Fényutazás – Mengyán András kiállítása

P. Szabó Ernő

Fényutazás – ezt a címet adta kiállításának Mengyán András Munkácsy-díjas képzőművész, s ahogyan már a múzeum külső falain megjelenő képek is jelzik, valóban a fény a főszereplője a kiállításnak. A fény hívja elő azokat a képeket, képsorokat is, amelyeket Mengyán András a Munkácsy Mihály Múzeum négy sarkára. A történelemről, a természeti környezetről, az itt élő emberek életformájáról, kultúrájáról beszél, a város kialakulásáról, történetének jeles dátumairól, híres szülötteiről és etnikumairól, a szlovákságról, a magyarokról, a zsidókról és a cigányokról, a zsíros és a szikes földekről, amelyek körülveszik. Beszél a növény- és állatvilág jellegzetes fajairól, a folklórról, népszokásokról, a család és a közösség jeles napjairól, ünnepi és hétköznapi ételeiről, amelyek közül a külvilág talán csak a csabai kolbászról és a kolbászfesztiválról vesz tudomást, azt pedig, hogy az elődök posztyenás házakban laktak, talán még a békéscsabaiak nagy része sem tudja. Foto1-kicsi

Mengyán András természetesen nem helytörténeti vagy nép- esetleg természetrajzi filmeket készít. Békéscsaba és közvetlen környezetének a bemutatása egyrészt egyfajta időutazásra ad számára alkalmat, másrészt arra, hogy a képek segítségével áttranszponálja a múzeumot, és a múzeumbelsőt áttételesen megidézze a külső falakon. A filmek a Fényutazás cím köré szerveződnek, de egyben sajátos időutazásra is invitálnak, amelynek során éppen úgy újra felfedezhetjük a város és a régió sajátos értékeit, mint Mengyán András életének mozzanatait, s újragondoljuk saját életünket is, hiszen a fényben feltűnő figurák, a művész kortársai mi magunk vagyunk. Foto2-kicsi

Szép megérkezés, mondhatjuk a bevezető képsorok kapcsán, arra gondolva, hogy Mengyán András képzőművész olyan tárlattal tér vissza szülővárosába, amely, miközben áttekintést ad fél évszázados művészi pályafutásáról, olyan új elemekkel gazdagítja pályáját, amelyek szervesen kötődnek korábbi, a külső és a belső tér összekapcsolását célzó megoldásaihoz. Például 1984-es székesfehérvári tárlatához, vagy az egy évtizeddel később a budapesti Műcsarnokban rendezett kiállításához – más kérdés, hogy az akkoriban rendelkezésére álló technikai lehetőségek csak a tervek részbeni megvalósítását tették lehetővé. Foto -kicsi6

Ezért különösen örvendetes, hogy a rendezők ezúttal minden lehetséges eszközt a rendelkezésére bocsátottak művészi víziója realizálásához. Így történhet meg, hogy a kiállítás nem egyszerűen az egymásra találás alkalma művész és szülővárosa között, nemcsak a tájékozódás lehetősége a közönség számára egy olyan művész munkásságáról, akinek pályája ugyan a szülővárostól olykor igencsak távoli helyszínekhez – elsősorban Budapesthez, de az Egyesült Államokhoz, Norvágiához is – kötődik, aki azonban mindvégig megőrizte kapcsolatait Békéscsabával, hanem lehetőség a műveiben megjelenő problémakör újabb aspektusokból való vizsgálatára. Ha úgy tetszik, folytatódik egy sorozat, amely 2011-ben a művész és felesége, Mengyán Judit által létrehozott budapesti A22 Galériában kezdődött, majd Győrben, a kalocsai Schöffer Múzeumban, a Pécsi Galériában, 2012-ben az Egri Zsinagógában, tavaly pedig újra az A22 Galériában rendezett 70. születésnapi tárlattal folytatódott.

Ahogyan korábbi tárlatain bemutatott műveivel, a legújabbakkal is azokra a kihívásokra kereste a választ, amelyekkel a XX-XXI. század művésze találkozik, s amelyek ismeretlenek voltak a korábbi korok alkotói számára. Nevezetesen annak a gyorsuló folyamatnak majd egy szinte robbanásszerű történésnek a következményeire reflektál, amelynek során az idő, a tér, az élet, a történelem s persze magának a művészetnek az alkotóelemei elveszítették egykori minőségüket, helyüket, szerepüket a nagy egészben, s mint millió darabra tört tükör cserepei várják, hogy valaki minden darabot újra a helyére tegyen, hogy a kép, amelyet a világról alkothatunk, újra teljes legyen. Mengyán András művészetét innen szemlélve értékelhetjük igazán azt a szisztematikusságot, céltudatosságot, amely művészetének egyik alapvető jellemzője. Foto 10-kicsi

Mengyán András, a „varázslatos racionalista”, ahogyan egyik kritikusa elnevezte, a tér egészét betöltő, különös ultraviola fényben megjelenő konstrukcióival (Megszakított folyamatosság), vagy éppen a művek által kijelölt fénytérben (Fénymáglya, Fényoszlop) nem egyszerűen modellezi a létező világ és a művészet mozgásait, összefüggéseit, de magának az emberi állapotnak a szellemi-érzelmi dimenzióit határozza meg. A színek intenzitásának kutatása közben jutott el az ultraviola fényhez, amelyet a nyolcvanas évektől kezdődően máig magától értetődő természetességgel, sajátos logikával használ művészete alapvető anyagaként (Hommage a Melevics – Fekete négyzet, Fényutazás). Ahogyan korábban egy interjúban fogalmazott, ezzel a fénnyel és a rá érzékeny pigmenttel különös hatásokat tudott elérni, felfedezett „bizonyos dolgokat, amelyek hozzásegítenek egy későbbi továbblépéshez, hiszen olyan transzparens színeket lehet létrehozni ezekkel az anyagokkal, amelyek a képnek a térbeli hatásait hihetetlen módon megnövelik.”

Foto4-kicsiA Fényutazás című fényinstalláció, a múzeum középső termében, tizenhárom, transzparens anyagokkal különbözőképpen megtöltött üvegoszlopból áll. Ezeken hatol át a lézersugár, s ahány stációt érint a fény, annyiféleképpen változik. A kérdés az alkotó szerint az, hogy a különböző szituációkban ugyanaz az igazság érvényesül-e vagy egy másféle – a kérdést természetesen nemcsak a fény változásaira, hanem a gondolkodás folyamataira is érti, s ha a mai magyar társadalom, közélet, közgondolkodás ellentmondásaira gondolunk, a kérdés, a problémafelvetés igencsak aktuális.

A kiállítást Mizsei Zoltán zenéje kíséri.

 

Munkácsy Mihály Múzeumban, Békéscsaba

2016. július 14. – október 9.

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:42+00:00 július 19, 2016|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!