Bátai Sándor kiállítása

Géger Melinda

A kiállítás bejáratánál a látogató egy rövid szubjektív visszaemlékezéssel találkozik, melyben a művész egyetlen ívbe foglalta össze azokat az életút-morzsákat, amiből szemezgetve kialakította művészetét. A természet és a mesterséges, ember alkotta világ képi jeleit vizsgálva vette számba mindazokat az impulzusokat, amiknek hatása alatt dolgozni kezdett. Bátai Sándor fantáziáját kezdetektől az állandó és a változó dolgok dinamikája kötötte le. Az idő és a mulandóság nyomait kutatva mindenütt e nyomokat keresi, legyen az a szülőföld világa, a balatoni felvidék, a gyerekkori élet, a városi jelek és struktúrák vagy a természet sokféle arcai: az állandó és a mindig változó világ matériába, fába, kőbe vésett nyomai vezetik képzeletét vissza a kezdetekhez egy valamikori őskorba. Egy általa megélt és újjáteremtett keletkezéstörténet képi metaforáiban keresi művészetének alapjait, ezért lett e kiállításának címe: Princípiumok. Bátai Sándor korai és legújabb kori művei egyenletesen fejlődő, folyamatosan gazdagodó pályaképben összegződnek. Értelmet kap itt minden, az életműben valaha megjelent alapforma, jel és gesztus és az enyészet korán megtalált festői kifejezésével párosulva mindez beépül, gazdagodik és folytonosságra talál a későbbi művekben. Általuk egy mély gondolati tartalmakkal bíró, értékes művészi munkásság kibontakozásának lehetünk tanui. A kezdet kezdetén 1980-ban a művész Mártélyban tartózkodott és ott tájképeket készített. Sajátos mikrostruktúraként értelmezte a szikes talaj rajzolatait vagy egy fa kérgéről készített felülettanulmányt.

Bátai sándor: Princípiumok 2., 2014-15, vegyes technika, papírlemez, 50 x 70 cm

Bátai sándor: Princípiumok 2., 2014-15, vegyes technika, papírlemez, 50 x 70 cm

Kiemelkedő jelentőséggel bírt életében az a mozzanat, amikor a 80-as évek elején szülővárosából, Veszprémből Kaposvárra került és a Csiky Gergely Színház díszletműhelyében dolgozott. Megismerkedett a színházban dolgozó neoavantgárd képzőművész-díszlettervezőkkel, Pauer Gyulával, Erdély Miklóssal és Donáth Péterrel. Festői tanulmányainak elmélyítéséhez hozzájárultak a színházi díszleteken alkalmazott faktúra-gyakorlatok. Pauer anyagelvűsége, újszerű nyomhagyó megoldásai, Donáth Péter gyűrött felületei nyitották ki szemét az új technikákra és az anyagban rejtőző drámára. Valójában innen és ekkor indult Bátai Sándor művészi pályája. A részletekben való naturalista elmélyedés helyett a jelenségekben való elmélyedés sommázó, általános lényegkereső törekvései jelentek meg alkotásain. A lényegkeresés terelte őt a művészet időn-téren átívelő, általánosító vizuális alapképletekhez. Az emblematikus kifejezés érdekében bontotta kezdetektől alapegységekre a képi kompozíciót. A raszteres motívum, rendszerezett pontok, négyzetek vagy körkörös struktúrák a 20. század konstruktivista alapformáit képezték le a 90-es években születő alkotásain. Bátai lényegre redukált viszonyok kifejezésére törekedett, ahol a monokróm színvilág és a minimalista formaredukció alapján határozott meg lényegi, koordinátarendszer-szerű vonatkozásokat. Művészetének ekkoriban vált meghatározó alkotórészévé a geometrikus alapforma. Kaposvárra költözésével a város és egyre inkább a személytelenné váló modern világ képi hieroglifáiból, jelzőtábláival kezdett el dolgozni.

Bátai Sándor: Princípiumok, kiállítási enteriőr

Bátai Sándor: Princípiumok, kiállítási enteriőr

A pontok, vonalak, András – és latinkeresztek minimalista-meditatív korszaka azonban soha nem vált nála szilárd, dogmatikus tézisek kinyilatkoztatásává. A konstrukció redukált alapegységeit festői hatásokkal feldúsítva a múlékonnyal, irracionális gesztussokkal, derengő tónusú szubjektív tartalmakkal ütköztette. Ahogyan az évszakok, évek, évszázadok múlása koptatja, elmossa, megváltoztatja a különböző civilizációs jeleket, jelenségeket, úgy vált Bátai művészetének lényegi motívumává az elmúlás, a történelmek kívüli végtelen idő. A 90-es évek közepétől új anyagra tért át, a mesterségesen színezett, merített papírra. Meghatározó előzménynek tekinthető az 1995-ben a Gyermelyi Papírművészeti Alkotótelepen töltött idő, amit később további kísérletezések sora követett. Az évek során tett tanulmányútjain különféle architektúrák plasztikáiról, sírkövek felületeiről gyűjtött öntvényeket. Személyes motiváció alapján kiválasztott emléktöredékeiből egy sajátos kollekciót hozott létre: ezek vizuális nyelvezetének alapmotívumaivá váltak. Egymás mellé vagy egymásba komponálva, e finom domborművek segítségével alkotta meg sajátos képvilágát.

A kő tömör, esetenként nehézkes karakterű anyaga az átírás során kiérlelt, artisztikus faktúrává szelídült. A roncsoltság, a foszlás, az elmosódottság vagy a finom átmenetekkel teljes kopottság érzéki illúziója kapcsolja össze és ad egységes keretet a műveknek. A véletlenszerű gyűrődés, tépődés, az égett vagy málló hatások a romantika kora óta érvényes kollektív üzenetek, ahol az idő pusztításának kiegyenlítő beavatkozásában egyenlő intenzitással szólalnak meg a különböző kultúrák. A Bátai Sándor által felhasznált motívumok között eszmei kulcsszerepet játszik az írásjel. Korai művei a négyzetrácsos raszter motívumától a kinagyított geometrikus képjelen át könnyen jutott el a betűig, az emberi civilizáció legtökéletesebb üzenetközvetítő konstrukciójáig, művészetét eredendően végigkíséri a betű szeretete.

Bátai Sándor: Ősforma, 2001, papíröntvény, anilin, 60 x 70 cm

Bátai Sándor: Ősforma, 2001, papíröntvény, anilin, 60 x 70 cm

A jelek és kézjegyek, az azokat hordozó anyagok, mint képi alkotóelemek Bátai kompozícióiban egy történelmi idő sokszorosan rétegződő nyomai: sebzett felületeikkel egymásra rakódva, egymást kiegészítve „gyógyulnak” össze legújabb kori, a történelem kezdet- és végpontját összegző sorozatokká és siratófallá. E folyamat konkrét állomásai a nagyszülők tárgyi környezetében megtapasztalt paraszti világ, más oldalról a tihanyi kőtár, Finnországban, Afrikában tett utak, ahol az egyetemes jelekben kereste ősi kultúrák nyomait. Az emberi civilizáció felépítő, majd az idő és természet által lepusztuló képi világának számbavétele egy hatalmas körforgás részévé avatta a művészt, aki e folyamat tanulságaként elemzi, összehasonlítja és összegzi a rekvizitumokat. Kelet-európai művészként Bátai Sándor egyik alapélménye a pusztulás, ugyanakkor a pusztulás anyagiságából kibontott, mélyen átélt szépség is. Az elmúlás folyamatának intenzív átélése sajátos szakralitással töltik meg Bátai Sándor műveit, melyek a múlthoz fűződő viszonyunk elemzése során a kortárs művészet egyik legaktuálisabb problémáját vetik fel.
Vaszary Képtár, Kaposvár

2015. október 30-tól 2016. január 15-ig

Print Friendly