Válasz Széplaky Gerda Facebook-bejegyzésére

korniss

Kedves Facebook-olvasók, lájkolók és megosztók!

Elsősorban nektek írom a sorokat, bár alighanem későn, mert azelőtt lájkoltátok és osztottátok meg Dr. Széplaky Gerda filozófus, esztéta, műkritikus írását, mielőtt az én válaszomat olvastátok volna. De talán jobb későn, mint soha, néhányótok remélem lájkolja és megosztja a válaszomat is, és akkor legalább ezen a fórumon megtörténik az, ami Magyarországon igencsak ritkaság: úgy hoz valaki döntést, mond ítéletet, hogy nem csak az egyik oldal véleményét hallgatja meg.

Sajnos már Dr. Széplaky Gerda írásának a címe sem igaz: ami történt, az nem cenzúra volt, és nem nemi diszkrimináció. Mi is történt valójában? Az Új Művészet folyóirat online kiadásában  megjelent az első angol nyelvű publikáció, amelynek az a célja, hogy a külföldi, magyarul nem tudó, de a magyar művészet iránt érdeklődőket informáljuk. Sok ilyen érdeklődő van, ezért is pályáztunk (sikeresen) az NKA-nál angol nyelvű közlemények megjelentetésére, a sorozat tehát folytatódik. Első lefordítandó anyagnak a lap február-márciusi számában megjelent Körkérdést választottuk, mert az a válaszok minden szubjektivitása ellenére alkalmasnak tűnt a szcéna sokoldalú bemutatására. Hogy mennyire nem törekedtünk rá, hogy „magunka nézve kínosnak gondolt” megállapítások ne jelenjenek meg, ellentétben Széplaky Gerda állításával, jól példázza, hogy angolul is olvasható Sinkó István véleménye, amely az éppen az általam a Vigadóban rendezett Samu Géza-kiállítást bírálja.

Dr. Széplaky Gerda inkriminált válaszai mégsem jelentek meg angolul. Miért? Elsősorban azért, mert valóban ízléstelennek gondolom, hogy egy közeli családtag azon az intézményen verje el a port, amelynek alig néhány éve még közvetlen családtagja volt a vezetője. Azért nem feleséget és férjet írok, mert szülő, gyermek, testvér, sőt, esetleg élettársi kapcsolatban élő meleg pár esetében is ízléstelennek találnám a dolgot. Vezesse a legtisztább szándék az érintettet, bármelyik esetben könnyen felmerül az elfogultság kérdése – nem véletlen, hogy a családtagok nem kötelesek egymás bírósági ügyeiben vallomást tenni –, a rosszakarók akár még a „Savanyú a szőlő?” kérdést is föltehetik. Jobb elkerülni az ilyen helyzeteket. Ízlésesebb. Ezt próbáltam elsősorban elmagyarázni Dr. Széplaky Gerdának, amikor felhívott, hogy megkérdezze, miért maradt ki a válasza. S azt, hogy ha már a magyar változatnál elkerülte a figyelmemet a lap rovatszerkesztőjének hibás döntése, akkor ne kövessük el a hibát újra, az összeállítás angol nyelvű online változatában. Láthatóan nem győztem meg őt, amit az is bizonyít, hogy alig egy órával azután, hogy letettük a telefont, felhívott nagyon közeli hozzátartozója (szívesen leírnám a szót, hogy a férje, de félek, hogy újra a nemi diszkrimináció vétkét követem el), Gulyás Gábor filozófus, esztéta, múzeumigazgató, aki immár nem kérdezett, hanem anélkül, hogy az én variációmra kíváncsi lett volna a történtekkel kapcsolatosan, nagyon indulatosan belekiabálta a telefonba, hogy ez cenzúra, és ő ezt egy nagy cikkben meg fogja írni. Remélem, megtartja a szavát.

Arról azonban nem tud meggyőzni ő sem, hogy én, a folyóirat szerkesztője (egyébként nem fő-, hanem vezető szerkesztő) cenzúrát gyakorolok akkor, amikor a lapban közlök vagy nem közlök valamit. Ehhez is, ahhoz is jogom van, Pataki Gábor művészettörténész, vezető szerkesztő kollégámmal együtt én jegyzem a lapot. Nagyon sok művészettel foglalkozó embert eszünkbe sem jut felkérni cikkírásra, pedig biztosan van véleményük, akár nők, akár férfiak. Ez cenzúra? X-et ilyen témával bízzuk meg, Y-t másmilyennel, mert úgy gondoljuk, hogy ehhez vagy ahhoz értenek, máshoz nem annyira. Ez cenzúra? Z-nek visszaadjuk valamelyik kéziratát átdolgozásra. Ez cenzúra? W-nek pedig azt mondjuk, ezt a cikket semmiképpen nem szeretnék közölni, reméljük, máshol szerencsésebb lesz vele, ahogyan jó néhányszor érezzük azt is, hogy az elénk került írást már máshol visszautasították, de a szerző érdemesnek gondolja a további próbálkozásokat. Ez cenzúra? Mi nem vagyunk hatalom, nem nyúlunk bele más lapok ügyeibe, mint ahogyan hatalmi eszközeivel élve a cenzor tette valamikor, de az Új Művészetet szeretnénk a magunk és remélhetőleg olvasóink értékítéletei szerint színvonalas lapként megjelentetni.

Az utóbbi félmondatban foglaltatik a másik ok, ami miatt Dr. Széplaky Gerda írása angol nyelvű változatának közlésétől eltekintettünk. Írásának inkriminált részében ugyanis nem kevesebbet állít a Műcsarnokkal kapcsolatban, mint azt, hogy noha „több mint egy évszázados koncepciója szerint kortárs képzőművészeti teljesítményeket kellene bemutatnia. A 2015-ös tárlatok azonban azt bizonyítják, hogy ennek az identitásnak az intézmény többé nem kíván megfelelni (…) a kortárs, progresszív képzőművészet Magyarországon elveszítette az egyik legjelentősebb bemutatkozási helyét.“

Nos, nem tisztem, megítélni a Műcsarnok tevékenységének egészét, szemem azért még van. Meg memóriám is. Most, amikor e sorokat írom, a Műcsarnokban a kortárs magyar művészet (fotós, képzőművész) számos kiválósága állít ki, ami látható, az egészen magas színvonalú, olykor még progresszívnek is nevezhető. Amikor pedig Dr. Széplaky Gerda a választ írta a körkérdésre, éppen a Frissen című tárlatot láthattuk az intézményben, olyan művészekkel, mint Barakonyi Zsombor, Halász András, Jovián György, Lábass  Endre, Nyári István, Orosz István, Pika, Rabóczky Judit/Georgios Tzortzoglou, Ütő Gusztáv, akik ezek, illetve Dr. Széplaky Gerda szerint sem „kortárs képzőművészeti teljesítményeket” nem nyújtanak, sem a „kortárs, progresszív képzőművészet” képviselői közé nem tartoznak. Ahogyan ezek szerint kár volt időt és pénzt pazarolni 2015-ben például Csáji Attila, a Nemzetközi Fényműhely, Hegedűs 2 László, Lévay Jenő, Váli Dezső, a nemzetközi hírű Zilvinas Kempinas, a világhírű Shirin Neshat tárlatának a megrendezésére, tavaly is, az idén is a Derkovits-ösztöndíjasok tárlatára. Ezek szerint Dr. Széplaky Gerda nem látja a jövő művészeit azokban az alkotókban sem, akik szintén véleménye fogalmazása idején állítottak ki a Műcsarnokban – ez annál is inkább furcsa és meglepő, mert a kiállítók éppen annak az Eszterházy Károly Főiskolának a Vizuális Művészeti Intézetében végeztek/végeznek, ahol ő is tanít.

Kedves lájkolók és megosztók (mármint itt, a Facebookon)! Bármennyire is megoszlanak a vélemények a mai magyar művészeti intézményrendszerrel, benne a Műcsarnokkal kapcsolatban, s természetesen bármennyit is lehet vitatkozni szakmai kérdésekről, ha Ti egy ilyen névsor, illetve felsorolás után nem tartjátok Dr. Széplaky Gerda mondatait igazságtalannak, sőt láthatóan prejudikálónak (mert azért ahol ennyi minden történik, ott talán mégsem beszélhetünk „egy évszázados hagyomány reflektálatlan felrúgásáról”, hogy őt idézzem). Dr. Széplaky Gerda mégis ezt teszi, s hogy ezt teszi, az természetesen őt minősíti. Mondhatnám, az ő baja. Mint ahogyan az is hogy esztétaként, legalábbis jelen esetben, nem érzi az ízlésesség és ízléstelenség közötti határvonalat. Az pedig, hogy az ő pontatlan értékítéletének angol nyelvű publikálásával nem riasztok el újabb, ezúttal külföldi potenciális érdeklődőket a Műcsarnok kiállításairól, nem cenzúra volt, nem is nemi diszkrimináció, aminek emlegetésével egyébként manapság sajnos olyan jól lehet operálni, hanem magától értetődő szerkesztői döntés. Mondhatni reflexből jött. Mint a Ti kattintásotok, amikor azt olvastátok, hogy itt valaki nagyon durván és igazságtalanul cenzúrázta, diszkriminálta Dr. Széplaki Gerda filozófust, esztétát, műkritikust. Pedig nem is.

P. Szabó Ernő

vezető szerkesztő, Új Művészet

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:47+00:00 május 23, 2016|Szélesvászon|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!