Ázbej & Ázbej | Algír – Budapest – Párizs

Deák Csillag: Vizuális történelem

Ázbej Kristóf apjával, Ázbej Sándor Ybl-díjas építésszel együtt szerepel a Műcsarnokban megrendezett kiállításon. Ázbej Kristóf nem tanult építésznek, őt jobban vonzotta a képzőművészet és a film világa. Mégis építésszé vált, épített és épít. Az emberi kaland nagy fala címet adta a Műcsarnokban kiállított óriáskollázsának. Erről akár a Kínai Nagy Fal is eszünkbe juthatna. Nem csak nagyságuk miatt nem hasonlíthatók össze. A Kínai Nagy Fal megépítésének célja az volt, hogy Kínát megvédje a nomád törzsek támadásaitól. Ázbej Kristóf nem olyan falat épített fel, ami határokat véd, az ellenkezője volt a célja, ki is egészíti a mű címét a térkép szóval. De ez a kifejezés sem fedi a valóságot, a fal nem ad egyértelmű útvonalat, irányt, súlypontokat, megállókat és léptéket se. Sőt még az űrbe is felvisz.

A kiállítás építése közben Fotó: Kővári György Márió

A kiállítás építése közben
Fotó: Kővári György Márió

A Párizstól két kilométerre fekvő bagneux-i lakása falára épülő kollázs 1982 és 1996 között 52 négyzetméter felületen, egybefüggő óriáskollázsként jött létre. Első rétege faliújság szerűen került a falakra, főképp Amerikából érkező albumokból, könyvekből és folyóiratokból, amelyeknek tudományos és társadalomfilozófiai vetületei, szellemi áramlatai, gondolkodás- és életformamodelljei még Európában is nagyrészt ismeretlenek voltak ebben az időben. A 90-es évek elején a képrengeteg már műalkotásként kezdett funkcionálni. Érdekessé váltak a kollázsfal esztétikai vonatkozásai, és Ázbej úgy tekintett az egészre, mint egy kortárs művészeti alkotásra. Tudásközpont terve is felmerült (Musée X-Point-Zéro), a kollázs gyakran szerepelt kortárs kiállítások háttereként is (Grotto One). Bontása, Magyarországra szállítása, restaurálása és az eredeti műteremlakás másának 1:1 arányban történő felépítése az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az NKA támogatásával valósult meg. Az építmény külső falait a fent említett címek mellett a The Big Memory Generator, Memory Motel nevek is körbeveszik. Barangolhatunk belsejében, kép kép mellett, de nem akárhogyan. Mi, nézők vagyunk annyira szabadok, hogy magunk válasszunk meg, mire fókuszáljunk. Mozgatható falú labirintus ez, Ariadné fonalára sincs szükségünk, nem vagyunk bezárva, kinyílunk a világra és annak változásaira. Mintha Ázbej is feltalálta volna az átlátszó betont, ezzel olvasztja összefüggő panorámaképpé kollázsát, minden kép újabb ablakot nyit meg. És ott az intimitás, a családi, baráti képek szervesen beépülnek a kollázsba, egy-egy téma egységet alkot, szinte spirálszerűen kanyarog, bevonz, de nem húz a mélybe, inkább emelkedünk általa.

Ornamensek adják a szerkezetet, hullámzást hozva létre a képrengetegben, nem káprázik szemünk a képmozaik láttán, még akkor se, ha több négyzetméter falat fog be tekintetünk egy pillantással. Mintha egy ikonra, mappára, QR-kódra kattintanánk, adatok tömkelege jön felénk. A mi agyunk, szemünk az okostelefon.

Részlet a kiállításból Fotó: Kővári György Márió

Részlet a kiállításból
Fotó: Kővári György Márió

Ázbej kollázsa ikonográfia és korrajz is. Ha bővül, korokon átívelő történelemmé válik. Vizuális történelemmé. A kollázs kultúrtörténetileg is fontos, hiszen a kultúrák egymásmellettiségéről is szól. Metamorfózisok sorozatát látjuk, mintha Kafka Kastélyának főszereplője, K. lenne jelen a képekben, utazik, jár, és nem tudja, hova fog megérkezni. Az emberi arc, az emberi test kerül előtérbe, a szépség és annak ezernyi formája, alakja. A humanizmus, a kultúra újrafelfedezése a popkultúrában, a pop-artban. Az enciklopédikus jellegű kollázsfal sajátságos, mozaikszerűen szerkesztett formája és különleges esztétikai minősége mellett fantasztikus időutazást is kínál a néző számára.

A bagneux-i körkép időkapszula és palimpszeszt is, nyitott rendszerű, lezáratlan, számtalan kijárattal és útvesztővel. Olyan mint az élet. Nem tudjuk, hogy miért van és honnan van. Falakkal és falak nélkül.

 

Lantos Edit: Képzőművészetként kezelt építészeti terek

Ázbej Sándor 1913-ban egy zempléni kis faluban, Erdőbényén született örmény kereskedőcsalád fiaként. Debreceni, sátoraljaújhelyi és sárospataki diákévek után 1934-ben kezdte meg tanulmányait a Budapesti Műegyetem Építészmérnöki Karán a Kotsis Iván-tanszék diákjaként. Az Építéstudományi és Tervező Intézet (ÉTI) és a Magasépítési tervező Iroda (MATI) után 1948-ban az Állami Épülettervező Vállalathoz (ÁÉTI) került, ahol a szentkirályszabadjai repülőtér kialakításán dolgozott.

[1] 1951-ben a LAKÓTERV tervező építésze lett. Itt Kazincbarcika (1951–1956), Miskolc–Selyemrét és Hejőcsaba (1953–1954) nagy lakásépítkezéseinek és a Lágymányosi lakótelep első ütemének (1955–1958) tervezésében vett részt. AzbejSandor-img154

Indult az ötvenes évek legvégén, hatvanas évek elején meghirdetett várostervezési pályázatokon is, melyek Gyöngyös, Ózd (1959) és Várpalota (1962) városközpontjának kialakítását célozták. Az akkor még falusias jellegű, de ipari fejlesztéseik miatt kiemelt jelentőségű települések átalakítása egyrészt szükségszerű volt azok gyors növekedése miatt, másrészt a kiírók szándéka szerint „a tervpályázatoknak a konkrét témán túlmutató jelentősége az lenne, hogy útmutatást adjanak építészetünk általános kérdéseiben, vagyis mintegy előtte járjanak a gyakorlatnak”.[2] A jelenből kissé idealistának ható kiírás szerint a lakótelepek, családi házak és a lakáskultúra átlagszínvonalának emelése, sőt a típustervezés  jelentősége abban áll, hogy képes emelni a tömegek ízlését, és ezzel emelkedik építészeti kultúránk is. AzbejSandor-img152

Hogy a korszellem diktálta vagy családi hatás volt (bátyja, Ázbej Imre portré- és tájképfestő) nem tudni, de Ázbej Sándor egész életművére jellemző, hogy az építészet mellett belsőépítészetben, terek és tömegek mellett azok felületeinek művészi kiképzésében is gondolkodott. Sőt, fiatalon nemcsak épületek vagy városközpontok tervezésében próbálta ki magát, hanem részt vett az Országos Képzőművészeti és Iparművészeti kiállításokon, tervezett domborművet, szobrot és emlékművet is. 1960-ban, 47 évesen került át a Középület Tervező Vállalathoz (KÖZTI) (1960–1975). Ahogyan akkor ott sokan mások, ő sem kerülhette el a típustervezést. A korábban tervezett bölcsőde, általános iskola és gimnázium terveihez képest a 30 fős idényjellegű óvoda terve (1961) nem tűnhet nagyszabásúnak,[3] de hamarosan elkezdődött fontosabb feladatainak sora. Először az EMKE kávéház belsőépítészeti kialakítása (Jakab Zoltánnal, 1959–1961) és az Orvostudományi Egyetem kollégiuma (VIII. Rezső tér, 1960–1963), majd pedig az egri Pedagógiai Főiskola 300 fős kollégiuma (1962–1964)[4] következett. Az első kettőben a terek észszerű kihasználására és a finom részletek kialakítására törekedett: télikert és lebegni látszó márvány lépcső itt, napozóterasz és pirogránit dombormű ott. Az egri főiskolai kollégium a lépcsőzetesen felépített épülettömegekkel hívja fel magára a figyelmet.

Az algíri stadion homlokzata

Az algíri stadion homlokzata

1963–1964-ben kapta meg a Pesti Színház és a Hevesi Sándor téri Nemzeti Színház kialakításának feladatát, ahol ismét megcsillogtathatta a terek képzőművészeti kezelésében megmutatkozó tehetségét.[5] Ezekkel a munkákkal szinte egy időben, 1965–1966-ban jött el az algíri stadion tervezése, ami a KÖZTI exportmunkái közt az egyik legjelentősebb volt. Noha már az ötvenes évek végétől kapott a vállalat exporttervezési megbízásokat, az igazi áttörést Ázbej Sándor tervének sikere hozta meg. Ráadásul a francia építési gyakorlatnak megfelelően az építésznek részt kellett vennie a kivitelezésben és az elkészült épület átvételében is,[6] emiatt az 1967–1968-ban létrehozott algíri iroda vezetését Ázbej Sándorra bízták. Az Olimpiai Stadion egyrészt – a megrendelő elvárásai szerint – követte a küzdőtér kialakításában a Népstadionét, másrészt, okosan kihasználva a terepviszonyokat, alkalmazkodott a helyszín sajátosságaihoz. A 70 ezer néző befogadására tervezett lelátó egy részét földbe vágta, másik részét – azt körbeölelve – félhold alakúra képezte ki. Ez utóbbi vasbeton lelátó a földrengések miatt párhuzamos vasbeton falakra támaszkodó önálló cikkekből áll. A tájolást úgy oldotta meg, hogy a lelátók nagy része már a kora délutáni óráktól kezdve árnyékba kerüljön. A félhold alakú megnyitás az érkezés irányába fordul, így a nézőközönség jól láthatja a stadionhoz felvonuló forgalmat.

A labdarúgó és atlétikai versenyek rendezésére is alkalmas stadion mellé három gyakorló labdarúgópályát, atlétikai gyakorló- és versenypályát, öltözőkkel ellátott kézilabda-, kosárlabda- és röplabdapályákat, úszóstadiont, fedett sportcsarnokot, sportszállót, irodaházat, autóparkolót és autóbuszállomást is tervezett. A földlelátó közepén 100+600 fős dísztribünt, amellett 500 fős sajtótribünt alakított ki. A kor legmagasabb szintű kommunikációs elvárásainak megfelelően 260 telefonnal, sajtóközponttal, sokszorosító irodával, fotólaboratóriummal, postaközponttal is felszerelte az épületet. 1968 tavaszától 1972 júniusáig tartottak a stadionépítkezés magasépítési munkái. Az épület ünnepélyes megnyitása a két ország és a labdarúgás neves képviselőinek (a díszvendégek között Losonczi Pál mellett foglalt helyet a FIFA, az afrikai, a francia és a brazil labdarúgó szövetség elnöke is) jelenlétében 1972 júniusában zajlott le.

Az 1998-ban elhunyt Ázbej Sándor 1973-ban kapta meg az Ybl-díj I. fokozatát, 1990-ben pedig a Csonka Pál éremmel ismerték el gazdag és sokrétű életművét.

[1] Veress Dániel: Egy építész a betonba simult nemzedékből. Száz éve született Ázbej Sándor. Zempléni Múzsa 2013. 13. évf. 4. 51–64. 52.

[2] Kathy Imre: Várpalotai tervpályázat. Magyar Építőművészet 1962. 1. 46–49.

[3] Lantos Edit: Oktatási és nevelési épületek. In: Ferkai András (ed.): KÖZTI 66. Egy tervezőiroda története. Budapest, 2015. 275–289. 279.

[4] Schéry Gábor: Évek, művek alkotók. Budapest, 1995. 262.

[5] Jankó Anna: Nemzeti Színház és Pesti Színház. In: Ferkai i. m. 256–259.

[6] Branczik Márta: In: Ferkai i. m. 393–452. 398.

 

Kölüs Lajos:  Bagneux  és Bayeux képnyelve és ereklyéje

Belga és francia föld és város, két külön világ, képzeletemben mégis összetartoznak, időben és térben, miközben a műveket közel ezer év választja el egymástól. A világ talán leghíresebb falikárpitjára, a bayeux-i kárpitra (1077) gondolok, és Ázbej Kristóf óriáskollázsára. A kárpitszőnyeg valójában egy gyapjúfonallal hímzett fél méter széles és több mint 70 méter hosszú vászon, 1067 és 1077 között készült. Az ereklyék ünnepén a bayeux-i katedrális főhajójában helyezik el. 58 képből áll, Anglia Hódító Vilmos és a normannok általi meghódítását meséli el, a történetírók elbeszélésétől eltérő módon.

Ázbej alkotása tizenöt év alatt jött létre, és ma sincs befejezve, folytatódik. Az őskor barlangművészetét és a legújabb korok szuperszámítógépeit (big data science) egyszerre felidéző színpompás faliképegyüttes az emberiség kultúrtörténetének lenyomata. Ázbej látásmódját és inspirációját nagyrészt a világ lüktetésével való folyamatos kapcsolat határozza meg, de emellett elsősorban maga a művészet, az egyetemes kultúra egy-egy kimagasló alkotása az, ami igazán lázba hozza. Egyik jelmondatát Lucian Freud angol festőművésztől választotta: „A művészet mégiscsak a művészetből fakad.”

Részlet az óriáskollázsból

Részlet az óriáskollázsból

Az óriáskollázst nézve hamar rájön a látogató, hogy Ázbejnek egy dologról rengeteg más jut eszébe, erős szinesztetikus képességekkel rendelkezik (azonos síkra tud hozni jelenségeket, összefüggéseket talál egymástól nagyon távol álló dolgokban is) és viszonylag nagy mennyiségű információ jelenik meg adott idő alatt a tudatában (gyakran gondol másra meg másra). Igen, a tudatában. És a falon, a falakon. Nem történetet mesél el, mint a bayeux-i kárpit. Nem lexikont, nem is lajstromot látunk, nem is képregényt, inkább rejtvénynek nevezném Ázbej “falikárpitját”. A tudásnak olyan vizuális eszenciáját adja, amely tág teret ad a nézőnek, hogy saját asszociációs terével csatlakozzon, dokkoljon Ázbej művéhez. Einstein híres mondatát is látjuk a falon: God does not play dice with the universe (Isten nem játszik kockával). A sok mondat közül egy másik: Individual freedom is the key to evolution.

Részlet a kiállításból

Részlet a kiállításból

Az óriáskollázs egyetemes, ugyanakkor egy adott kor lenyomata is. Nem fordítható le szavakra, mondatokra. Tanulmányok születhetnek majd arról, mi mindent hordoz a felszínén, emberi tulajdonságokban, művészeti irányzatokban, gondolkodási formákban, hány férfi és nő szerepel rajta, valóságos és képzeletbeli. Az óriáskollázs vízfilm is, folytonos zuhatagja nem engedi, hogy egyetlen pillantással felfogjuk, mit is látunk. Muszáj analizálni, összekötni távoli képeket egymással, a tudás új terét, láncolatát hozzuk létre. Tanulás is a képek nézése, hogy felfogjuk, megértsük, mit is jelent az információ, az élet, az emberi tudás. Az óriáskollázs életfaként, világfaként is funkcionál. Utal életre és halálra, a változó fejlődésre és növekedésre, a folytonos megújulásra és az útra, amelyet életünk során megteszünk.

Ázbej nem retten meg vízióitól, és nem moralizál, hanem festői szépséget hoz létre, a képi gondolkodás és emlékezés falát alkotja meg, a régi falikárpitot őrzi, de más formában. Álom és meditáció is jelen van a képeken. Megfejthető és megfejthetetlen szimbólumok sokaságát látjuk a falakon. Az idő végtelensége tárul fel, képi nyelven. Az idő ad mértéket és tagolást az életünknek. Ázbej az emberi világot ábrázolja, Dürer szavait felidézve: „a tökéletességben megnyilvánuló változatosság” az, ami az óriáskollázs képeit összefogja.

 

Deák Csillag – Kölüs Lajos: Az emberi kaland nagytérképe. Beszélgetés Ázbej Kristóffal

 

Ázbej Kristóf Az emberi kaland nagytérképe című műve korokon átívelő korrajz. A címlapokból, fényképekből sajátságos, mozaikszerűen szerkesztett enciklopedikus kollázsfal az emberiség kultúrtörténetének lenyomata, időkapszula. Különleges esztétikai minősége mellett egy fantasztikus időutazást is kínál a néző számára. A művésszel a Műcsarnokban megnyílt kiállítása kapcsán beszélgettünk.

Franciaországban készült óriáskollázsodat július 26-tól a Műcsarnokban láthatja először a nagyközönség. Hogyan született a műved, mi inspirálta, hogyan jutottál el az ötlettől a műtárgyig?

Ázbej Kristóf: 1975-ben Párizsban folytattam egyetemi tanulmányaimat, majd családommal 1981-ben a fővárostól 2 kilométerre fekvő Bagneux-be költöztünk. Az ottani kis kétszobás lakás mását mutatja be a Műcsarnokban rendezett kiállítás. A falakra került 52 négyzetméter felületű óriáskollázs egy 35 éves alkotói folyamat eredménye. Ahogy az idők változtak és az alkotással kapcsolatos gondolkodásom is változott, jelentek meg a koncepcióban újabb és újabb rétegek és dimenziók. Az enciklopédikus jelleg és a szintézisteremtésre való törekvés, az ősember barlangélménye, a kezdeti óriás komputerek és a „big data”, majd a 90-es évektől a múzeum és galériatér mind olyan rendező- és vezérmotívumok voltak, amelyek mentén a mű építése fejlődött. A kezdeti inspirációt főképp Amerikából érkező információk adták, melyek barátokon keresztül jutottak el hozzám albumok, könyvek és folyóiratok formájában. Egy olyan kultúra körvonalazódott számomra, amelynek tudományos és társadalomfilozófiai vetületei, szellemi áramlatai, gondolkodás- és életformamodelljei még Európában is nagyrészt ismeretlenek voltak ebben az időben. Elsősorban a 60-as évek ellenkultúrájából kinövő New Age mozgalomra, a kibontakozó amerikai Pro-Space Mouvementre, az információs társadalommá válás és az ezzel kapcsolatos víziók első komolyabb megnyilvánulásaira gondolok. Említhetem még Buckminster Fuller holisztikus jövőelméleteit, Föld-űrhajó-modelljét vagy Lovelock és Margulis az ezekben az években kidolgozott Gaia-tézisét, a holisztikus környezettudatos gondolkodás és környezettudatos viselkedésmódok megjelenését. A világról való elmélkedés és a világban való berendezkedés újszerű jövőképe volt érzékelhető az írásokban és a kapcsolódó vizuális tartalmakban is.

Részlet a kiállításból

Részlet a kiállításból

Mikor érezted úgy, hogy egy műtárgy születik, amit be kell mutatnod a nagyközönségnek is?

Á. K.: Az óriáskollázs első rétege faliújságszerűen került a falakra, fontosnak gondolt cikkeket és képeket helyeztünk ki. Barátaimmal egy kulturális tudásközpont létrehozásának gondolatával kezdtünk el játszani, melynek célja az információk továbbadása volt. Mivel arra lehetőségünk nem volt, hogy egy nagyobb helyet nyissunk, Spiralsy-8 Society néven a bagneux-i lakás lett az 1982-ben alapított nonprofit szervezet központja. Folyóiratokra fizettünk elő, könyveket rendeltük, és a környezetet is megfelelő módon igyekeztünk kialakítani. Idővel a falakon lévő anyag egyre jobban sűrűsödött, a tudásközpont nem igazán működött, mert új ötletek születtek, mindenkinek más dolga akadt. A 90-es évek elején történt a fordulat, amitől kezdve a faliújságszerű képrengeteg mint műalkotás kezdett funkcionálni a gondolkodásomban. Érdekessé kezdtek válni a kollázsfal esztétikai vonatkozásai, és kezdtem úgy tekinteni az egészre, mint egy kortárs művészeti alkotásra. Hogy megmutassam munkáimat, olyan embereket kerestem fel, mint Trauner Sándor, a világhírű díszlettervező, akitől rengeteg biztatást kaptam. Az időközben Musée X-Point-Zéróra keresztelt hely mint lakásgaléria is működött. Kiállításokat rendeztünk, ilyenkor a kollázsfal a kiállított alkotások háttereként szerepelt.

Charly Frank, Ázbej Kristóf és Bp. Szabó György 1982-ben

Charly Frank, Ázbej Kristóf és Bp. Szabó György 1982-ben

Hogyan sikerült a hatalmas anyagot Magyarországra szállíttatni?

Á. K.: Beke László művészettörténész 2011-es franciaországi látogatása adta meg a kezdeti impulzust az irányba, hogy a kollázs Magyarországra kerüljön. Technikailag sok nehézség merült fel, hogyan lehet komoly sérülések nélkül a falakra felragasztott képsűrítményt lebontani. Miután megkaptuk Menráth Péter restaurátor professzor szakvéleményét, Sajnovits Péter kiváló restaurátor művész és gyerekkori barátom végezte el a falikép levételét és teljes körű helyreállítását. A kollázs bontása, hazaszállítása, restaurálása, majd az eredeti műteremlakás másának 1:1 arányban történő felépítése végül az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az NKA támogatásával valósult meg.

Befejezettnek tekinted a művedet, vagy most is dolgozol rajta?

Á. K.: A világ változik. A tudomány és a művészet területén új felfedezések születnek. A múltból is folyamatosan kerülnek az ember látóterébe érdekes és izgalmas dolgok. Ezeknek mindig vannak jellegzetes vizuális képződményei. Jött a cyberkultúra és az egész korszakon átívelő posztmodern gondolkodás, melynek fő jellemzője, hogy a világ többértelmű, heterogén, önellentmondásos. A kollázs szerkesztésénél az idődimenzió mellett jelen van egy horizontális sík, amely Földünk kultúráinak sokféleségére tekint, ebből merít inspirációt. Szeretném megépíteni a „nagytérkép” további részeit. Ezt egy kollektív alkotói folyamat kontextusában képzelem el, hazai és külföldi alkotók bevonásával. Az új képmegjelenítő eszközök és multimédiarendszerek beépítésének lehetősége új távlatokat nyit a mű kiteljesedése szempontjából. A bagneux-i kollázs a kollázsművészet hagyományos eszközeivel jött létre és inkább a 80-as 90-es évek hangulatát tükrözi. A további szakaszok megépítését a mai csúcstechnológiák által nyújtott lehetőségek kihasználásával kívánjuk bővíteni.

 

Műcsarnok

2016. 07. 27. – 2016. 09. 11.

Print Friendly, PDF & Email
2017-10-18T08:38:41+00:00 augusztus 10, 2016|ONLINE|Nincs hozzászólás

Szólj hozzá!