Nagyok kicsiben – Dudás Sándor érmei, kisplasztikái

P. Szabó Ernő

Miközben sokan úgy vélik, hogy az éremművészet mindenestül a múlt műfaja, a 20–21. századi magyar művészet számos példát kínál arra, hogy az érem, a plakett, no meg a kisplasztika pótolhatatlan lehetőségeket teremt a művészi kísérletezés számára. Beck Ö. Fülöp, Ferenczy Béni, Borsos Miklós és jó néhány kortársuk, követőjük műhelyéből olyan művek kerültek ki, amelyek méreteiktől függetlenül ma is érdemesek a figyelemre, és hasonló a helyzet a hetvenes-nyolcvanas évek, a hazai éremművészet egyik csúcspontja számos alkotásával is. A korszak éremművészetének a színvonalát a többi között Asszonyi Tamás,  Csíkszentmihályi Róbert, Vígh Tamás, Ligeti Erika, Kiss Nagy András neve fémjelzi, de a nyolcvanas években készült Samu Géza Tollas érme is, amely az éremművészet megújulásának egyik legszebb példája volt. Ezt a művet több külföldi szaklap is reprodukálta, de sajnos mára megsemmisült. A kortárs magyar éremművészet java terméséhez tartoznak Budahelyi Tibor új és új szokatlan anyagot felhasználó, a klasszikus formai rendet megváltoztató, egyéni éremmitológiát létrehozó alkotásai is.

beolvasás0024-kicsiEltűnnek a határok a különböző műfajok között, az érem, a plakett, a dombormű, a kisplasztika kölcsönösen hat egymásra, gazdagítja egyik a másikat. Dudás Sándornak is van ilyen munkája, például a Bartók Béla tiszteletére készült műve, amelyben az érem mintegy talált tárgyak, különböző anyagok keretében jelenik meg, vagy a Bánki Donát,  Márai Sándor, Kosztolányi Dezső előtt tisztelgő munka. Mégis azt mondhatjuk, hogy munkássága elsősorban az éremművészet klasszikus vonulatához tartozik, azt gazdagítja sajátos értékekkel.  Munkássága ugyanakkor arra is kiváló példa, hogy a kiváló éremművész hogyan fér meg a kisplasztikák, sőt köztéri szobrok alkotójával, hiszen az 1948-ban Bácska Topolyán született, tanulmányait a  zágrábi Képzőművészeti Akadémián Zselimir Janes osztályában végzett művésznek számos műve áll köztéren – elsősorban a Vajdaságban, de Csongrádon, Szegeden, Budapesten is, és ahogyan a kiállítás jelzi, szívesen fordul a kisplasztika felé is. 1986 óta számos egyéni és csoportkiállítás résztvevője, itthon és külföldön. De tudjuk, hogy dolgozott formatervezőként is, szülővárosában, az Umetnost konyhabútorgyárban. Ezt a munkáját a délszláv háború szakította félbe. Mivel nem akart részt venni a délszlávok testvérháborújában, 1992-ben családjával Csongrádon telepedett le. 1994 óta az ottani Alkotóház vezetője, mindenese. Gyakran ingázik, egyfajta eleven híd szerepét vállalva magára a Vajdaság és Magyarország között.

Elsősorban a portré foglalkoztatja. Főként bronzban dolgozik, de a fa és a kő sem idegen tőle. Művészetről, alkotásról a következőképpen vall: „Mesteremtől a szakmai ismereteken túl azt is megtanultam, hogy a portrészobornak a fizikai hasonlóságon kívül tükröznie kell az ábrázolt alak lelkét, szellemét is. A fizikai hasonlóságot pedig nem úgy érem el, hogy olyannak ábrázolom az embert amilyen, hanem amilyennek hat. Próbálom a szobraimmal úgy elmondani a mondandómat, hogy a szemlélő azt lássa, amit én a vizualitás nyelvén szeretnék vele közölni. Én nem szoktam mértani pontossággal megtervezni a szobrot… hagyok esélyt a véletlennek. Aztán szeretek torzítani. Elmúlt a romantika ideje. A szobraimon általában hangsúlyt kap a groteszk.”Bukta-kicsi

2010-ben megkapta a rangos Vajdasági Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díjat. A bírálóbizottság indoklása szerint azért, mert „…nemzedékének egyik kiemelkedően tehetséges tagja, aki magas színvonalon, széles körűen értelmezi a művészetet érméiben és köztéri alkotásaiban egyaránt. Munkái mind egzisztenciális érzékenységük, mind filozofikus mélységük, mind alkotójuk magas fokú mesterségbeli tudása révén kiemelkedőnek tekinthetők, erőteljesen képviselik alkotótevékenységének kétségbevonhatatlan és maradandó értékeit. Dudás Sándor érméit, szobrait, köztéri alkotásait a szeretet és az empátia jellemzi, olyan művész, akinél egyet alkot az élet és a mű. Köztéri alkotásaival, mondhatni, az adott környezet és az ebben a környezetben élő emberek múltjának és jelenének jellemző pillanatait emeli át, általános érvényűvé alakítva, az örökkévalóságba.”

Sok mindennel foglalkozik tehát, a legfontosabb azonban alighanem az éremművészet volt és maradt is számára, ez teszi lehetővé, hogy sokirányú érdeklődését követve az egyetemes magyar történelem, tudomány és művészet számos nagyjának emléket állítson. Ami a történelmet illeti: Szent István, Szent László, III. Béla, Zsigmond magyar király, Bethlen Gábor, Pázmány Péter, Zrínyi Miklós, II.Rákóczi Ferenc, Deák Ferenc arca fedezhető fel érmein. Ahogyan más műveinél, ezeken is érezhető, hogy távolról sem a heroizálás vagy a tiszteletteljes főhajtás jellemző rá, hiszen szívesen alkalmazza a humor eszközeit, közel áll hozzá az irónia, a groteszk, az ábrázoltat inkább emberi mivoltában, mintsem uralkodói nagyságában kívánja megmutatni.

Ahogyan például Bólyai Farkas, Bánki Donát, Jedlik Ányos, Hermann Ottó, Semmelweis Ignác, Puskás Tivadar, Kandó Kálmán, Korányi Frigyes neve jelzi, élénken érdeklődik nagy magyar természettudósok, orvosok munkássága iránt, de Rómer Flóris, Klebelsberg Kunó érme szerint a humán tudományok, a közművelődés nagyjainak munkássága is megragadta. Janus Pannoniustól, Vörösmarty Mihálytól  Berzsenyi Dánieltől Madách Imrén, Arany Jánoson, Petőfi Sándoron, Katona Józsefen, Jókai Móron keresztül Ady Endréig, Kosztolányi Dezsőig, Gárdonyiig, Móriczig, Radnóti Miklósig, Faludy Györgyig, Ottlik Gézáig, Weöres Sándorig  a 19–20. századi magyar irodalom számos jelesének az arcképét örökítette meg érmein, mondhatni, a magyar irodalom építette fel, de Kodály Zoltán, Bartók Béla, Liszt Ferenc, illetve Ybl Miklós, Munkácsy Mihály személyén, pontosabban arcvonásain keresztül a zene, az építészet, képzőművészet legjelesebb teljesítményeit is megidézi. 086-kicsi

Több kortárs alkotó, például Gaál József festő-, grafikusművész is megjelenik érmein, érdekes módon azonban a kortársak arcát, alakját inkább kisplasztikáiban idézi meg, amire a többi között Bukta Imrét, Aranyi Sándort, Dienes Gábort, Hann Ferencet megjelenítő plasztikái a példák. Továbbá azok a művek, amelyek a csongrádi művésztelepen részt vevő külföldi művészeket, például Pit Ludwigot, Henk Mualt, Epes Miguelt, Varga Luigit ábrázolják. Ezeket hol a humor, hol a bensőséges líra jellemzi, a karakter legfontosabb jegyeinek a megragadása, a mellékesnek, kevésbé jellemzőnek talált vonások háttérbe szorítása figyelhető meg. Akár csak az önmagát megjelenítő műveken, amelyek azonban újra csak az éremművészet java terméséhez tartoznak. Az egyiken csak a portréját látjuk, amelyen igen erős öniróniával ábrázolja magát, a másikon szárnyas angyalkaként, puttóként jelenik meg, kezében azonban ott vannak mesterségének eszközei, mondhatni címerei is. Egy egész pálya sűrűsödik ebben a kisméretű munkában s egy egész szemléletmód, amellyel a művész a világot és önmagát megmutatja, minden értékével és esendőségével, megragadó vonásaival és megmosolyogtató gyengeségeivel egyetemben, miközben magának az éremművészetnek a 21. század elején is határtalan lehetőségeire hívja fel a figyelmet. Mintha csak Dudás Sándor a maga részéről tökéletesen igazat adna a 20. századi magyar szobrászat kiváló képviselőjének, az éremművészetben is jeleskedő Borsos Miklósnak, aki az egyszer így fogalmazott: „Tudnivaló, hogy a szellem kis helyen is elfér, sőt, mintha jobban érezné magát, mint nagy méretekben.”

Így legyen!

 

Jászberényi Könyvtár, tetőtéri Galéria

2016.  április 22. – május 14.

 

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:49+00:00 május 3, 2016|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!