Pataki Gábor

Mikor Daróczi Ágnes felkért a kiállítás megnyitására, szinte biztos voltam benne, hogy Ferkovics József nagy erejű, drámai Holokauszt-sorozata kapcsán kell majd beszélnem. Hiszen ugyan a rasszizmus elleni küzdelem világnapján gyűltünk itt össze, de a romák ellen a II. világháború során elkövetett genocídiumot ez alkalommal sem szabad feledni. Bársony János és Daróczi Ágnes Porrajmos-monográfiájában a szörnytettek ismertetésén túl a történetek utáni össztársadalmi közöny, amnézia az igazán mellbevágó, az a hivatalos közömbösség, mely az áldozatok végtisztességére és emlékére irányuló kezdeményezéseket kezeli. S a melléklet: az azonosítható áldozatok, a koncentrációs táborba hurcolt és munkaszolgálatban elpusztult több ezer férfi, nő és gyerek, családok, rokonok kopogó iszonyatú névsora.

Ferkovits József: Bari Károly, költő

Ferkovics József: Bari Károly, költő

S bár még bőven lenne miről ezek kapcsán beszélni, lehetne folytatni az emlékezést, most a művész egy másik, nem kevésbé fontos sorozatáról kell szólni néhány mondatot. Az Idolok összefoglaló címet viselő, jelenleg 60 darabból álló portrégalériáról. Javarészt élők, néhány elhunyttal, írók, költők, képzőművészek, zenészek, színészek, szerkesztők, pedagógusok sorjáznak a műveken, kiegészülve néhány politikussal, közéleti személyiséggel.

Ferkovits József: Lakatos Klára, festő

Ferkovics József: Lakatos Klára, festő

A művészettörténeti előzmények egészen a reneszánszig visszakövethetők. Hogy csak egy híres példát említsek: Andrea del Castagno freskóin a Villa Carducciban Ozorai Pipótól Dantén át egészen Éva ősanyánkig terjed a sor. De ide tartozhatnak a kastélyok nemesi ősgalériái, s a barokk példatárként is felfogható, mitológiai és történelmi hírességeket felvonultató Mausoleumai is, mai szóval elve az emlékezetpolitika eszközeiként s letéteményeseiként.

S ez folytatódott, nyert nemzeti színezetet a reformkorokban, az adott nép kiválóságainak portrésorozataiban (pl. nálunk Barabás Miklós munkásságában). Ugyancsak ez idő tájt válik fontossá a portré az olyan hasonló elveket valló, kisebb zárt közösségeket építeni kívánó művészcsoportok esetében is, mint például a német nazarénus festők. Ez a vonulat a 19-20. század fordulójáig eleven maradt, utoljára talán a Nabis-k festettek egymásról az összetartozásról tanúskodó arcképeket.

Később a folyamat megszakadt, az erre irányuló igény jórészt anakronisztikussá vált, vagy a hivatalos reprezentáció eszközévé degradálódott. A pozitív kivételeket – jellemző módon – a kisebbségi sorban levő alkotók s népek művészetében találhatjuk meg. Példa lehet erre az erdélyi magyar művészet, ahol Zsögödi Nagy Imre évtizedeken keresztül rajzolta a magyar irodalom és kultúra nagyjait, vagy ugyanonnan Cseh Gusztáv rézkarcsorozata az erdélyi magyar művelődéstörténet alakjairól.

Ferkovics József: Varga Gusztáv, zenész

Ferkovics József: Varga Gusztáv, zenész

S ezen a ponton kapcsolódhatunk Ferkovics József itt kiállított sorozatához. Hiszen ebben az esetben is egy kisebbségi közösség önértelmezésének igényéről, önmeghatározási pontjainak kijelöléséről van szó. Ebben az értelemben példázat ez a galéria is, a reneszánsz „illustrissimi uomini”-jeinek méltó utóda. Egy, a többségi társadalom által évszázadokon keresztül perifériára szorított nép öntudatos igénybejelentése, művészeinek, értelmiségének galériája.

Azt a követendő  magatartást példázza, amit az említett könyv vége felé olvasható Roma Charta is megfogalmaz: tehát a kettős, magyar és cigány identitás vállalását, ezen belül a roma kultúrában, életmódbeli sajátosságokban rejlő pozitív értékekért való természetes kiállást s egyúttal a társadalmi közbeszéd, a média és az oktatás által sugallt negatív, lesajnáló jellegű sztereotípiák elvetését.

Ha a sorozat eleinte a művész barátainak, pályatársainak, példaképeinek megörökítéseként indult is, csakhamar túlnőtt a személyes kereteken. Egyaránt akadnak a megörökítettek között országosan ismert és inkább a szűkebb közösségekben számon tartott alkotók, de egyforma szeretettel, mondhatni gyengédséggel van ábrázolva mindegyikük. Az általában háromnegyed profilban ábrázolt személy plasztikusan, dinamikusan emelkedik ki a háttér síkjából. A háttér – talán eleinte? – inkább dekoratív-ornamentális jellegű volt, de később egymáson is áttűnő, az alkotók életére, művészetére utaló, a cigány folklórt idéző motívumok erősítik fel a művek szimbolikus karakterét. Mindenesetre az amúgy is nagyon sok regiszteren megszólalni tudó, kiváló rajztudását is jól érvényesítő, emellett egymást erősítő képekből teremtette meg a kor roma kultúrájának, alkotóinak egyedülálló panorámáját.

Ferkovics József: Önarckép

Ferkovics József: Önarckép

S bár még rengeteg a tennivaló, e sorozatnak van hova illeszkednie. Hiszen bőven hozhatnánk példákat az olyan, többszörös identitású roma művészet erőteljes jelentkezésére, melynek immár nincs szüksége a többségi társadalom által elvárt sztereotip jellemvonásokra, például az egykor Ferkovicsra is ráerőszakolni akart harsány színességre. Az intézetbeli munkatársam, Junghaus Tímea által a Velencei Biennále keretei között megrendezett nemzetközi Elveszett Paradicsom című kiállítás, vagy a szintén általa gründolt, immár több éve fantasztikusan működő Gallery 8 adekvát válasz erre a kihívásra.

Szóval nagyon jó látni így együtt a képeken megjelenő arcokat, a számos hendikepről, nehézségről, küzdelemről tanúskodó ráncokat s a tekinteteket, melyek, felmérve a feladat súlyát, hisznek magukban. S jó látni az itt egybegyűlteket is, akik egy olyan időben, amikor a másságtól, az eltérőtől való félelmeket a politika önös céljait követve minden eszközzel felerősíteni igyekszik, hisznek az együttműködés, a közös gondolkodás lehetőségében.

(Elhangzott a kiállítás megnyitásán.)

Bálint Ház,

2016. március 21. – április 17.

 

Print Friendly