk rejtőző gyereket, felejtsük el felsőbbrendűségünk gőgjét. Einstein hetvenedik születésnapján nyújtotta nyelvét az újságíróknak, a végtelen zaklatás miatt, és ami lényeges, a provokatív fényképet később se vonta vissza, ikonná vált. A kiállított kép címe: Nézetazonosság. Felcserélhetjük a két kép sorrendjét, és a címet is többféleképpen értelmezhetjük. Ki utánoz kit? Mi is nyelvet ölthetünk, de inkább gondolatainknak adjunk nyelvet.

Gyémánt ászló: Nézetazonosság, 2015, olaj, vászon, 100 x 200 cm

Gyémánt ászló: Nézetazonosság, 2015, olaj, vászon, 100 x 200 cm

Paulikovics Iván A kezdet című törékeny szobra a gyerekrajzok pálcikaemberét idézi, és egyúttal meg is védi, üvegdobozba zárja. Nekünk kell(ene) felöltöztetni a szobrot, az evolúció képregényét a fejünkben összerakni, megalkotni. Lépne a szobor, de tartóvashoz kötött kezét széttárja, mindenütt kötések rajta. Védenek, összetartanak, de meg is kötnek. Balázs Imre Barna Flux LXXXVII. című műve a főfalon megállásra kényszeríti a nézőt, nem tudunk tovább lépni, nem látni járható utat, borzongunk, kies, hideg és ködös a sziklás táj, nem tudni, a jégkorszak elmúlt, vagy csak most közeledik. Csáki Róbert Újjászületése a jégtömbbe zártságból való kiszabadulás reményét villantja fel. A tömb, akár jég fejfa is lehetne, a megtartás a konzerválás motívuma, amit a kép előterében a meleg színek a traverzek és rácsok ellenére is feloldanak, felolvasztanak, van folytatás, van újjászületés.

Incze Mózes: Karanténban, 2015

Incze Mózes: Karanténban, 2015

Incze Mózesnél is szembe találkozunk a majommal, kétszer. Döntési helyzetbe kerülünk a hasonló címet viselő kép előtt, a majom hamleti mozdulattal emberi álarcot tart maga előtt, emberré lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés, miközben ott látjuk az Incze által gyakran használt motívumokat, a civilizáció technikai eszközeit, amitől nem lettünk emberibbek. Aztán Karanténban látjuk viszont a majmot, emberi vonásai túlmutatnak az emberszabású kifejezésen. Ki van karanténban? A majom a fotelban ül, elfoglalta a helyünket? Főnökként néz ki a képből, a két zöld kesztyűs kézből az egyik a majom vállán nyugszik, mintha megveregetné az ülő alak vállát, de ember nem tartozik hozzá. Még kesztyűvel se vállaljuk a közösködést? Majmok bolygója?

Ez még nem jött el és kútba se ugrunk, bár Rajcsók Attila A kút című műve valósággal magába szippant, kútja befele forduló, örvénylő spirálja magával ragad, nem az alkímia diadala, az aranybevonat csábítása sejteti a mélyben rejlő értékeket, mélyfúrás szükséges, elsősorban önmagunkban zsigerig lemenni. Majoros Áron lemezdarabos Bustje lehetne robot is, de a belsőjéből áradó fény emberivé teszi, az ismeretlen benső komputertomográfiája.

Németh Marcell két alkotását – Külső tér II-III. – egymástól távol helyezték el. De a nézői pozíció nem ezért ambivalens. A fém rideg szürkeségét az ébredező természet, a fák rügyező hajtásainak élénkzöldje ellenpontozza. A fókusz szokatlan, eleven, sőt játékos. A sík térré alakul, egy tekintetté, üveggé, felhővé, levegővé. Az átlátszó üveg átláthatatlan. Alkotásain nincs emberi alak, emberi vágy és képzet viszont igen, a szépség, a nyugalom, a zöld szín, amely együtt úgy szólal meg, mint Párizsban a tangóharmonika. Nem árulja el, hogy mit nézett, mit látott. Titok, rejtély. Akárcsak az evolúció.
Két lábra álltunk. A kiállítás azt sugallja, el tudunk rugaszkodni a földtől.

Németh Marcell és Majoros Áron művei

Németh Marcell és Majoros Áron művei

 

Kölüs Lajos: Az elfelejtett jövő

A Percepció3 című kiállítás műveiben az emlék és tapasztalat fonódik egybe, egyetlen perceptuális pillanatba sűrítve az érzékleti, élményszerű és fogalmi szintű emlékek sokaságát. És adódik a kérdés, mi van a kép(ek) mögött? Mi van a háttérben, aminek emlékezeti természete bizonytalan, és így természete további taglalást kíván. A taglalás a néző dolga, honnan nézi és miért azt nézi, amit lát. A tér mentális modelljeit vehetjük sorra. Ma és itt. Tudva, hogy az evolúció sosem lezárt dolog. Nem élünk idilli világban, bele-belerondít életünkbe a múlt egy-egy bizonytalan darabja, emléke.

Az alkotások közül számos a kezdetekhez lép vissza, az ősformákhoz, a forráshoz, mint Paulikovics Iván A kezdet (2015) című szobra is örvénylően visz valahová, és nem lehet eldönteni az irányt, felfele jövünk, vagy fentről haladunk egy ismeretlen világba. Szabó György: A mágus háza (2015) is az el nem döntött helyzetet ragadja meg, az így is lehet, úgy is lehet pillanatot, a csodát, ami lehet, hogy megtörténik, lehet, hogy nem. A bezártság egyben nyitottság is. A védtelenséget is magába rejti a mű, a tudást, amelynek felhasználása nem privilégium, hanem egyetemes és szabadsággal bír. Szabó György: Mágikus Korong – Ördögszekér (2015) című munkája forog, kering, megállás nélkül, szél sem kell hozzá.

Szabó György: A mágus háza, 2015, bronz, 180 x 15 x 30,5 cm

Szabó György: A mágus háza, 2015, bronz, 180 x 15 x 30,5 cm

A művek zavarba ejtően hozzák felszínre, hogy a humánum és hiányának mindennapi megélése (Incze Mózes: Karanténban) feszültséget szül, a természet és az ember közötti harmóniát bontja meg, és valami elsorvad, eltűnik az emberi emlékezetből, talán csak a tudatalattiban marad meg. Incze emberi vonásokkal ruházza fel majomportréját, rávilágítva arra, hogy felettes énünknek hol vannak a gyökerei, a forrásai.

PAF: Duality III., 2015, vegyes technika, vászon, 100 x 200 cm

PAF: Duality III., 2015, vegyes technika, vászon, 100 x 200 cm

PAF: Duality III. (2015), Balázs Imre Barna (BIB): Flux LXXXVII. (2015) című műve mozgalmas képi világot teremt, a színek ellenhatásaival, ill. a színátmenetek folyamatosságával. BIB a monokróm fele tesz lépéseket, akár kékben, akár fehérben. PAF képén a teret látjuk, felül nézetben, mintha egy örvénylő szurok tenger volna, de a látványt vonalak törik meg, határolják, fedik el. A kép színdinamikája a fekete- piros-fehér színek fellobbanásaiban jelenik meg. Míg BIB-nél közel és távol tűnik el, lesz láthatatlan, mosódik össze, addig PAF-nál a tér válik nyitottá, le nem zárttá, résnyire kinyílóvá, és ezzel megteremtődik a többdimenziós kép illúziója. Zalakovács József Kék (2015) műve beszédes jelképeket hordoz, az egyenlőség jelet, és egyúttal utat enged az írás értelmezéséhez, megfejthetőségéhez.

Zalakovács József: Kék, 2015, olaj, vászon, 70 x 65 cm

Zalakovács József: Kék, 2015, olaj, vászon, 70 x 65 cm

Esse Bánki Ákos Kék szoba (2015) című alkotása is a befele és a kifele mozduló pillantás dichotómiáját mutatja, mintha összetolnánk két szoba falait, ablakait, átfedik és felfedik egymást, a látványt, a bentit és a kintit. Ez nem köldöknézés, hanem a vizualitás illúziójának megteremtése, a térelemek belső rokonságának, kapcsolati hálójának felfedése. Ábel Tamás: Space souvenir V. (2015) című műve a bizonytalanságot, a be nem fejezettséget sugallja azzal, hogy a gyermekkor kaleidoszkópját rehabilitálja, bele kell nézni, muszáj látni. Önmagunk falán lépünk túl. Vonzza szemünket a süveg látványa, átláthatósága, és mégis valami sejtelmesség vonja körbe az alkotást. Lélegzik a mű a benne lévő levegőbuborékok által.

Idea és valóság kapcsolatát járják körbe az alkotók. A jövőt elfelejtjük, miközben gondolataink a nem távoli jövőt vizslatják, mit hoz, mit visz. És a jövő szemünk láttára lesz eleven múlttá. Bennünk és rajtunk kívül. Szophoklész kórusát idézhetjük: az embernél nincs semmi csodálatosabb (Szophoklész: Antigoné), ám a látott művek ironikusan zárójelbe teszik a drámabeli mondatot.

 

2015. 09. 23. – 2015. 10. 30.
Art Salon / Társalgó Galéria

Kiállító művészek: Ábel Tamás, Balázs Imre Barna, Csáki Róbert, Csík István, Esse Bánki Ákos, Gyémánt László, Incze Mózes, Majoros Áron, Németh Marcell, Paulikovics Iván, PAF, Rajcsók Attila, Szabó György, Zalakovács József