Tizenöt kép – František Turcsányi kiállítása

Láng Eszter

Tizenöt képet állít ki František Turcsányi a Miskolci Nemzeti Színház Fehér Termében, a Határtalan napok című fesztivál keretében. A szlovákiai alkotó műveire ránézve első pillantásra megérezzük, hogy van valamilyen egzotikus ízük, akár a formavilágot, akár a színvilágot vesszük alapul. Ha nem ismernénk életútjának egynémely motívumát, nehezen jönnénk rá, hogy festői látásmódja honnan nyerte gyökérzetét, annyira eredeti és más, mint ami általában jellemző. Mondom ezt akkor is, ha tudom, hogy a piktúra minden időben, de különösen az utóbbi száz évben rendkívül változatos. Nem véletlen, hogy saját érdeklődésem is erre az elmúlt évszázadra terjed ki elsődlegesen, amikor már egyre inkább elterjedt a fényképezés az események, emberek, tájak megörökítésére, és a képzőművészet el tudott távolodni – mert már nem volt alapvető feladata – a valóság látványhű másolásától, az „ábrázolástól” az önkifejezés irányába, egészen más, önálló vizuális világot hozva létre, s tárva fel olyan belső tartalmakat, amik korábban, ha egyáltalán megvoltak, rejtve maradtak.

Frantisek Turcsányi: A hamis gratuláns

František Turcsányi: A hamis gratuláns

Mégsem mondhatom, hogy Turcsányi világa mesevilág. A varázson áttörnek a mindennapok apró történései, egyszerű tárgyak vagy arcok, alakok öltenek testet. Ábrázolásmódja tudatosan a  síkszerűségre épül,  bár érzékelhető egy minimális térbeliség. A formák, figurák mögött ott van ugyan a háttér, ennek azonban önmagában nincs mélysége, sokkal inkább többrétegű aláfestésnek tűnik, és néhol szinte önállósodva strukturálja a képet. A repetíció, a ritmus, a felületek megmozgatása, részekre bontása, a festékrétegek egymásra halmozása, a befedés és feltárás, a karcok, ecsetvonások, kollázsolt részletek, sablonok vagy sablonszerű elemek alkalmazása, a merész színvilág olyan változatos képi struktúrákat hoznak létre, hogy a befogadót hosszas nézelődésre késztetik, s arra, hogy magába szívja ezt az izgalmas univerzumot. A fények szinte élnek ezeken a szinte vakító felületeken, a színeknek dinamizáló szerepük van. Persze hasonlíthatjuk más alkotók világához is műveit. Mivel Miskolcon vagyunk, két itteni festőt mindenképpen meg kell említenem: Urbán Tiborról és Pataki Jánosról van szó. Azért épp őket, mert szemléletmódjuk erősen hajaz Turcsányiéra. Akárcsak rájuk, Turcsányira is jellemző a frissesség, játékosság és egyfajta gyermekien tiszta és egyszerű látásmód, melyet mindhárman képesek voltak megőrizni, és nem rontott meg semmilyen hivatalos mester által rájuk rakott stigma. Egyformán jellemző rájuk az elmélyültség és a kreativitás, a kísérletezés, a talált tárgyak szépségének felfedezése, feltárása, beemelésük a képzőművészetbe, a színek bátor és intenzív használata. Turcsányi felületei egyszerre mozgalmasak és kiegyensúlyozottak, szinte patikamérlegen kimértnek tűnik az egyensúly, mégis megmarad a dinamika, amit a színhasználat, a tagoltság és a változatos felületépítés együttesen eredményez.

Frantisek Tomsics: Én, nagymama és Tatra 111

František Turcsányi: Én, nagymama és Tatra 111

Külön szólnom kell e munkák dekorativitásáról. Ma e fogalmat gyakran pejoratív értelemben, lekicsinylően szokták használni, mintha természetszerűen a tartalmatlansággal, mondanivaló-nélküliséggel járna együtt, ennek elfedésére szolgálna, s nem lenne kapcsolatban a hagyományos széppel.  Turcsányi felvállalja a dekorativitás kihívását, ezt választja a visszatükrözés speciális nyelvéül, visszanyúlva egészen a művészet legkorábban fennmaradt megnyilatkozásaiig, mint amilyen a barlangfestészet, az archaikus szobrászat vagy a későbbi korok népi használati tárgyainak díszítése, formálása Afrikában vagy saját szűkebb környezetében (pl. Csicsmány elsősorban feketére festett fehér díszítésű faházai vagy színes népviselete). Így a díszítőelemként megjelenő motívumok, figurák ritmusa, a szimmetria, az arányok és a színviszonylatok képeinek fontos jellemzőivé válnak, anélkül hogy a legkisebb mértékben is izgatná, hogy „a kelet-európai szcéna még mindig hisz a sötét, apokaliptikus képekben, a kritikai él fanyarságában és kegyetlenségében”

[1]. Természetéből, világlátásából adódóan azokhoz az irányzatokhoz áll közelebb, ahol az alkotásokra sokkal inkább a játékosság, ötletesség, dekorativitás, kísérletezés a jellemző[2].

Enteriőr Frantisek Turcsányi kiállításán

Enteriőr František Turcsányi kiállításán

[1] Mesterházy Fruzsina: Játékosság, ötletesség és dekorativitás, Art Paris Art Fair 2015, http://www.prae.hu/index.php?route=article%2Farticle&aid=8225

[2] uo.

 

Miskolci Nemzeti Színház, Fehér Terem

2016. április 13. – május 31.

 

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:49+00:00 április 29, 2016|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!